ARCHÍV Fogyaszthatjuk ebédre, vacsorára, reggelire: tonhalas póréhagymás quiche

A franciák pizzája elsőre kissé furának tűnhet, de ha egyszer elkészítettük, nem tudunk szabadulni tőle: állandóan quiche-t ennénk.

Ha megtanultuk az alaptésztát, tovább már csak a fantáziánk szabhat határt, hiszen a tölteléket számos formában variálhatjuk.

Hozzávalók

A tésztához: 25 dkg liszt, 20 dkg vaj, 1 tojás, 10 dl víz, só, provencei fűszerkeverék

A töltelékhez: póréhagyma, 1 tonhalkonzerv, füstölt házi sajt, 1 tojás

Elkészítés: A lisztet a vajjal, a tojással, a vízzel, egy csipet sóval és a fűszerkeverékkel jól összegyúrjuk, majd beletesszük a kivajazott quiche sütőbe. A széleit jól fel kell húzogatni, hogy a tölteléket tudjuk majd beletenni. Míg áll a tészta, készítsük el a tölteléket, ami tulajdonképpen nem nagy ördöngösség, hiszen csak épp megpirítjuk az apróra vágott póréhagymát egy kevés olajon, hozzákeverjük a lecsepegtetett tonhalkonzervet, sózzuk, borsozzuk.

A tésztát betesszük az előmelegített sütőbe, majd amikor már szinte kész van, egy egész tojást felverünk, rákenjük a tésztára, és ráöntjük az előre elkészített tölteléket is. A tetejét beborítjuk vékonyra vágott füstölt házi sajttal. Mikor sajt aranybarnára sült, kész is van a quiche. Szeleteljük akárcsak a pizzát, majd ha kissé meghűlt fogyaszthatjuk ebédre, vacsorára, reggelire. Én hidegen szeretem leginkább, tehát másnap, ha még marad belőle, tízóraira szoktam vinni.

Megjelent a Nőileg magazin 2014. májusi lapszámában.

Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock

korábban írtuk

Egyszerű, gyors és finom reggeli: cukorborsós, paradicsomos frittata
Egyszerű, gyors és finom reggeli: cukorborsós, paradicsomos frittata

Bár a kereskedelemben ritkán kapni – hisz nálunk még nem divatzöldség –, a cukorborsó igen sokoldalú zöldség. A zöldborsó még zsenge hüvelyét akkor szedik le, amikor a borsószemek még nem fejlődtek ki. A roppanós, édes, üdén zöld hüvelyek nem csak finomak, hanem nagyon mutatósak is.