• Fotó: László Ildikó
Több ismert háromszéki személyiség neve kötődik a Baróti-hegység lábánál és Barót pataka két partján fekvő, mintegy 1200 lelkes faluhoz. Itt öntötte az 1848–49-es szabadságharcban bevetett ágyúit a berecki születésű Gábor Áron, a falu szülötte Benedek Géza, a kovásznai szívkórház alapítója, későbbi névadója, de talán nem véletlen, hogy a református templom szomszédságában működő Benedek Elek Emlékház vonzza a látogatók ezreit. Boróka Júlia és Bíborka Eszter, a nagy mesemondó ükunokái bár Sepsiszentgyörgyön nőttek fel, mindkettőjük identitásának fontos része az, hogy baconiak is. Otthonukként tekintenek a kúriára, és küldetésként Elek apó örökségének továbbvitelére.
Boróka kedvence a veranda, mely gyakran színpaddá változott az unokák és falubeli gyermekek műsorainak idejére • Fotó: László Ildikó
Múlt és jelen összekapcsolása
Dédmamájuk Benedek Rózsa, nagymamájuk Lőrincz Júlia és édesanyjuk Bíró Enikő révén ők ketten női ágon kapcsolódnak az íróhoz, ebben egyedülállóak a leszármazottak között. Ezért nem viselik a Benedek nevet. Érdekességként jegyzik meg, hogy a Kisbaconban jelenleg élő Benedek vezetéknevűek – akadnak bőven – nem Benedek Elek leszármazottai. Sőt, az Erdélyben élő leszármazottak közül senki nem viseli az emblematikus családnevet, aminek nagyon is egyszerű az oka. Amikor ugyanis Benedek Elek feleségével, Fischer Máriával hazaköltözött Budapestről, gyermekeik már felnőttek voltak, többüknek családja is volt, ők ott maradtak Magyarországon. „Három lányuk és három fiuk volt, a korosztályunkban lévő, férfi ági leszármazottak, akik a Benedek nevet viselik, Magyarországon, illetve a világ távolabbi pontjain, például a tengeren túlon élnek” – mondja Boróka.
A gyermekek közül dédmamájuk, Rózsa volt a legkisebb, és az egyetlen, aki itt született a kúriában. És egyedül ő választott magának székely férjet.
Nagymamájuk, Juca mama, és édesanyjuk, Enikő is itt élte le élete nagy részét, és él most is férjével, Bíró Bélával. Hét éve ők az emlékház működtetői, nyugalmazott pedagógusokként várják a látogatókat. Hétvégente és nyaranta a lányok is bekapcsolódnak a kisbaconi munkába, akárcsak gyermekkorukban, amikor a hétvégék és vakációk java részét itt töltötték. Egyfajta kétlakiságként fogják fel ma is. Az emlékház kuturális menedzsereiként vannak jelen a közösségi médiában, saját rendezvényeket szerveznek, és mivel ők a „mobilisabbak”, ők tesznek eleget a különféle rendezvényekre szóló meghívásoknak országhatáron innen és túl. Természetesen nem mesét mondanak, hanem Elek apó, a család, az emlékház történetét, a családi anekdotákat elevenítik fel. Fontosnak tartják ugyanakkor, hogy ne csak népmese- és mondagyűjtőként, meseíróként, hanem költőként, történelmi és lányregények írójaként, a Cimbora szerkesztőjeként kifejtett tevékenységét is népszerűsítsék, köztudatban tartsák.
Elek apó íróasztala utolsó, befejezetlen levelével, tollával • Fotó: László Ildikó
Mari háza
A késő klasszicista, oszlopos, timpanonos tornácú kúriát 1896 és 1898 között, eredetileg nyaralónak építtette Benedek Elek, felesége, Fischer Mária iránti szerelme bizonyítékául pedig Mari-laknak nevezte el. És ide költözött haza 1921 nyarán. Küldetésként tekintett az itthoni munkára a trianoni békediktátum után, egy olyan időszakban, amikor inkább távoztak Erdélyből a kisebbségi sorstól menekülve a magyar értelmiségiek.
Élete utolsó nyolc évét itt élte – és itt is helyezték örök nyugalomra 1929-ben.
A nyolcszobás házat kezdetektől napjainkig a család lakja, a főbejáraton át megközelíthető nagy ebédlő, és Benedek Elek innen nyíló dolgozószobája szolgál kiállítótérként az emlékház 1969-es megnyitása óta. Itt minden eredeti, mindenhez kapcsolódik egy történet, legyen az Elek apó íróasztala, rajta tolla és utolsó, befejezetlen levele, kéziratai és könyvei, egyedi bútoraik, családi fotóik. „Egy darabka élő történelem” – vezet körbe Bíborka. A bal szárny nagybátyjuk és nagynénjük otthona, az emlékszobáktól jobbra eső részben élnek a szüleik, és hétvégente ők is ide jönnek haza családjukkal.
MARI LAK – az emlékház létrehozásának ötvenedik évfordulóján kiadott kötetet mutatja Boróka • Fotó: László Ildikó
Huszonnyolc évig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kötelékében működött az emlékház, jövőben ünnepelik magánmúzeummá válásának harmincadik évfordulóját. Ebből a szempontból is egyedi, no meg, hogy az intézményt kezdetektől napjainkig a család működteti. Nagymamájuk kívánságát tiszteletben tartva, „úgy rendezzük, ahogy azt Elek apó is szerette volna. A látogatók visszajelzései és a számok minket, nagymamánkat, nagynénénket, a szüleinket igazolnak” – mondja Boróka, hozzátéve, hogy a hagyatékot magánmúzeumként működtetve Juca mama végakaratát teljesítik.
Bíborka kezében a kolomp, amellyel ebédelni hívták egykor a családtagokat. Ma is a nagy ebédlőben van a helye • Fotó: László Ildikó
Két közgazdász, egy jogász és egy virágkötő
Mindketten a Sapientia Egyetem oktatói, Boróka a Sepsiszentgyörgyi Kar, míg Bíborka a Csíkszeredai Kar adjunktusa. Egy év van köztük, de Boróka „bevárta” a húgát, így együtt jártak iskolába, és egyetemre is együtt mentek. „A BBTE-n végeztünk, Kolozsváron, aztán virágkötő is lettem. Én 2010-ben, ő 2015-ben döntött a hazaköltözés mellett. Mindkettőnknek helye volt a magyar felsőoktatásban, Kolozsváron. Lett volna lehetőségünk külföldön is elhelyezkedni például kutatóintézetekben, engem hívtak Bukarestbe is a posztdoktorit követően, hogy románul meg angolul tanítsak. Inspiráló közeg volt, befogadtak, de tudtam, hogy nekem haza kell menni és magyarul kell oktatani Székelyföldön, ott van rám a legnagyobb szükség, legyen a közgazdaságtan, vagy akár a virágkötészet felnőttképzésben”– mondja Boróka, aki bevallása szerint ugyanolyan súllyal kezeli a kettőt. „Állandó versenyhelyzetben voltunk iskolásként, egyetemen, előfordult, hogy ha valamiből egy ösztöndíj volt, azt vagy ő kapta meg, vagy én. De
a mai napig úgy tudunk örülni a másik sikerének is, mintha a sajátunk lenne. Amink volt, azt megosztottuk, a terheket is, meg a jutalmakat is, és így teszünk ma is”
– teszi hozzá.
Pedig kamaszként még hallani sem akartak a pedagógusi pályáról. „Szüleink, anyai nagynénénk tanárok, nagymamánk testvére és nagyapánk is tanító volt, dédmamánk, Rózsa szintén, szóval ennyi pedagógussal a családban egyfajta kamaszos lázadás is volt, hogy nem akartuk ezt a pályát” – nevet Bíborka, és hogy mégis azok lettek, valószínűleg az is közrejátszott, hogy szüleik biztatták egyáltalán nem erőltették a dolgot. „Mérnököknek, elsősorban agrármérnököknek oktatok gazdasági tárgyakat, többek közt pénzügyet, menedzsmentet, marketinget is” – folytatja húga gondolatmenetét Boróka. „Sokan kérdezték Kolozsváron, hogy nem élem-e meg visszalépésként azt, hogy Csíkszeredában tanítok. Nem, nagyon szeretek a székely diákokkal foglalkozni. Nekem a közgáz a számok, Excell-táblázatok: vállalatgazdaságtant, pénzügyi elemzést, tőzsdei tárgyakat és elemzéseket tanítok. Minden kreativitás neki jutott” – teszi hozzá Bíborka nevetve.
„Az emlékház az életünk része, ez, amibe beleszülettünk” – mondják.
Benedek Eleket, hogy taníttatni tudják, egyszerű gazdálkodó szülei el-eladogattak a földekből, melyeket ő később visszavásárolt, sőt, valamivel többet is, így a kúriát több mint 10 hektáros terület veszi körbe. Van rét és erdős rész is. Ezt is gondozni kell, kaszálást, erdőtakarítást igényel, itt is hasznos Boróka agrártudományi képzettsége – tudjuk meg.
A nagy mesemondó egykori dolgozószobája korabeli bútorokkal és tárgyakkal • Fotó: László Ildikó
Élő emlékezet
Az évtizedek alatt kevés változtatást eszközöltek a múzeumként működő helyiségek berendezésén. A kéziratok nagy részét is itt őrzik a házban, egy részét pedig a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amit még Lengyel Dénes, Elek apó szintén író unokája adott oda, egyfajta menekítésként, amikor kiéleződött itthon a nacionalista kommunizmus, és tartott tőle, hogy elviszik innen. Ezekről is vannak fénymásolataik. „Egész régről vannak, akik ide járnak kutatni, nagy kedvencünk Józsa Beniámin, aki 1958-ban fejezte be az egyetemet, és az államvizsga-kutatása témája volt Benedek Elek. Jó kapcslatot ápolt még Flóra nénivel, a legidősebb Benedek-lánnyal, az emlékház első működtetőjével. Velünk is felvette a kapcsolatot, két éve járt itt legutóbb.
Tőle, aki akkortól jár ide, hogy még múzeum sem volt, kaptunk olyan visszajelzést, hogy az emlékház soha nem volt még ilyen jó állapotban”
– számol be büszkén Bíborka. Szintén megfordul itt T. Szabó Levente, aki Benedek Elek lányregényeit kutatja. „Ugyanakkor aminek nagyon örvendünk, hogy nagyjából öt éve néprajzkutatók is kezdtek érdeklődni a gyűjtései iránt. Vagy ott van Bedőházi Beáta mesemondó, aki rendszeresen eljön, és az eseményeinken mesét mond a gyermekeknek. Rendszeresen elhívnak az Erdélyi Magyar Népmesemondó Találkozókra, a Világszárnya Magyar Népmesemondó Szövetség tagja lett az emlékház, érzünk egyfajta nyitást. Mi nem vagyunk élőszavas mesemondók, de történeteket mesélünk, családtörténeteket, és mindig igyekszünk nem kontár módon belenyúlni más szakterületekbe, hanem multidiszciplinárisan kezelni, és amiben mi szakemberek vagyunk, azzal összekapcsolni” – folytatja Boróka.
Bíborka és Boróka is fogadják a látogatókat, amikor Kisbaconban tartózkodnak • Fotó: László Ildikó
Amikor a kisbaconi kedvenc helyeikről kérdezem, Bíborka az ükapjuk legnagyobb fiáról, Benedek Marcell íróról elnevezett Marci-padot és a mellette lévő jázminbokrot említi a Mari-lak előtti parkban. Sokat játszottak itt kislányként a bokor alá terített pokrócon. Boróka kedvence a főbejárat előtti veranda. Unokatestvéreikkel, valamint a szomszéd és más falubeli gyermekekkel rendszeresen állítottak össze kisebb műsorokat. Ilyenkor színpaddá változott az oszlopok határolta veranda. „Sokféle műsorunk volt, énekeltünk, szavaltunk, de volt, hogy éppen lambadát táncoltunk” – elevenítik fel. Juca mama lelkesen támogatta, biztatta, tapsolta unokáit és barátaikat.
A nagy ebédlőben és az egykori dolgozószobában fogadják a látogatókat • Fotó: László Ildikó
Korának influenszerre
„Benedek Elek mindenféle reklám nélkül ma is egy olyan húzónév, hogy több ezer ember jön el évente. A múzeumi élménymenedzsment ellenben változott, a hangsúly eltolódott, nem a tárlat van a középpontban, hanem a fogyasztó. És itt jön képbe a mi szakmai tudásunk, a mendzsment, valamint az, hogy ahogyan a szüleink, mi is pedagógusok vagyunk” – mondja Boróka. Fennállása csaknem hat évtizede alatt csupán egy évig, a koronavírus-járvány idején tartottak zárva, aztán negyedórára korlátozták a látogatási időt. Az akkori kényszerhelyzet és a fogyasztói igények találkozása volt, hogy készítettek egy negyedórás hanganyagot a főbb látványosságokról. Ezt azóta is használják az érdeklődők igénye alapján, mert vannak csoportok, akik a főbb információkkal is beérik, és vannak, akik „igénylik a sztorizgatást”.
Nemcsak a házat, a hozzá tartozó parkot és a mintegy 10 hektáros területet is ők tartják rendben • Fotó: László Ildikó
Azóta, hogy az olaszteleki Daniel-kastélyt felújították, megnőtt a román látogatóik száma is. „Általában értelmiségiek, érdeklődőek. Ha már eljönnek ide, a környékre, bejárják az erdővidéki látványosságokat, megvan a párhuzam, hogy nekik a meseírójuk-mesemondójuk Ion Creangă. Őket is a történetek, nem csupán az adatok érdeklik” – tudjuk meg Bíborkától.
„Publicista volt, laptulajdonos, és ha marketingesként elemzem a tevékenységét, akkor a korabeli influenszer jó példája.
Ahogy kitalálta, hogy Elek nagyapó üzeni rovatot fog fenntartani..., és szerintem az is nagyon tudatos, hogy elég korán Elek apónak nevezteti magát. Nagymamánk elbeszélése szerint kétnaponta jött a posta, rekord napokon hatvan levél is érkezett. Ahogy most, akkor sem volt postahivatal Kisbaconban, át kell meniük az unokáknak a hegyen Nagybaconba, ahonnan kosárral hozták haza a leveleket. Ami még érdekes, a múltkor fellapoztam az egyik Cimborát, és mit találtam benne?! Egy felhívást, hogy kedves gyermekek, szóljatok a szüleiteknek, hogy ha szeretnétek látni nagyapót, ahogy az unokájával eteti a malackákat és a kertjében kaszál, akkor vegyétek meg ezt és ezt az újságot. Hát mi ez, ha nem influenszerkedés?!” – teszi fel búcsúzóul a kérdést Boróka.
korábban írtuk
Tóth Anna: A „szent ráhagyatkozás” nekem erőt ad
A sepsiszentgyörgyi Szilvássy Carola Ápoló- és Lakóotthon református lelkész-igazgatója, két felnőtt gyermek édesanyja. Tóth Anna vallja, számára a hit erő, a remény és lelkesedés forrása. És ő is pontosan ezt az erőt, reményt és lelkesedést sugározza.
