• Fotó: Mihály László
– Ha ősz, akkor számunkra mindenképp a Szent Anna-tó az úti cél. Egy alkalommal a te vezetéseddel jutottunk el a Mohos-tőzegláphoz is. Éreztük, nemcsak ismered, hanem igazán szereted is azt a helyet, s amit teszel, azt szívből, teljes odaadással végzed. Honnan ered a kötődésed a Szent Anna-tóhoz?
– Édesapám bányageológus, édesanyám pedig asszisztensnő, 11 hónapos koromban költöztek Orotváról Tusnádfürdőre. Édesapám szeretett mesélni a munkájáról, sokszor elkísértem, bejártuk a forrásokat, mesélt a Csomádról, a borvizekről, a gázokról, a vulkánról. A természetközeliség innen jött. Ugyanakkor Tusnádfürdőn gyermekként abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az erdő volt az udvarunk. És innen a kapcsolódás a Csomádhoz, a Szent Anna-tóhoz, amely része volt az életemnek.
Bizonyos értelemben az egész életem arra predesztinált, hogy azt csináljam, amit most csinálok, de a másik felől egyáltalán nem készültem erre.
Az a fajta hiperfókuszos ember vagyok, akinek, ha valami felkelti az érdeklődését, amennyire csak tőle telik, elmélyed benne. Irigyelem azokat, akik stratégiaszerűen fel tudják építeni az életüket, és céltudatosan tesznek is azért. Én sokkal inkább művészlélek vagyok, hagyom, hogy az ár sodorjon, s ami elém kerül, azt megpróbálom maximálisan kihasználni, a tapasztalatokat pedig beépíteni az életembe. Innen van az, hogy a Szent Anna-tónál visszanyúlok például a 90-es években tanult mozdonyszerelési, vagy a 90-es évek végén megtapasztalt oktatás-nevelési tapasztalataimhoz és alkalmazom.
– Mert mozdonyszerelőként érettségiztél…
– Mozdonyszerelőnek tanultam, aminek ugye nem sok köze van a természethez, a természetvédelmi területek kezeléséhez. Érdekes módon, minden, amit az életem során megtapasztaltam, most hasznomra van fent a hegyen: technikai tudás, vendéglátás, oktatás-nevelés, marketing, közgazdaság, számítástechnika. Egész életemben dolgoztam, 12 éves koromtól nyári munkát, aztán 18 éves koromtól teljes állásban. 1996-ban érettségiztem, mozdonyvezető akartam lenni, de rögtön kirántották a szőnyeget a lábam alól, mert nem alkalmaztak a vasúthoz. Így meg kellett keressem a helyemet az életben. Dolgoztam és tanultam. Kezdésnek elmentem építőipari segédmunkásnak. Pénzkereseti lehetőség volt, de éreztem, hogy ennél többre is képes vagyok. Nyelvtudásomnak köszönhetően lehetőség adódott, hogy vizsgázzak helyettesítő tanárnak, és – kisebb megszakításokkal – 4 évig román nyelvet oktató, helyettesítő tanár lettem Székelyvarságon. Aztán voltam pincér Tusnádfürdőn, benzinkutas Csíkszeredában, dolgoztam Budapesten – ott végül egy budapesti zenekarba is beszálltam –, ahonnan egy baleset miatt végül hazajöttem.
Vezettem éttermet és panziót Székelyvarságon, közben marketinget és kommunikációt tanultam, fejlesztettem magam a számitástechnikában. Később számítógép-felhasználást oktattam a csíkszeredai egykori Soros Oktatási Központban,
ahol aztán projektmenedzser is voltam. 2012-ben, amikor megalapították a Pro Szent Anna Egyesületet, projektmenedzserként kerültem oda. Több éves „építkezési” folyamat indult el, Szakács-Czont Márton elnök úrral együtt a zéróról indulva jutottunk el oda, hogy 2019-ben el tudjuk kezdeni felépíteni azt az adminisztrációt, ami ma látható fent. 2016-ban Gödöllőn a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon vidékfejlesztő mérnök mesteri diplomát szereztem. Ezt már kifejezetten a Szent Anna-tó és Mohos-tőzegláp érdekében tettem, éreztem, hogy szükség van szakszerűségre, hogy a helyet úgy fejlesszük, hogy a lehető legtöbb igényt tudjunk kielégíteni.
– Rendezett környezet, szigorú szabályrendszer – az ide érkező számára ez látható. Mi van a háttérben?
– Valóban, annyi látszik a Szent Anna-tóból, hogy szép, népszerű, ám sokakban frusztrációt szül. Ami a kívülálló számára látható, az csak a hegynek a csúcsa. Mert a látogató megérkezik a parkolóba, csónakázik vagy tutajozik, esetleg túrázik, majd fizet a látogatásért, és hazamegy. De ahhoz, hogy az egész hely úgy működjön, hogy miközben tömegek látogatják, mégis civilizált legyen, személyzettel ellátva az év minden napján, megőrizze népszerűségtét és egyediségét, bizony, meg kell teremteni ennek az anyagi feltételeit. És annak ellenére, hogy a hegyen semmiféle infrastruktúra nincs, vízzel működtetett angol WC-k vannak kialakítva, három helyszínen látunk el személyes ügyfélszolgálatot, amit én kiegészítek telefonos és online segítséggel, a Mohosban túravezetők kísérik a látogatókat, a terület tiszta, a szemetet napi szinten összeszedjük és borsos áron szállíttatjuk el.
Azt is kevesen tudják, hogy a Szent Anna-tó adminisztrációja 100 százalékosan önfenntartó.
Minden, ami az elmúlt hét évben történt a Szent Anna-tónál, sőt azt megelőzően is, a lázárfalvi közbirtokosság és az egyesület saját előforrásából történt. Amikor mi átvettük 2012-ben az érdekképviseletet a Pro Szent Anna Egyesülettel, majd ’19-ben, amikor lehetőség adódott, hogy az egész területet adminisztráljuk, egy alulfejlesztett, nagyon népszerű piknikzónát vettünk át. Most azon az úton haladunk, hogy egy értékes látogatóhellyé, kirándulóhellyé alakítsuk át, visszaemeljük Székelyföld kincse státuszra.
– Milyennek látsz bennünket, akik a szent Anna-tóhoz látogatunk? Vigyázunk rá?
– Azt látom, hogy elszakadtunk a természettől, és lassan semmiféle szándékunk nincs arra, hogy a természettel való reális kapcsolatunkat megtartsuk. Nagyon-nagyon kevés az a látogató, aki tudatosan megy ki a tóhoz, a többség bakancslistás elemként kezeli vagy klasszikus kikapcsolódást vár, ez szüli az elégedetlenséget is. Felvetődnek a kérdések, hogy miért nem mehet autóval lehajtani, kik vagyunk mi, hogy másfél kilométer gyaloglásra kötelezzük, miért kell fizetni, és hasonlók. Pedig, ha őszintén szembenézünk a korábbi állapotokkal – tóparti piknikezés, fürdőzés, hangoskodó idegen tömeg a tóparton – a helyiek közül is sokan jogosan érezték úgy, hogy már nem is élvezhető annyira, már nem is a miénk. Most civilizáltabbak a körülmények. Még így is évente kb. 100.000 ember látogat el a Szent Anna-tóhoz, és
amikor egy nyári napon akár több ezer ember is feljön, ez hatalmas nyomást jelent a környezetre.
Van egy réteg, amely igenis értékeli azt, ami most fenn történik, de nincsenek kétségeim afelől, hogy sokan mások egyik napról a másikra változtatnák vissza ezt… Van egy 15 éves lányom, azt látom, már más az ő mentalitásuk, és remélem, ők már picivel jobban fognak viszonyulni a környezetvédelmi, természetvédelmi kérdésekhez.
– Mit ad neked a tó és környéke?
– Egészen fiatal koromtól van bennem egy gondolat: kizárt, hogy az élet csak annyiról szól, hogy itt vagyunk X évtizedet, tanulunk, bulizunk, családot alapítunk, dolgozunk, megöregedünk és kész. Azok élnek igazán tovább, akik hagynak valamit maguk után. Idealisztikusan hangzik, viszont kellőképpen racionális vagyok ahhoz, hogy azt is figyelembe vegyem, mekkora az univerzum, és abban mi egyének, emberek mekkora helyet foglalunk el, és hol a helyünk. Innen jön egyébként a motivációm a zenélésben is, és a Szent Anna-tónál kifejtett munkában is: egy lehetőség olyan dolgot létrehozni, ami hatással lesz környezetünkre, magam mögött hagyok valamit, ami a későbbiekben, amikor én már nem leszek, hatással lehet másra.
– Nem vagy képzett zenész, mégis évtizedek óta zenélsz. Jelenleg a Ramm-brand(t) együttes basszusgitárosa vagy…
– Úgy lettem basszusgitáros, hogy megtetszett a basszusgitár hangja, bár nem is tudtam milyen hangszer, csak azt tudtam, hogy azon a hangszeren játszanék. Számomra ahogy a munka, a zenélés sem egyszemélyes történet.
Mindig is bennem volt egy kisközösséghez való tartozási igény, családom, zenésztársaim, kollégáim nélkül nem itt tartanék.
Zenekari tagként is fontos szempont az alkotás, hogy együtt hagyjunk hátra valamit. A Ramm-brand(t) zenekart 2007-ben alapítottuk meg Csíkszeredában – tagjai Kozma Attila énekes, Turcza Hunor dobos, Müller Arnold és Albert Botond gitárosok és jómagam basszusgitáros –, ami ma főként Rammstein tribute-ként működik azért, hogy kimuzsikáljuk a zenei gondolatokat magunkból. Ez egyébként csak úgy tud jól megvalósulni, ha nagyon erős kohézió van a bandán belül.
– Említetted a 15 éves lányodat. Mi az az értékrend, amit fontosnak tartasz neki átadni?
– Johannát mindig arra buzdítom, hogy a lehető legönállóbb legyen. Mindig arra bátorítottam, hogy próbáljon ki minél több dolgot, azt csinálja, amit szeret. Egy gyönyörű, szép lélek, vagány, motivált lány, akire nagyon büszke vagyok. Beismerem, hogy nem voltam a klasszikus apuka, a kislányos, babázós világba nem tudtam beleolvadni. Ám most, ahogy serdül, kezd igazán jó kapcsolatunk lenni.
Nagyon szigorú, talán azt is mondhatom, hogy merev voltam, mert azt éreztem, hogy nekünk, szülőknek a vállán van annak a terhe, hogy ő milyen emberré válik.
24-ből 24-et vagyok ügyvezető, zenész és családapa, ezért talán emiatt kevesebbet is voltam jelen az életében, mint szerettem volna. Mindezt persze nem tudnám csinálni, ha nem volna Zsófi, a megértő feleségem, aki mindezt eltűri, elfogadja, hogy egy „őrülthöz” ment férjhez. Köszönettel tartozom neki!
– Bármilyen kérdést is feszegetünk, visszatérünk a Szent Anna-tóhoz. Legszebb álmaidban, hogy nézne ki a tó és környék?
– Szerintem jó úton haladunk afelé, hogy olyan legyen a Szent Anna-tó, mint álmaim világában, bár most még távol állunk attól. Az ikerkrátereknek egy olyan érintetlen természeti saroknak kell lennie, ami a látványon túl, egy olyan felület kínál, ahol megtanulunk békésen együtt lenni a természettel, a környezettel. Az ideális az lenne, ha az emberek megértenék nem csak a tónál, hanem az élet minden területén: a szabályok, korlátozások nem valaki ellen, hanem valami mellett szólnak, és azt hivatottak megvalósítani, hogy megtaláljuk és megtartsuk azt, amire mindenki vágyik: az egyensúlyt
korábban írtuk
Ujj Ágnes: A lélek nem öregszik
Hogyan maradhatunk 80 felett is szellemileg frissek? Ujj Ágnes szerint nincs egyetlen titok, több tényező szerencsés együttese számít. Az aradi pedagógus több mint húsz éve diákszínjátszókört vezet, ahol a közös játék örömét adja tovább.
