ARCHÍV Újratervezők és újratervezést is újratervezők

Czincziri Ágnes

„Kolozsváron 11 évet, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában másfelet, Finn-Lappföldön és a Jeges-tenger partján összesen öt évet éltem. Jelenleg Udvarhelyen és Brassóban élek, tevékenykedem.

Kolozsvári éveim alatt 8 alkalommal költöztem a városon belül, nyaranként gyakran külföldön dolgoztam, tanultam. Ha azt kérdezed, hogy ennyi cuccolás, vándorlás után félek-e az újratervezésektől, most is azt felelem, hogy igen.

A félelem egy nagyon természetes emberi érzés bennünk az ismeretlentől. Viszont, ha hosszabb ideig beleragadunk, akkor épp azt pusztítja el bennünk, ami élő. Megkeményít, lezárja a növekedés és a változás útját, és végül megbetegít. Félelemből nem jó döntéseket hozni. Viszont félelemből nem érdemes valami olyanba benne maradni sem, ami lélek- és értékpusztító” – véli Ági.

Bizalom az élet iránt

„Egy gyökeres újratervezés az életemben ezelőtt 10 évvel történt. Egy mély munkahelyi, magánéleti és önmagam keresési válságban voltam. Amikor elindul a lavina, általában mindent visz magával. Nálam is így volt. Fél év alatt munkahelyet, várost majd országot váltottam, és párkapcsolat helyett saját magamra mondtam igen. Kiléptem az Életbe. Nem tudtam, merre fog vinni. Mégis volt bennem egy hatalmas nagy bizalom az élet iránt, hogy ez a pulzálás, amibe belekerültem, jó, éltet, megtart. Rengeteg kreatív energiát szabadított fel bennem. Először Finn-Lappföldre kerültem, majd Észak-Norvégiába, ahol sok kis magánvállalkozást ismerhettem meg. Utazásszervezéssel és idegenvezetéssel foglalkoztam, egy telet még a lappföldi télapó manója is voltam. Időtálló ismeretségek, barátságok köttettek. Aztán rá 5 évre újra válaszúthoz érkeztem. A hazaköltözés mellett döntöttem. Azóta sem bántam meg. 

Ma már az újratervezésekre lehetőségként gondolok. Minden újratervezés egy újabb lehetőség az elengedésre, fikszációim lebontására, ragaszkodásaim elgyászolására.

Nálam egy állandó önreflexió. Segít tudatosítani, hogy mi az, amibe sokáig beleragadok, hol folyik el feleslegesen az energiám. De legfőképpen arra tanít újra és újra, hogy arra induljak el, amelyik irányba nyílik az élet.”    

Minél gyorsabb az újratervezés, annál eredményesebb lesz a vállalkozás

Ifj. Szakács-Paál István a székelyudvarhelyi vállalkozói inkubátorház, a Harghita Business Center vezetője, mely a szárnyai alatt vált székelyföldi sikertörténetté. Nem csupán a rendszeres vállalkozói képzések tanítanak nap mint nap újat a rugalmasságról az inkubátorház menedzserének, de magánéletében is előfordult már, hogy nagyon újra kellett terveznie. 

Ifj. Szakács-Paál István

„Jómagam, amikor személyes újratervezéssel foglalkozom, akkor az életem minden területét igyekszem nagyító alá venni, ezeket értékelem egy 1-től 10-es skálán aszerint, hogy mennyire vagyok elégedett, és ahol 4-es alatti osztályzatot érek el, ott elkezdem a megújulás folyamatát.

Nem mindig érzek rá elsőnek, hogy mi a helyes, új irány. Gyakran kell újraterveznem ebben a folyamatban is, amíg megtalálom az egészséges és jól működő megoldást” – magyarázza taktikáját a Business Center vezetője. 

„Vállalkozóként az újratervezés szintén szerves része lesz az életünknek, hisz a vállalkozás életében sem igazán vannak kőbe vésett dolgok, vagy két teljesen hasonló helyzet. Egyetlen állandó tényező van: a vállalkozó személye és az ő alkalmazkodó képessége. Magánemberként az újratervezés hiánya nem feltétlen von maga után drasztikus következményeket, vállalkozóként azonban a vállalkozás teljes csődjét is jelentheti. Vezetőként az alkalmazkodás képessége a fennmaradás feltétele. A vállalkozások fejlődése legfőképpen a változásokra adott reakciók révén szerzett előnyökből áll össze.

„Minél jobb a reakcióidő, minél korábban és gyorsabban megtörténik az újratervezés, annál eredményesebb és sikeresebb lesz a vállalkozás”

– véli ifj. Szakács-Paál István. 

Minden nap újratervezek

„Az állandó újratervezés az életem mindennapi része” – állítja magáról Jakab Orsolya, az Erdély TV 24plusz című műsorának műsorvezetője. Mindez abból is adódik, hogy olyan műsort vezet, ami élőben, naprakész információkról, aktuális témákról szól, és számtalanszor megesik, hogy az este nyolckor kezdődő élő műsor előtt derül ki, hogy a meghívott nem tud bemenni a stúdióba, vagy az aktuális témában történt változás, és újra kell tervezni. „Ez egy jókora rugalmasságot követel a szerkesztőktől, és tőlem is. Sokszor megkérdezik, hogy miért szeretjük mi ezt a fajta bizonytalanságot… Hát nyilván nem a bizonytalanságot szeretjük, de ez a munka ad egyfajta adrenalint és kihívást, amit szeret az ember” – magyarázza Orsi. 

Jakab Orsolya

Az ambíciós műsorvezető az újratervezést gyakran kihívásnak tekinti – a magánéletében is. Egy család életében szinte rutinná válik – mondja –, hogy a reggeli tervek délben teljesen felborulnak, ha a gyerek belázasodik, vagy eltöri a kezét, mert náluk ilyenre is volt példa. És akkor az egész napi programot újra kell tervezni. Orsi egyébként is szereti tudni a napi programot, be is osztja rendesen az idejét, de mindezt úgy, hogy közben nyitott maradjon arra is, ha borul minden, ki kell lépni a keretrendszerből. Meglátása szerint ugyanis a hétköznapokban folyton át kell szervezni valamit, és nem mindegy, hogy az ember ebbe beleroskad, vagy lazán tudja kezelni a helyzeteket. 

Ma már nem vagyok bosszús, ha újra kell tervezni

„Régen nehezen ment ez nekem is, de ma már nagyon lazán tudom kezelni. Ha újra kell tervezni, akkor a leggyorsabban eszembe jutó megoldásra koncentrálok, és megnézem, mi a legegyszerűbb módja, hogy megoldjam az adott helyzetet. Sőt, ma már segítséget is kérek, mert

számtalanszor abba buktam bele, hogy nem mertem, illetve nem akartam segítséget kérni. Rá kellett jöjjek arra, hogy vannak azok a helyzetek, amikor el kell fogadni a segítséget, mert szükség van rá.

Én ma már nem vagyok bosszús azért, mert valamit újra kell tervezni.”

Orsi szerint egy „refreshing” olykor mindenkire ráfér. Számára ezt egy komolyabb baleset hozta el, aminek következtében sok ideje volt gondolkodni, mérleget vonni, jövőt tervezni. „Nagyon ki kellett lépnem a komfortzónámból, de sokat tanultam belőle. Néha nehezen váltunk, ha valahol nem érezzük jól magunkat. Ilyenkor nem vagyunk elég bátrak egy újratervezéshez. Persze nehéz egy ilyen döntés, és az emberek többsége fél, hogy mi lesz ezután. De úgy gondolom, hogy életem egyik legnehezebb, viszont legjobb döntése volt, amikor egy hasonló esetben megtettem ezt a lépést. Újraterveztem.” 

Ahol hiánycikk a rugalmasság

A hazai oktatásügynek az elmúlt bő két év során teljesen újszerű kihívásokkal kellett megbírkóznia. Talán nem túlzás, ha azt mondjuk: nem vizsgázott túl jól. Gyakran láthattuk, hogy felső- és alsóbb szinten is inkább a kifogásokat keresték, ha valami újat, mást kellett volna megtenni, kipróbálni, mintsem a megoldásokon gondolkodtak volna. Kíváncsiak voltunk, hogyan gondolkodik erről Ferencz-Salamon Alpár pedagógus, oktatásügyi szakember, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házának igazgatója. 

Ferencz-Salamon Alpár

– Anélkül, hogy általánosítanék, azt gondolom, hogy az egyik legnagyobb probléma a szakmai közösségünkben a rugalmasság hiánya.

A világ bármely részén éljünk, a pedagógusi társadalmat, a társadalom teljességéhez mérten konzervatívnak határozzák meg, amely az újításra, a változásra nehezebben vagy lassabban reagál.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a fokozottan központosított, erőteljesen bürokratizált, a pedagógiai kreativitást és „versenyképességet” mellőző, az oktatásirányításban következetlen döntéseket hozó rendszerek nem az újítás és változás irányában tanúsított nyitottságot, az innovációt elősegítő nyitott gondolkodást, inkább a zárt gondolkodást és a kényelmi helyzetbe történő beágyazódást idézik elő. Értelemszerűen kivételt képeznek azok a rendszerek, amelyek nem formalizálják el a pedagógusi munkát, nem zárják be teljes mértékbe központilag meghatározott pedagógiai-módszertani-jogi keretekbe, amelyek szellemi és anyagi lehetőségeket teremtenek a pedagógiai innováció megnyilvánulására. 

Továbbképzés nélkül nincsen valós újratervezés – csak kényszerváltás

– Annak ellenére, hogy a mi rendszerünk inkább az előbbi kategóriába tartozik, léteznek ellenpéldák. Munkám során számos olyan pedagógussal van kapcsolatom, számos tanintézményi közösségről tudunk, akik nyitott szemlélettel állnak az újszerűséghez és a változáshoz.  Az ilyen kollégák megértik azt, hogy a közoktatásban az új szó egyben meghatározó fogalom, hisz minden új tanévben, új generációk, új oktatási-nevelési igényeivel szembesülnek olyan körülmények között, hogy a körülöttük levő világ minden szempontból új helyzeteket teremt. Mindehhez új pedagógusi kompetenciákra van szükség, a pedagógiai gyakorlatunk folytonos újratervezésére, újraértékelésére. 

Úgy gondolom, hogy esetünkben a sok évtizedes következetlen oktatáspolitika okozta azt a fásultságot, amely bizonyos mértékben érzékelhető szakmai közösségeinkben.

A sok évtizedes  „újratervezések” vezettek a mai helyzethez, a bejelentett, de véghez nem vitt reformok sokasága. Egy olyan rendszer alakult ki, amely nem értékeli, nem kezeli méltányosan a kreatív, a hozzáadott pedagógiai értéket előteremteni kész és képes pedagógusi munkát.

A rendszer alulfinanszírozottsága lehetetlenné teszi a minőségi utánpótlást, a korszerű oktatási környezetek kialakítását vagy a szakmai megújulás lehetőségét. Tapasztaltuk azt, hogy a rendszer mennyire felkészületlen volt például a digitális tanrendre való áttéréskor, s azt is, hogy mennyire felkészületlen továbbra is. Motiváló feltételek, korszerű oktatási környezet, eszköztár és – ami a legfontosabb – folytonos továbbképzési rendszer nélkül nincsen sem változás, sem pedig valós „újratervezés”, inkább egy kényszerváltás, egy erőltetett alkalmazkodás.

korábban írtuk