Körömgomba, tyúkszem és szemölcs – gyógypedikűrös segít eligazodni

Kétféle ember létezik: akinek rendszeresen szüksége van lábápolásra, és akinek előbb-utóbb szüksége lesz a lábápolásra – vallja Kedei Delinke, székelyudvarhelyi gyógypedikűrös. Százak szenvednek tíz- vagy akár húsz éve a körömgombától, amíg szakemberhez fordulnak, pedig van módja annak, hogy szép és egészséges körömlemez nőjön a beteg köröm helyére. A lábápolás nem csak esztétikai okokból fontos, de komoly betegségeket is meg tudunk előzni vele, vagy épp kezelni tudjuk azokat – hangsúlyozza Delinke.

- Miért éppen a körömszakmát választottad?

- Érdekesen alakult az életutam. Már gyerekként csodáltam anyukámat, ahogy miniatűr tárgyakra festett, és ezekből a csodákból megannyi ajándék született. Elsőként jogi diplomát szereztem, kipróbáltam magam a szakmában, de hamar rájöttem, hogy nem az én utam. 2009-ben Budapesten laktam, ott végeztem el az első képzést a körömszakmában, ami később nem csak hobbi, hanem munka és hivatás lett. Aztán jöttek sorra a továbbképzések, oklevelek, és még mindig van, ahová fejlődni. 

Ha van cél, akkor lesz út is hozzá… 

Elvégeztem egy oktatóképzést, és bizonyos szépségápolási szakmákat - elméletet és gyakorlatot egyaránt - oktatok is. Tizennégy éve vagyok a szakmában, bár a gyógypedikűrben nincs ekkora múltam, de itt is óriási a sikerélményem. Amikor egy-egy reményvesztett köröm vagy láb meggyógyul, az kimondhatatlan érzés. Pályafutásom mind a tizennégy évét külföldön töltöttem, többnyire Spanyolországban és Magyarországon. Nemrég pedig itthon, Székelyudvarhelyen kezdtem el dolgozni a szakmában. 

- Mit takar valójában a gyógypedikűr, mi tartozik ide?

- A gyógypedikűr eléggé tág fogalom, ide tartozik a benőtt- és a benövésre hajlamos köröm kezelése, a körömszabályozás, a sérült-, deformálódott- vagy hiányos köröm korrekciója, igény esetén körömprotézis építése, tyúkszem kezelése, mély, fájdalmas sarokrepedés vagy hiperkeratózis kezelése, szemölcskezelés, valamint a gombával fertőzött köröm kezelése és gyógyítása is.  

- Mikor kell szakemberhez fordulni? Például egy benőtt körömmel?

- A benőtt- vagy benövésre hajlamos köröm meg tudja keseríteni mindennapjainkat, hiszen nagyon fájdalmas tud lenni. A benövésre régi bevett módszer a körömlemez eltávolítása orvosi műtét során, azonban napjainkban egyre többen fordulnak először gyógypedikűröshöz, és az esetek többségében elkerülhető a műtét. Fontos megjegyeznem azonban, ha nem szakember távolítja el a már benőtt- és be is gyulladt körmöt, az még fájdalmasabbá teheti a járást. Sajnos nagyon sok esetben a benövést követően vadhús alakul ki közvetlen a körömsáncban és mellette, ami gyulladással jár, és kellemetlenné, fájdalmassá válik minden léptünk. Tulajdonképpen a körömszél a körömsánc alá nő, azt maga előtt „felgyűri”, az állandó mechanikus irritáció miatt a körömsánc túlnő, és a szöveti tasakban gyulladás keletkezik. Mindez vadhúsképződéssel, a köröm alóli gennycsorgással is járhat. 

A benövésre hajlamos körmöket különböző körömszabályozó módszerekkel ma már szépen kordában lehet tartani anélkül, hogy orvosi műtéttel rögtön eltávolítanák a körömlemezt. 

Ez nem mindig volt így, sajnos nagyon sok embernek kell együtt élni sérült-, deformálódott vagy hiányos körömlemezzel. A jó hír azonban az, hogy erre is megvan a megoldás, hiszen ma már léteznek olyan professzionális anyagok, amelyekből szép és tartós körömprotézist lehet építeni.

- A tyúkszem is sokak életét megkeseríti…

- A tyúkszem (clavus) a láb tartós nyomásnak kitett területein megjelenő-, ovális vagy kerek-, sárgás színű-, néhány millimétertől körülbelül tíz milliméterig terjedő nagyságú-, a bőr védekezése miatt kialakuló megvastagodott szaruréteg, amelynek közepén egy szarucsap található. Fájdalmas, és képes minden egyes lépést rémálommá változtatni. Kifejezetten a csontos állomány, a nyomásnak kitett területek alatt jön létre. 

A tyúkszem egy külső és egy belső részből áll. A látható része a külső felülete, ami kráterszerű, vagy enyhén kipúposodó képződmény, jellegzetes-, kör alakú bőrkeményedés borítja. A belső része pedig egy befelé-, a csont irányába nyúló-, kemény, tüskeszerű képződmény. Gyakran okoz fájdalmat, ugyanis a tüskéje minden lépésnél a húsba fúródik, és nyomja a csontot. A tyúkszem bőrkeményedését gyakran veszi körbe kipirosodott, gyulladt bőr. Hosszú távú kellemetlenségeket tud okozni, hisz amikor ránehezedünk, a tüskék fájdalmat okoznak a húsban, és a környező bőrfelületeken. 

A legtöbb esetben a kisebb tyúkszem ellen házilag is felléphetünk, azonban azt mindenkinek tudnia kell, hogy eltávolítása nem egyik napról a másikra történik. 

Hosszú időn keresztül kell foglalkozni vele, és az sem árt, ha ezt szakemberre bízzuk, mert a kezelése házilag sajnos nem minden esetben célravezető. Ugyanakkor elképzelhető az is, hogy egyik megoldás sem szünteti meg a problémát. Ilyenkor érdemes elmenni egy gyógypedikűröshöz, aki szakszerűen ellátja, vagy kikérnünk egy bőrgyógyász szakorvos véleményét. Ha többször is kialakult már tyúkszem ugyanazon a területen, használjunk napi rendszerességgel nyomásvédő tapaszokat. Lehetőség szerint ne viseljük cipőnket zokni nélkül, mert úgy jobban dörzsölődik a talp. Kerüljük a kis méretű-, szűk cipőket, és fordítsunk nagyobb figyelmet a lábápolásra is: vegyünk lábfürdőt, kenjük a talpunkat bőrpuhító készítményekkel, reszeljük a bőrkeményedéseket, hogy később biztosan ne alakulhasson ki tyúkszem. 

- Mi a különbség a tyúkszem és a szemölcs között? Laikus számára hasonlónak tűnhet…

- Bár gyakran összekeverik, a tyúkszem és a szemölcs két külön rendellenessége a bőrnek. Míg a tyúkszem befelé növekszik, kívülről a talp bőre sima, addig a szemölcs kitüremkedik. Mindemellett a szemölcsöt általában külső tényezők, vírusok okozzák, amelyek a bőr mikrosérülésein keresztül bejutva váltják ki a rendellenességet. 

Míg a talpi szemölcs vagy verruca vulgaris egy humán papillomavírus okozta jóindulatú bőrképlet, addig a tyúkszem egy csontdeformitás vagy statikai probléma miatt kialakult elváltozás, 

ami fokozott nyomásnak, dörzsölésnek kitett helyen alakul ki, a bőrkeményedés által védve a mélyebben fekvő szöveteket. Míg a talpi szemölcs, vagyis a vírusfertőzés okozta bőrelváltozás ellen elsősorban fertőtlenítéssel és vírusölő szerek alkalmazásával küzdünk, addig egy tyúkszemnél az ortopédiai szakvizsgálat és a panaszos terület tehermentesítése az elsődleges. Ami a megelőzésben nagyon fontos, a talpi szemölcs esetén a higiénia, tyúkszem esetén pedig a lábboltozat erősítése, a szoros cipők, tűsarkú lábbelik kerülése. 

- De a sarokrepedés is sokaknak gondot okoz… 

- Sokan nem veszik komolyan, pedig a sarokrepedés egyáltalán nem csak esztétikai probléma. A repedések fájdalmassá tehetik a járást, de akár súlyos fertőzésekhez is vezethetnek. A probléma kialakulásában közrejátszhat a szervezet dehidratáltsága, azaz a nem elegendő folyadékbevitel, a rendszeresen túl forró vízzel történő fürdés vagy zuhanyzás, a szárító hatású tusfürdők és szappanok használta, a hiányos bőrápolás, de lehet akár a cukorbetegség következménye is. Ha a repedés mély, az élő szövetet is elérheti, és könnyen elfertőződhet. Ez a stádium már járás közben fájdalommal is járhat, és gyakran kisebb vérzések kísérhetik. Cukorbetegség esetén, mivel ebben az állapotban nehezebben gyógyulnak a sebek, sokkal nagyobb a fertőzések kialakulásának veszélye, ami súlyos következményekkel is járhat. Legrosszabb esetben akár a láb amputálása is szükségessé válhat. 

- A körömgomba talán a „legmakacsabb” kellemetlenségünk, bár szégyellünk beszélni róla… 

- A körömgomba egy emberről emberre terjedő, fertőző betegség, előfordulhat, hogy lábról kézre terjed vagy épp fordítva. Három fajtája van: sarjadzó- (körömágy felől támadó), fonalas- (szabad szél felől támadó) és penész- (a körmön bárhol megjelenő) gomba. 

Fontos kihangsúlyozni, hogy 

ha valakinek a körmén gombás fertőzés alakul ki, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy az illetőnek higiéniai problémái vannak, nem mossa elégszer a kezét-lábát, 

ugyanis minden gombás fertőzésnek van egy sérülés előzménye. Sokszor elég belerúgni valamibe, vagy épp egy új cipőt hordani, amibe épp csak, hogy belefér a lábunk, és persze másoktól is elkaphatjuk, hiszen fertőz. Egészséges köröm nem fertőződik meg.

- Mégis mennyi idő alatt lehet megszabadulni a körömgombától? Úgy tudom, akár éveken át elhúzódó, „szélmalomharc”…

- A kezelés több hónapon keresztül tart, ez lehet akár 9-12 hónap is, mivel ennyi idő a lábujjak körmeinek lenövési ideje. Az 1064 nm  hullámhosszon működő Q-kapcsolt Nd-Yag lézer igen nagy sikerrel alkalmazható a körömgomba kezelésére, azonban a lágy lézerek nem alkamasak a gombairtásra. Ha a lézeres kezelés mellett döntünk, tudnunk kell, hogy nem olcsó mulatság. A cipők rendszeres fertőtlenítése azonban felgyorsítja a gyógyulási folyamatot, ne sajnáljuk rá az időt. A recept nélkül kapható gombaölő szerekről pedig azt kell tudni, hogy a nagyon előrehaladott stádiumú fertőzésekre hatástalanok. A kenegetős-, ecsetelős-, csepegtetős termékek önmagukban nem járnak sikerrel, azonban a köröm rendszeres tisztításával és a kiválasztott gombaölő szer használatával párhuzamosan igen gyorsan megmutatkozik a várt eredmény. Emellett szisztémás kezelésként különböző tablettákkal-, lokális kezelésként pedig ecsetelőkkel, szérumokkal és krémekkel lehet eredményt elérni. 

Mivel azonban minden gyógyszernek van mellékhatása is, ezért mindenképpen kérjük ki egy orvos véleményét, mert a szabadon megvásárolható termékek nagy része nem alkalmazható például várandósság és szoptatás-, valamint máj és szívproblémák esetén. Ha pedig már megszereztük a körömgombát, próbáljunk mielőbb megszabadulni tőle, mert nem csak a körömre van rossz hatással, ugyanúgy a belső szerveinket is megtámadhatja. 

Minél előbb elkezdjük a körmök rendszeres kezelését, annál hamarabb nő ki az egészséges körömlemez. 

Amennyiben a gyógypedikűrt választjuk, a kezelés mindig az elemelkedett körömlemez elvékonyításával kezdődik, ezáltal a választott gombaölőszer könnyebben be tud jutni a mélyebb rétegekbe. Fontos azonban az is, hogy az összes fertőzött terület el legyen távolítva a körömről, csakis így tud visszatapadva nőni a köröm. A jó hír, hogy ez fájdalommentes, és semmilyen kellemetlenséggel nem jár. Nem lehet azonban eleget tudatosítani: bőrgyógyászok-, gyógypedikűrösök- és esetenként sebészek együttműködésével minden lábprobléma esetén jó eredményeket lehet elérni.

Fotó: Hodgyai Attila

korábban írtuk