• Fotó: Mihály László
– Amikor be kell mutatkoznod, hogyan beszélsz arról, hogy mivel foglalkozol?
– Nyolcéves lehettem, amikor először a budapesti állatkertben jártam. Azt mondtam a szüleimnek: ha nagy leszek, itt fogok dolgozni. Legyintettek, hogy gyermekbeszéd. Mégis, közel két évtizeddel később, a budapesti tanulmányút alatt, a Fővárosi Állatkertben amolyan beteljesült álomként éltem meg a diákmunkámat. Sokat foglalkoztam ott és azután is gyerekekkel, összességében egy nagyon vagány időszak volt. Az elmúlt 15 évben – amióta hazaköltöztem Székelyföldre – különböző környezeti projektekkel foglalkozom, és mellette oktatok. Ugyanakkor a szakterületemhez kapcsolódó tudományos kutatásokban veszek részt. A doktori kutatásom radioaktivitás-egészség témájú, főként a radont és annak az emberi szervezetre gyakorolt hatásait tárgyalta.
– Balneós online térképet szerkesztesz, konferenciát szervezel, nemzetközi díjakat zsebelsz be, Erasmus projektekbe dolgozol be, civilkedsz, oktatsz, tananyagot írsz, és „mofettázol”, amikor csak lehet. Honnan indult ez az út?
– Ezek mind nagyobb projektek, nem csak egyszemélyes megvalósítások, hanem csapatmunkák eredményei. Az út pedig a sepsiszentgyörgyi Mikóból, egy reál osztályból indult. No meg a természetből, az erdőkből, a hegyekből. Mert mindig is szerettem a természetközelséget, sokszor túráztam az EKÉ-vel. 16-17 évesen elvégeztük a túravezetői tanfolyamot a barátnőmmel, Tunyogi Alízzal, aki ma már hematológus és a MOGYE oktatója.
Segéd-túravezetőként akkoriban gyakorlatilag tolmácsok voltunk, de számos erdélyi turista útvonalat megismertünk, rengeteg külföldi turistával is kommunikálhattunk.
Érdekeltek a természettudományok, vonzottak az élettudományok, mint az orvosi, állatorvosi, erdészmérnöki képzés. Az alapokat édesapámnak és a nagyszerű pedagógusoknak köszönhetem, mint például Máthé Dénes, Tana Éva, Pető Mária. Akkoriban, a kilencvenes években, nálunk innovatívan hangzott az ökológia és a környezetvédelem, végül ezt választottam. Mindezt egy matek-infó osztályból, mivel a családom azt remélte, hogy a jövőt jelentő informatikai-közgazdasági pályára lépek. Persze akkor úgy képzeltem, hogy egy ökológus körülbelül azt csinálja, amit David Attenborough vagy Jane Goodall.
– És ökológus lettél!
– Természetesen nem ment egyszerűen. Akkoriban 8-9 jelentkező volt egy helyre az ökológián. Úgy értesültem, hogy aki országos olimpiászon dobogós helyezést ér el, az automatikusan bejut az egyetemre, így elkezdtem készülni biológia olimpiászra. Nem nagyon hitt a környezetem a lehetséges sikeremben, ugyanis a biológia-kémia osztályokban sokkal intenzívebben tanulták a biológiát, ráadásul a nagyvárosokban egyetemre bejárva készültek a diáktársaim a megmérettetésre. Hozzájuk képest szinte esélytelen voltam. Ám ennek ellenére, elszántan és kitartóan készültem. Támogatott a családom és mellém álltak a szaktanárok is. Aztán valahogy úgy sikerült, hogy megnyertem az országos tantárgyversenyt. Boldog voltam! A jutalom egy olaszországi utazás volt, ami hatalmas dolognak számított a kilencvenes években. Tizennyolc évesen eljutottam Velencébe, Firenzébe, Rómába! Amikor hazaértem, és nyugodtan elutaztam Kolozsvárra iratkozni, jött a hideg zuhany: nem veszik figyelembe az olimpiászon az I. helyezést, mégis kell felvételiznem, és nemcsak biológiából, hanem földrajzból is. Édesapám vonattal utánam küldte Kolozsvárra az olimpiász után ki sem nyitott tankönyvet. Kétségbe eshettem volna. Én inkább pár napig intenzíven tanultam. És sikerült!
– Nem riaszt el a látszólagos esélytelenség!
– Amikor nem nulla az esély, akkor megpróbálom. Ha van egy cél, és az eléréséhez valamennyi esély, akkor azzal az üggyel nem felesleges foglalkozni. Ilyen volt nemrég ez a Karlovi Vary-i méltatás is. Nem sok esély volt, mert miért lenne érdekes a nemzetközi színtéren, európai léptékben pont egy olyan „pici” dolog, mint a székelyföldi mofetták projektünk? Ennek ellenére, azt gondoltam, hogy nincs vesztenivaló. Dolgozom néhány napot, hetet, s talán nem fölöslegesen. És így történt, hogy
A székelyföldi mofetták hiánypótló és korszerű népszerűsítése című programunkat – amelynek szakmai koordinátora voltam – díjazta az Európai Gyógyfürdő Egyesület idén októberben Csehországban.
Hatalmas élmény volt! Szőts-Papp Zsuzsával, a Kovászna Megyei Művelődési Központ kulturális örökségvédelmi szakelőadójával, az említett projekt menedzserével együtt vettük át a díjat.
– Hogyan lettél radon-kutató, vagy a mofetta-ügy szakmai képviselője?
– Gyerekkoromtól szeretek a természetben lenni, kirándulni, és ma is ez az én kutatási terepem. De a terepmunka nem csak a detektorok kihelyezését vagy a talajmintavételt jelenti, hanem ott vagyok az erdő sokatmondó csendjében, hallom a patakcsobogást, figyelem a madárdalt, varázslatos naplementéket láthatok, észreveszem a medvenyomokat... Valahol ott jár „előttem” megannyi biológus, természettudós. A tudományos kutatás gyakran a szakmai előmenetelem, projektjeim egy-egy állomása, szükségszerűsége volt, azonban valahol a kíváncsiságban, abban a mély emberi tulajdonságban és magatartásban gyökerezik, amelyet Antoine de Saint-Exupéry különös empátiával ír le A kis hercegben. Ez inspirál és motivál. Egy-egy tanulmány, publikáció vagy bemutató mind egy-egy kreatív folyamat része, eredménye, számos gyakorlati és spirituális vetülettel. Az intellektuális törekvések, olykor egyfajta szenvedélyes alkotás által kínálnak kiteljesedés-villanásokat az elménkben, és olykor felismerjük a híres etológus, Desmond Morris A boldogság természete című könyvének visszhang-foszlányait. Még ha nem is olyan drámai az áldozat, mint ahogy azzal a szépirodalomban találkozunk, akkor is fontos tudnunk és látnunk ennek a munkának a dimenzióit, és tudatosítanunk, hogy ez gyakran bizonyos lemondással is jár. Minden egyes elért eredmény és a hozzá tartozó munka, idő, figyelem azt is jelenti, hogy bizonyos családi-, baráti-, sport- vagy kulturális események a mi jelenlétünk nélkül történnek.
– Volt ijesztő, aggasztó része a tudományos pályának?
– Nem az aggasztó, inkább a kedvező vagy kedvezőtlen helyzeteket tudatosítottam. Gyakran mérlegelek, rendszeresen tervezek, újratervezek. Tizennyolc-húsz évesen ezt kevésbé tudtam, de azt igen, hogy természetközeli, élettudományi munkát szeretnék. Ezt most úgy képzelem el, mintha szépen lassan tágult volna számomra az élet panorámája. A faluban, Fotosmartonoson, ahol a gyerekkorom jelentős részét töltöttem, mindenki mindenkit ismer, amolyan szerves közösség. Aztán jött a Mikó és Sepsiszentgyörgy, ott már egy picivel többet láttam a világból, a homogén és zárt falusi közeghez képest egy kicsivel nyitottabb is volt. Kolozsvár még nagyobbat nyitott: erdélyi léptékűt. Budapesten a Közép-Európai Egyetemre jártam, és így kialakult egy közép-kelet-európai kép is. Utána jött Stuttgart,
a Hohenheimi Egyetemen annyira hangsúlyos a nemzetközi vonal, hogy az ott töltött évek felérnek egy kulturális világkörüli utazással.
Majd a munkám révén Sepsiszentgyörgy, Bukarest és Brüsszel. Végül egy ENSZ-es projekteknek köszönhetően New York is. Egy időben a Fotosmartonos-New York tengelyen „ingázva” az ún. global village-t ténylegesen megtapasztaltam. A poszt-COVID időszakban, a különböző online szakmai eseményeknek köszönhetően, ezt most már bárhonnan meg lehet élni, és nem is kell annyit utazgatni.
• Fotó: Gheorghiță Raymond
– Mi az, ami örömöt okoz számodra ezen a pályán?
– Amikor látom, megélem az ÍVET. Észreveszek egy dolgot, annak a társadalmi fontosságát, készül abból egy szakmai anyag, esetleg készül abból valami, ami hasznos az emberek számára. Közhasznú lesz. Nemrég zárult egy Erasmus plusz projektünk, amiből elektronikus egyetemi tananyagok is készültek. Úgy gondoltam, hogy ha lesz egy nyomtatott, könyv változat is, akkor jóval nagyobb lesz a célcsoport, sokkal több emberhez jut el az információ: így születik meg az Egészségturizmus-gyógyturizmus kötetünk. Úgyhogy
szeretem kirajzolni ezt az ívet: tervezés, megvalósítás, kiértékelés, kiegészítés, ez amolyan ismétlődő elégtétel.
Vagy ott van a balneo térkép. Például egy család, egy baráti társaság kitalálja, hogy jó lenne fürödni, lazulni, „dagonyázni”! De hol? És akkor ott van a BalneoMap, egy klikk, és máris ott van mindenféle hasznos információ, ráadásul dinamikusan kiegészíthető, bővíthető! Kiváló munkát végez a Mátyus Enikő által koordinált Transylvania Balneo Turisztikai Regionális Klaszter. Most a fókuszomban van a Székelyföldnek egy közeledő tematikus lapszáma, ami várhatólag a jövő év első negyedében jelenik majd meg, és aminek a témája a fürdőkultúra lesz.
– Mikor volt legutóbb sikerélményed?
– Különböző sikerélményeim vannak, nyilván jelentősen eltér a siker anyaként, nőként, szakemberként. Legutóbb novemberben, a Bálványoson megtartott Regionális Turisztikai Konferencián rám bízták a túravezetést, és egy kiváló társasággal deríthettük fel a környék borvizeit, mofettáit. Vagy a Karlovy Vary-i kaland!
– Na és mi a siker?
– Siker látni a munkám értelmét! Ha látom a konkrét eredményt, és tapasztalom annak hasznosságát és fontosságát. Például
rengeteg olyan emberi történettel találkoztam az elmúlt 10-12 évben, amelyben a mofettás kezelés megmentett valakit a végtag amputálástól. Az ilyen történetek megerősítenek!
Vagy ott van a beltéri radon témaköre is. Az épületekben lévő radon ugye bizonyos határérték felett rákkeltő. Például, ha egy épületben 300 Bq/ m3 a radon szint éves átlaga, akkor az olyan terhelést jelent az ott tartózkodók tüdejére, minta 10-16 szál cigarettát szívnának el naponta. A radon mérések fontossága abban rejlik, hogy ha az emberek leméretik, és probléma esetén kezelik a helyzetet, akkor számos tragédia megelőzhető, elkerülhető. Számomra fontos és ugyanakkor megerősítő, hogy a tudásomnak nagyon sok ember hasznát veheti.
– Kihívást jelent valami? Van, ami nehéz?
– Az időbeosztás. Az időmmel folyamatosan zsonglőrködnöm kell, ez egy mindennapi kihívás.
– Hátráltatta a pályádat az, hogy nő vagy?
– Megszoktam, azaz természetes számomra, hogy nő vagyok. Nem hátránynak, hanem inkább jellegzetességnek mondanám a nőiséget a szakmai pályán. Hozott ez számomra hideget-meleget. Nyilván kisgyermekkel összehangolva másképp működik a karrier, mint egy kamasszal. Amikor egy gyermek élete, fejlődése van a kezedben, valahogy ösztönösen átszervezed a prioritásokat. Emiatt
nem hátránynak, hanem sajátos helyzetnek élem meg a gyerekvállalást, gyereknevelést.
– Hogy érzed, vannak olyan kihívások, amelyekkel a férfitársak kevésbé kell megbirkózzanak?
– Ez is inkább egy jellegzetesség. A nőknek sok esetben más standardoknak kell megfelelniük, ami például a megjelenést illeti. Ezek sokszor saját magunk által felállított akadályok, szépen és derűsen ír erről Botházi Mária. Vagy ott vannak a gyerekek körüli feladatok. Te például hány apukát láttál a teremben a legutóbbi iskolai szülői értekezleten?
– Mit tanácsolnál azoknak a fiatal nőknek, lányoknak, akik fontolgatják a tudományos pályát?
– Úgy gondolom, hasznomat szolgálta, hogy középiskolás korom óta nem okozott akadályt az angol nyelv használata. Nagyon fontos, hogy az ember adja meg magának az esélyt a fejlődésre. Például az angol és német nyelvismeretemnek köszönhetően tudtam ösztöndíjakra pályázni, külföldön tanulni, jelen helyzetben pedig nemzetközi projektekben részt venni. Ezt a tudást manapság nem lehet megspórolni. Fontos az igényes anyanyelvi kommunikáció és az idegen nyelvek ismerete, beleértve természetesen a román nyelvet is. Fontos az is, hogy olyan témát válasszunk, ami tényleg érdekel. Egyetértek R. D. Precht-el abban, hogy „Az elégedett és boldog élet kulcsa a tanulás és az öröm összekapcsolása. Az öröm nélküli tanulás kimerít, a tanulás nélküli öröm pedig rendkívül unalmas."
Névjegy:
Incze Réka a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, majd a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen ökológia alapképzést végzett, és ugyanott, a Környezettudomány és környezetmérnök karon doktorált. Tanulmányi ösztöndíjak révén Budapesten és Stuttgartban szakosodott. Az elmúlt másfél évtizedben számos környezeti témával foglalkozó projektben dolgozott, így munkája olykor Bukarestbe vagy Brüsszelbe szólította. Jelenleg Csíkszeredában él, a mofetták és fürdőgyógyászat, valamint a radioaktivitás és egészség témák szakértője. Nemrég Karlovy Vary-ban kapott jelentős európai elismerést.
korábban írtuk
Tudós nők – Dr. Plugor Réka: Minden változásban lehetőség van valami jóra
Plugor Réka Sepsiszentgyörgyről indult, Kolozsváron tanult Szociológia-antropológia és Európai tanulmányok szakokon, majd Budapesten, a CEU-n mesterizett. Tizennégy évvel ezelőtt kicsit nagyobbat lépett a hétmérföldes csizmájával. Ma a Leicesteri Egyetem docense és tanszékvezető-helyettes a Munka, Foglalkoztatás, Vezetési és Szervezés Tanszékén. Párjával két kisfiút nevelnek a szigetországban. Mintha csak három perc telt volna el azóta, hogy a kolozsvári Max Weber Szakkollégium udvarán a tudományról és a
