Dolcsevítá

Csak menni és menni – mini zarándoklat a Szent Jakab-úton

Olyan sok ismerősöm járta végig az El Camino-t, hogy mindig is éreztem valamiféle vonzalmat a Szent Jakab-úti zarándoklat iránt, vágytam rá, hogy kis spanyol falvak fogadóiban egyek spanyol tortillát, helyi bort kortyolgatva, a többi zarándok történeteit hallgatva. De közben azt is éreztem, hogy az életem jelen szakaszában nem kell az a négy-hat hét spirituális út, nem kell a lelassulás, a magamba fordulás, szóval nem indultam útnak. Az élet mégis úgy hozta, hogy belekóstolhattam – épp csak egy kicsit –

Hobbiból a világ körül: Szilágyi Ági, az utazó influenszer

Szilágyi Ági, azaz agi.travels az egyik legnépszerűbb utazó influenszer a magyar internetezők körében, az Erdélyben született lányt több mint 23 ezren követik az Instagramon, és csaknem 80 ezren TikTokon. Az utazás a szenvedélye, a közösségi média, a bloggerkedés, tanácsadás és utazástervezés csak „másodállások”.

Gábor Anita: „Az utazás nem oldja meg minden problémádat, de más fénybe helyezi őket”

Temesváron tanult divattervezést, Törökországban az ezüstművességbe kóstolt bele, gyermekeknek tartott kézműves foglalkozásokat Afrikában, vitorlából varrt újrahasznosított táskákat a Kanári-szigeteken, élt rövid ideig Írországban, Görögországban, Thajföldön és Malajziában. Gábor Anita a székelyföldi Alsóboldogfalváról indult el világot látni Erasmus programmal, most itthon próbálja kamatoztatni a nagyvilágban tapasztaltakat: ékszereket készít töretlen lelkesedéssel, és szövi további álmait, kézművességg

Hirdetés

Tíz spontán válasz: Albert Orsolya

Mit változtatnál meg a múltadban? Mit csinálnál, ha bármit megtehetnél? – nem minden nap feszegetjük ezeket a kérdéseket, ugye? Pedig a válaszokból annyi minden kiderülhet egy emberről. Újonnan induló villáminterjú sorozatunkban tíz hasonló kérdést teszünk fel szűkebb és tágabb közösségekben ismert közéleti szereplőknek, férfiaknak és nőknek.

Tavaszi virágles a Tordai-hasadéknál

Vannak helyek, amelyeket érdemes minden évszakban felkeresni, varázslatos flórájával a Tordai-hasadék vezető helyet érdemel ezen a képzeletbeli listán.

Értékteremtés, együttműködés, támogatás: nemcsak üzlet, közösség is

Míg nagyon sok oldalról a széthúzást, az emberek és közösségek közti rivalizálást tapasztaljuk, üdítő látni, hogy vannak olyan kezdeményezések, amelyek az összetartozást erősítik. Ilyennek látom én a Blaze-t, az erdélyi dizájnerek- és kézművesek boltját, amely próbálja egy ernyő alá gyűjteni a helyi (ipar)művészek munkáit. Egy helyen megtalálható az erdélyi alkotók nagyon széles termékskálája, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is. Hogy van-e rá igény? Kezdetben ezt még a bolt megálmodói sem tudták, csak re

Az elegancia nem divat kérdése. Az elegancia örök

Habár él és virul a mondás, miszerint nem a ruha teszi az embert, András Hunor úgy véli, az öltözködés mégis csak keretez, belehelyez egy társadalmi kategóriába: a ruházat képet fest az egyénről. Három gyerek édesapjaként – aki vállalkozó, csíkszeredai önkormányzati képviselő – Hunor licis kora óta olyan összeállításokban érzi jól magát, amivel „nem megy szembe az utcán”, vagyis, ami egyedi. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. februári lapszámában jelent meg.)

Test és lélek tápláléka Székelyderzsben

Aki járt már az UNESCO Világörökség részét képező székelyderzsi erődtemplom falai közt, minden bizonnyal nemcsak a XV. századi Szent László falképek emlékét vitte magával, de az erődtemplom bástyáiból a füstölt szalonna csalogató illatát is. Merthogy nem csupán a lelki táplálék helye a derzsi unitárius templ

Rendszeres fogyasztásuk ajánlott: fermentált zöldségek

Újabban minden receptes fórum, kiadvány tele van a fermentálás témájával. Nem véletlenül, ugyanis nem hóbort vagy divat ez a tartósítási módszer – bizonyított, hogy a fermentált savanyúságok fogyasztása jótékony hatással van a bélflórára, az egészségre.

Faluvégi Bartha Noémi: „Ahogy a nőiesség legszebb kora fele haladok, úgy tisztul és egyszerűsödik a ruhatáram is"

Faluvégi Bartha Noémi nem szégyelli a ruhamániáját, bevallása szerint „már-már beteges” az öltözet-halmozása. Alkalmi ruhát nem – vagy csak ritkán – vesz fel kétszer, megszállottan vásárol újabb és újabb (és újabb) szépségeket. A Székelykeresztúri Kistérség Szövetség ügyvezetője és a Vox FM Rádió műsorvezetője megmutatta néhány kedvenc darabját. Ahhoz azonban, hogy egyben láthassuk a teljes gardróbját, a monumentális tárolónak előbb meg kell épülnie. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. márciusi lapszámában

Tájba illő, mégis mai: mesés otthon a nyírfák mögött

Pál Ferenczi Gyöngyi és Pál Csaba „Pinky”, a Tamási Áron Színház színésznője és az egykori francia idegenlégiós sepsiszentkirályi háza egy meghitt családi fészek, amelyet saját igényeik szerint alakítottak ki. Mindennek megvan a helye és szerepe benne.

Motorozás, állószörf és hódeszka - hobbikról Kolozsvár alpolgármesterével

Tom Cruise szabadidejében előszeretettel vív és búvárkodik, Michelle Obama kötöget, Katalin hercegné kertészkedik és teniszezik. A világsztárok, hírességek tökéletes mosolya mögött is hús-vér emberek vannak, akiknek megvannak a saját hobbijaik, amelyek segítenek levezetni a mindennapi stresszt, kikapcsol(ód)ni, feltöltődni. De mivel töltik szabadidejüket az erdélyi közszereplők, írók, költők, zenészek, színészek vagy politikusok? Új sorozatunkban ennek igyekszünk utánajárni.

Bali: egyeseknek kultúrsokk, másoknak a nyugalom szigete

Bali az utazóbloggerek és influenszerek pár éve felfedezett paradicsoma, de ismerős lehet az Ízek, imák, szerelmek című filmből is. „Sztár úticél” gyönyörű tengerpartokkal, szörfözésre, búvárkodásra alkalmas helyekkel, pálmákkal, vendégszerető helyiekkel.

Egyszerűbb volt minden – a böjt is

A böjtnek nemcsak vallási vonatkozása van, hanem a szervezetünkre nézve is fontos segítség lehetne ma is. De már a régiek sem csupán vallási meggyőződésből vonták meg a húst maguktól.

Színekkel az önazonosság felé

Van néhány írott vagy íratlan praktika, amelyre sokan esküsznek: például, hogy fehér színt viselni a legjobb választás egy nehezebb éjszaka után, vagy, hogy a fekete szín öregít. De valóban érvényes mindenkire? A színeknek hatalmas az ereje, de hogy kiből melyik szín hozza ki a legtöbbet, nem húzható egyetlen mintára.

Hirdetés

Mesés harmónia, több száz éves házak

Nem mindennapi ez a porta, már abból a szempontból sem, hogy valójában nem is egy, hanem két régi, romos házat vásárolt meg és újíttatott fel a Németországból két gyermekükkel hazatelepülő Szabó Előd és Bíborka.

A stílus tényleg kortalan – Bardócz Judit gardróbja

Bardócz Judit fiatalos lendületét és megjelenését bármelyik huszonéves megirigyelhetné, noha Jutka néni 83 éves. A székelyudvarhelyi nyugdíjas hölgy az a típusú nő, akire ránézve az ember azt gondolja: így érdemes élni.

Vinczellér Zsuzsa ruhatára: Szeretem a kontrasztokat

Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.

A bábszínház minden korosztálynak szól (VIDEÓ)

Bár úgy kezeljük, de a bábszínház valójában nem egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló stílus, hanem a színjátszás önálló műfaja, hangsúlyozza Lukács Emőke bábszínész A pszichológus konyhája februári epizódjában.

Hogyan ápoljuk a festett hajat? (VIDEÓ)

A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.

A zöld szójabab nemcsak élénk színével hódít

A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.

Faluképbe illeszkedő, modern székely ház Csomortánban

Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.