A búza és a konkoly példázata arról szól, hogy egy embernek van egy irigy szomszédja, aki azzal próbálja gáncsolni a szép termést remélő atyafit, hogy az éjszaka leple alatt földjét teleszórja gyomot hajtó maggal. Konkollyal. Szegény emberünk hamar rájön, hogy miként kerülhetett az ő tiszta földjébe az a sok gyom, de türelmet kell tanúsítson, ha termést akar. Mert ha türelmetlen, és kitépi a gyomot, akkor a gyommal együtt a búza is kijön, tudniillik a gyom egyik gyilkos tulajdonsága az, hogy ráfonja magát a búzára.
A példázat azt tanítja, hogy meg kell várni az aratás idejét, s akkor majd külön lehet válogatni a búzát a konkolytól: ez utóbbit tűzre vetik, a búzát pedig megtartják.
Mondjuk el, hogy padtársunk mikor volt türelmes hozzánk! Jönnek a szép vallomások: a padtársam megvárta, hogy lemásoljam a leckét, megvárta, hogy felhúzzam a cipőm, hogy tudjunk kimenni szünetben az udvarra, megvárta, hogy megegyem az almát, hogy becsomagoljam a táskám. És kivel kellene még türelmesen bánni? – teszem fel a kérdést. Van, aki a kistestvérét említi, akinek kedvenc foglalkozása a nagy testvér hajába belekapaszkodni, ami éles fájdalmat okoz. Türelmesnek kell lenni a kistestvérrel, hisz egyszer ő is megnő, s akkor több esze lesz. Látom, hogy az egyik kisdiák majd kiesik a padból, úgy nyújtja a kezét. Szót adok neki.
Türelmesnek kell lenni az öregekkel.
Aztán ki is fejti, hogy a szüleitől tanulta ezt, akik arra figyelmeztették őt, hogy nannyó és papó már csak lassan tudnak járni, és hiába noszogatná őket, nem tudnak gyorsabban haladni. Sőt, már nem tudnak szaladni sem. De valamikor tudtak. Mindig elcsodálkozom azon, hogy egy kisgyermek életében milyen életformáló hatása van a szülői szeretetnek, a szülői nevelésnek.
Hangsúlyos, égbekiáltó különbség van a szeretettel nevelt- és az elhanyagolt gyermekek között.
Sokszor igazságtalannak érzem azt a bezártságot, amit egy olyan kisgyermek hordoz a lelkében, akit elhanyagolnak, nem szeretnek, nem mutatnak példát neki. Dühít a szülői felelőtlenség. Megijeszt, hogy egy kisgyermeknek már tízéves korában eldől a sorsa. Sokszor már tízéves korában látni lehet a hajdani felnőttet benne, azt, aki soha nem tudja majd kielégíteni szeretetéhséget, aki akarva akar a figyelem középpontja lenni, aki nem tudja megkülönböztetni a szeretetet a féltékenységtől, mert élete első tíz évében nem kapott elég figyelmet a mindig távol lévő szülőktől.
A magukra hagyott gyermekek nem értik a türelem fogalmát.
Nem tudják, hogy mit éreznek, amikor rájuk van hagyva a kisebb testvér, hogy ők vigyázzanak rá is, nem csak magukra. Nem szólnak, mert félnek attól, hogy nem tudják kifejezni érzéseiket, s így megint magukra maradnak.
Rá kellett ébredjek én is saját érzéseimre. A felelőtlen szülők iránt nehezen tudom a türelmet gyakorolni. Csak azzal tudom nyugtatni magam, amit a példázat is tanít.
Meg kell várni az aratás idejét.
S amíg várjuk, hogy eljöjjön az aratás ideje, szeretetünk minden napsugarával s csendes esőjével, táplálnunk kell a szárba szökkenő vetést, a gyermeket. Mert függetlenül attól, hogy milyen környezetbe született, fel kell nőjön ebben a sokszor konkolyos világban, hogy a maga rendjén ő is teremjen.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Gyermeklélek. Vesztesnek lenni.
A tékozló fiú példázatának kiemelt üzenete a megbánás és megbocsátás. A fiú megbánja, hogy kikövetelte az apjától az örökség rá eső részét, és eltékozolta azt. Az apa megbocsátja a fiú pimasz, tékozló életvitelét, és úgy tekint megtért fiára, mint aki elveszett és megtaláltatott, meghalt és feltámadott.
