A kincses város szülötte, aki mérnöki tanulmányokra adta a fejét. A Kolozsvári Műszaki Egyetemen azonban nemcsak diplomát szerzett, hanem megtalálta a maga számára az igazi szakmát is. Évek óta az intézmény professzora.
Nyelvész, a nyelv és kultúra kapcsolatának kutatója, a Partiumi Keresztény Egyetem docense, a Nyugati Jelen külsős munkatársa évtizedek óta, a temesvári magyar egyetemisták szakkollégiumának tanára.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem professzora, a Tanárképző Intézet vezetője. Amikor épp nem tanít, akkor terapeutaként rendel, vagy pszichodráma képzési és önismereti csoportokat vezet. No meg a Pszichopatika népszerű podcast-sorozatot viszi.
Székelyudvarhelyről Kolozsváron át Debrecenbe vezetett az útja. Ma a Debreceni Egyetem professzora, nemzetközi kutatócsoport vezetője. Kutatásai jelentősen hozzájárulnak a diabétesz és más betegségek szövődményeinek korai felismeréséhez.
Több ezer népi dallamot gyűjtött össze, előtte hasonlót csak Bartók Béla, a folklórkutatás egyik legkiválóbb képviselője ért el. És Jagamas János népzenekutató, Erdély századosa.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának oktatói közösségéhez tartozik, az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék vezetője. Novemberben a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron mutatják be legújabb könyvét.
Gyerekkorában beleszeretett a matematikába, a logikába, és a munkája ma is ezekre épül. Három országban tanult és szerzett mesteri- majd doktori diplomát, egyetemi oktatóként pedig Lausanneban, Zürichben és Göteborgban is kipróbálhatta magát.
Nemes-Nagy Enikő 1993-ban lépett be a MOGYE kapuján, és több mint három évtizede az élete része az intézmény. Már orvostanhallgatóként önkéntesen mentősként dolgozott, aztán laborvezető orvos lett és hallgatók útjait egyengető egyetemi docens.
Dr. Gergely Orsolya a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának adjunktusa, egyetemista évei óta foglalkoztatják a nők helyzetét érintő kérdések. A tudós nőt ezúttal mi faggattuk, főként arról a nőről, akit a tükörben lát reggelente.
Dr. Mara Gyöngyvér több mint két évtizede a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának oktatója. A bennünk élő mikrobák megismerése mellett szívügye a tudománynépszerűsítés, emellett fontos szerepet vállalt az egyetem vezetésében is.
Fő kutatási területe az elméleti részecskefizika volt, az „ijesztő” látszat azonban csak egy pillanatra rejtette el a tudományfilozófiával és tudománytörténettel foglalkozó, a tudomány népszerűsítését legalább annyira fontosnak tartó tanárember alakját.
Egy dortmundi kutatóintézet fiatal idegkutatója, az útja a Barcaságból, Bukaresten át egy ausztriai kitérővel vezetett Németországba. Dr. Sabo Melinda nem ijed meg a kihívásoktól, folyton idegen nyelveken tanul és dolgozik: románul, németül, angolul.
Két évtizede tanítja a román nyelv oktatásának módszertanát, konferenciákat szervez, hazai és nemzetközi projektekben vesz részt, könyvek kiadásánál bábáskodik, néhány éve pedig a Sapientia EMTE Tanárképző Intézetét is vezeti.
Csata Enikő jelenleg Varsóban él, Gyergyótekerőpatak mellett a franciaországi Toulouse is a szíve csücske. Egy nagyszerű tanára vette rá a hangyákkal való foglalkozásra, ő pedig valószínűleg szintén sokakat nevel majd hangya-szeretetre.
Sántha Ágnes ízig-vérig marosvásárhelyi. A Sapientia EMTE szociológus oktató-kutatója hatalmas türelemmel és derűvel építgeti szakmai útját, emellett szeret duplázni: két doktori fokozatot is szerzett, ugyanakkor kétszer két gyermek szólítja édesanyának.
Dr. Horváth Emőke marosvásárhelyi patológus szakorvos, 23 éve oktatja, képezi a jövő orvos nemzedékét. Több évtizedes tapasztalattal a háta mögött, Emőke azt vallja, a patológia tökéletesen megfelel a nőknek.
Ha egy hashtaget kellene illeszteni a neve mellé, akkor az a #radon vagy a #mofetta lenne. Amíg 11 éves fia úszóedzésen van, Incze Réka elmeséli, hogyan lett a székelyföldi mofetták „nagykövete”.
Plugor Réka Sepsiszentgyörgyről indult, Kolozsváron tanult Szociológia-antropológia és Európai tanulmányok szakokon, majd Budapesten, a CEU-n mesterizett. Tizennégy évvel ezelőtt kicsit nagyobbat lépett a hétmérföldes csizmájával. Ma a Leicesteri Egyetem docense és tanszékvezető-helyettes a Munka, Foglalkoztatás, Vezetési és Szervezés Tanszékén. Párjával két kisfiút nevelnek a szigetországban. Mintha csak három perc telt volna el azóta, hogy a kolozsvári Max Weber Szakkollégium udvarán a tudományról és a
Felelősségteli, tudatos szülőként kötelességünk (lenne) a gyermekeink legfőbb érdekeit szem előtt tartanunk minden élethelyzetben. Hatványozottan igaz ez válás esetén is. Hogyan lehet „jól” válni?
Hétfő reggel van. Besüt a nap az ablakon. Lefőzök egy kávét. Leülök a laptop elé. Megnyitom a vágóprogramot. Egész hétvégén ezt vártam: dolgozhassak.
Mindannyiunknak van legalább egy zsigerből adott válasza a fenti kérdésre. Amilyen szűrőn keresztül értelmezzük a világ történéseit, olyan megfejtést „teszünk ki az asztalra”.
Ha meglenne mindenünk, nem kellene havat lapátolnunk télen. Hiszen arra is lenne ember. Ha minden is meglenne, akkor sem lenne meg minden. Kisember elmélkedései nagy télben.
Össze kellene már csomagolni s odaadni valakinek. A terhesnadrágokat, a szoptatós melltartót, a kis rugdalózókat, a tenyérnyi ruhácskákat, a cicafüles fürdőlepedőt, mindent. Mert lejárt, elmúlt, megnőttek, hála Istennek!
Mintha csak előírás volna, hogy az őszi színkavalkád lejártával a tavaszi kikeletig búcsúzni kéne a színes ruháktól is. Így aztán végképp teljes a kép. Ha nem volna elég színtelen, letargikus amúgy is minden.
Ül velem szemben egy harmincas évei elején járó nő. Szeme riadt, szinte horgonyt vet a tekintetembe, hangja hol tőle idegenül határozott, hol bensőségesen megtört. Pánikrohamok gyötrik, egyre erősebbek és gyakoribbak, már dolgozni sem tud, fél egyedül.
A januári nagy elhatározások, tervezések, újrakezdések súlya után az év második hónapja már egy jóval könnyedebb hangvételű, lazább hangulatú hónap.
Kerek egy hónap múlva indulunk a néptánccsoporttal a már hagyománnyá vált nyári turnéra, Magyarországra. Persze látogatunk múzeumot és helyi látványosságokat is, de a szabadidőnk nagy részét
Amióta divatossá vált a Házasság Hetét ünnepelni, volt néhány próbálkozásom arra nézve, hogy a saját és a gyülekezetemben élő házasságok minőségén egy leheletnyit javítsak. Egyházam nevében? Isten nevében? A magam nevében? – végül is egyre megy.
Persze semmi nem úgy ment, ahogy elterveztük. Hónapokkal előbb megvettük a repülőjegyeket és lefoglaltuk a szállást, hogy a születésnapomat Budapesten töltsük.
Ahogy a színek újra megjelennek odakint, és az egyhangúságot felváltja a vibrálás, megújulásra vágyunk nem csak a ruhatárunk, de a tányérunk tartalmának tekintetében is. Könnyedségre vágyunk, élénk színű, könnyű, ropogós, harsogó összetevőkre.
A stílus számomra a szabadságról szól. Éppen ezért nem szeretem a „szabály” szót használni. Mégis vannak bizonyos öltözködési trükkök, amelyek ismerete nem korlátoz, hanem segít — mint egy titkos összetevő a kedvenc receptedben.
Hover Zsolt református lelkész, feleségével és két lányával mesébe illő parókiában laknak. Az egyedi papilak minden zuga őket tükrözi: a hagyományok és a történelem szeretetét egy kis kreativitással, praktikusággal fűszerezték meg.
„Csíkuhelyi” kolléganőnket ismerve, ezt a hozzáállást vártuk tőle, noha mindig „patentül” látjuk, mindig alkalomhoz illően öltözve. Az olvasás szeretete visszaköszön a kiegészítőin, olvasott nő ruhatárát turkáltuk, „péterbeás” darabokat találtunk benne.
Bár így, az év elején nehéz megbecsülni, hogy mely trendek lesznek legnépszerűbbek az elkövetkező hónapokban, azt már látni, hogy a dizájnerek mivel készültek idénre.
Nem egyszerű a nagyérdemű előtt lemosni az évetizedekig személyes páncélként szolgáló sminket. Nekem elhihetitek. Bizalmi lépés ez.