A Firtos lábánál fekvő Énlakán, Székelykeresztúr és Székelyudvarhely között valahol félúton született 1931-ben. Az aprócska településnek azonban csak hat hétig volt a lakosa, miután szülei az erdővidéki Magyarhermányban kaptak tanári állást.
„Apám és anyám is keménynyakú kálvinista székely családból származott. Gyerekkoruktól a kitartó munkához szoktatták őket. Nagyon komolyan vették a hivatásukat. Őket nem kellett kényszeríteni, hogy falura menjenek tanítani. Akkoriban, a két világháború között Hermányba járt nekünk a Brassói Lapok. Annak könyvkiadása is volt. Könyveikre minden tanító előfizetett. Ezeket egytől egyig ismertem, később hozzám kerültek, féltve őrzött kincseim lettek” – mesélte a Tiszatáj című folyóiratban megjelent interjúban.
Hogy végül mégis Székelyudvarhely kapta meg a „szülőföld” rangot, az magyarázza, hogy az elemi osztályok befejeztével, a bécsi döntés után visszatérő város református kollégiumában folytatta tanulmányait.
1942-ben került oda, de hamarosan jött a háború, a front átvonulását követően pedig a református gimnáziumban nem indult újra a tanítás, így a ma Tamási Áron nevét viselő katolikus gimnáziumba sereglett össze a környék gyermekserege, a reformátusok is. Amolyan igazi és tényleges ökumenében.
Kedvenc tanára, a matematika-fizika szakos Mátéffy Béla láthatott valamit a kis Toróban, mert igen hamar csillagászati könyveket, csillagtérképeket adott a kezébe, a gyerek azok alapján tájékozódva kezdett gyönyörködni a csillagokban. Minden csillagképet megtanult, mégsem lett belőle csillagász. „Legszívesebben annak mentem volna, de Romániában nem volt külön csillagászképzés. Akkoriban csak a matematika-fizika kar keretén belül volt egy csillagászati tárgy, így,
miután ’50-ben leérettségiztem Udvarhelyen, Temesvárra kerültem a matematika-fizika szakra. Ott legalább csillagász volt a rektor.”
Az 1953-as diplomázását és tanári oklevelének átvételét követően, ugyanabban az intézetben kapott állást a matematika-fizikai karon, 1962-től kezdődően pedig a Temesvári Nyugati Tudományegyetem fizikai karán végzett oktatómunkát tanársegédként, adjunktusként, majd docensként. 1993 és 1998 között az egyetem elméleti fizikai intézetének tanszékvezető professzora volt. Párhuzamosan, 1992 és 2007 között vendégtanárként, majd címzetes egyetemi tanárként oktatott a szegedi József Attila Tudományegyetem fizika tanszékén is.
Munkássága ívének felrajzolásakor nem nélkülözhetjük a tudományos terminológiát. Behatóan foglalkozott az elemi részecskék között fellépő alapvető kölcsönhatások egyesített elméletével és geometrizálásával, azaz a fizikai tér geometriai megalapozásával. A gravitáció mértékelmélete vizsgálatának terén elért eredményei egy részét az 1960-as években a francia Nobel-díjas fizikus, Louis de Broglie mutatta be a nemzetközi tudományosságnak, a Francia Akadémia értesítője, a Comptes rendus de l’Académie des sciences lapjain.
Toró Tibor nevéhez fűződik az elemi részecskék, különösen a neutrínók asztrofizikai és kozmológiai vonatkozásainak beható tanulmányozása, az első magyar nyelvű neutrínómonográfia megírása.
Jelentős tudománytörténeti eredményei közé tartozik Bolyai János életművének és tudományos eredményeinek elhelyezése az egyetemes fizikatörténet összefüggéseiben. Tovább árnyalta a nagy erdélyi tudós munkásságának helyét és szerepét a magyar és az egyetemes fizikatörténetben. Például abban az értelemben, hogy rámutatott: noha tanulmánya kéziratban maradt, Bolyai Albert Einsteint jóval megelőzve felvetette a fizika geometrizálásának alaptézisét, és ezzel a geometriai dinamika előfutárának tekinthető. Nagy szerepe volt Bolyai János emlékének ápolásában is, Toró Tibor nevéhez fűződik a temesvári Bolyai-emlékmű és a temesvári egyetemen lévő Bolyai-szobor felállítása.
Az ő szorgalmazására osztják ki 2000-től kezdődően újra a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János nemzetközi matematikai díját.
Tagja volt a Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Bizottságának, 1990 után a bizottság temesvári fiókjának alelnöki tisztét töltötte be. 1993-tól 1996-ig a Román Gravitációs Társaság alelnöke, 1993-tól elnökségi tagja volt a berni Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem elnökségének. Állandó fizikus előadója, 1994 után tiszteletbeli elnöke volt a Bolyai Akadémiának, 1997 után a Magyarok Világszövetségének választmányi ügyvivője, 2000-től a Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja volt. Anyaországi elismertségét jelzi, hogy 1991-ben az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli-,
1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották.
A 2010. október 17-i elhunytát követően, a fizikus végakaratának megfelelően, a család ott szórta szét a néhai tudós hamvait, ahol életében otthon érezte magát: a Tamási Áron Gimnázium udvarkertjében, Énlakán, valamint Etéden. Személyisége, munkássága révén ő maga felzárkózott ahhoz a menethez, amely Erdővidék nagy szülötteiből áll össze: Apáczai Csere János, Baróti Szabó Dávid, Bölöni Farkas Sándor, Hermányi Dienes József, Kriza János, Nagybaconi Nagy Vilmos, és korántsem utolsóként, Toró Tibor legkedvesebb székely mesemondója, Benedek Elek.
Túl Trianon századik évfordulóján, kalandos utazásra hívjuk a Nőileg olvasóit. Az országomlást követő, kezdeti bénultság után az élni és túlélni akaró erdélyi magyarság az itthon maradt nagyjai révén szinte páratlan bravúrt hajtott végre. Minden erőszaknak ellenállva, nem olvadt be a román tengerbe, sőt, a magyar kultúra és értékteremtés új dimenzióit nyitotta meg: az „erdélyi” irodalmat, zenét, építészetet, színházat, tudományt, sportot. Sorozatunkban az elmúlt száz esztendő hazai óriásait igyekszünk számba venni. A teljesség igénye nélkül, szubjektív megközelítésben.
