Betlehemesek Teremiújfaluban, 1990-ben • Fotó: Bálint Zsigmond
A karácsonyfa-állításnak az aranykora, amit éppen élünk, az egyik példás bizonyítéka annak, hogy sok minden kiürült a karácsonyfa hajdani jelentéstartalmából, és egy dísz lett belőle – magyarázza Kisné Portik Irén. Sajnos nagyon kevesen tudják azok közül, akik pompás karácsonyfát állítanak, hogy tulajdonképpen minek is az emléke ez, és egyáltalán a karácsonynak mi a lényege – mondja a néprajzkutató.
– A karácsonyfa és a faágvessző a legősibb jelképek egyike. Az életet, az élet folyamatát ősidőktől a fához hasonlítják. A karácsonyfa mint szimbólum kettős gyökerű: egyrészt a pogány hiedelmek köréből, másrészt a keresztényi vonalból származik. E kettőnek pedig van egy szerencsés találkozása, a paradicsomkertbeli tudás fájában.
Bár a karácsonyfaállítás a Németalföldről indult, mégis a tudás fájának emlékére építkezik, azt hivatott ábrázolni.
Sok egyéb mellett a fának két fő kelléke van: az egyik a hosszú, rácsavarodó aranyhaj, ami az élet fájára felkúszó kígyónak a jelképe, valamint az alma, mindannak a bőségnek, gazdagságnak a jelképe, amit ugye a tudás fáját jelképezendő elveszítettünk.
– A karácsony időpontja is sokatmondó…
– Igen. Ezidőtájt a leghosszabbak az éjszakák és legrövidebbek a nappalok, a bűn nagyon mély metaforája ez, ezért nem meglepő, hogy a világ világosságának is ekkor kellett megszületni, hogy a karácsonyfától kezdve egész életünket bearanyozza. Ekkortól indul el apránként a fény győzelme, ami egészen a nyári napfordulóig tart.
Betlehemesek Ilyésmezőn, 1992-ben • Fotó: Bálint Zsigmond
– A karácsonyfa mellett az ünnepi asztal az, aminek nagy jelentősége van és volt a régi időkben is.
– Régre nyúlik vissza a gyökere annak, hogy a nagy ünnepek nagy lakomákkal társulnak, és ez mai napig megmaradt. Előkerül az ünnepi abrosz, ünnep lesz maga az étkezés is. Olyan asztalt kellett teríteni, ami nemcsak az akkori étkezés bőségét kellett biztosítsa, hanem az elkövetkező év gazdagságát is. Az asztalra nem csak egy abrosz került. Ha több asszony élt a háztartásban, akkor a legrégebbi karácsonyi abrosz került alul, és föléje a többi. Arra is nagyon vigyáztak, hogy egyetlen morzsa se kerüljön a földre az asztalról. Ha az abroszon több morzsa volt, akkor az első abroszba ezt becsavarták, és az asztal alá tették. Így ment ez négy napig – ezért is volt fontos a több terítő, mert nem lehetett abroszt cserélni ez idő alatt. Aztán az összegyűlt morzsát az állatok ételébe tették, az első barázdába is vetettek belőle, a vetőmag közé keverték, stb.
– Mi került a régiek karácsonyi asztalára?
– Nagyon sok jelképes étel került az asztalra, ami hitük szerint az elkövetkezendő évre kihatással volt. Ilyen például az alma, amit annyifelé vágtak, ahány tagja volt a családnak, és mindenki evett egy cikket belőle, hogy erősítse a családi összetartozás érzését. Úgy tartották, ha az év során egyikük elbarangolna valamerre, akkor az együtt elfogyasztott almának az ereje haza hozza őt a házhoz. Szintén ott volt az asztalon a méz, a fokhagyma, ami nemcsak egészséges, de gonoszűző is volt.
És ott volt a dió, amiből – a régi hit szerint –, ha evett valaki, az bölcsebb, okosabb lett. De ugyanúgy a mák elfogyasztása is bőséget, gazdagságot hozott.
Ugyanezt segítették elő, ha bab, lencse vagy paszuly került az asztalra. A karácsonyi asztalra tett só az év folyamán a mérges méhek, a feldühödött állatok lecsillapításánál segített. Míg a borsot a kakasok, gúnárok ételébe keverték, hogy tüzesebbek legyenek, és a szaporulat növekedjen. Az asztal alá pedig szalmát tettek annak emlékére, hogy Krisztus szalmába született, néhol az egész házban szétszórták, és ezen is aludtak, hogy életük Krisztustól megáldott legyen. Ugyanakkor az asztal alá kerültek a házigazda szerszámai, szintén áldás céljából. Ünnep után gondosan összegyűjtötték a szalmát, és az állatok szálláshelyére tették, a gyümölcsfához kötötték, hogy a termény gazdagabb legyen, és a szerszámokat, soha nem adták kölcsön, mondván, hogy ezzel kiadják a házból a szerencsét.
Kisné Portik Irén • Fotó: Gergely Imre
– Mit gondol, miben rejlik a karácsony ereje? Mert felekezettől, hitbéli nézettől függetlenül sokan ünneplik, bizonyos hagyományokat még meg is tartanak.
– Szerintem az emberekben megvan egy együvé tartozási vágy, a remény afelé, hogy létezik egy óvó-védő, magasztosabb valami. Ez a mai napig az emberi élet alapja, függetlenül attól, hogy az Istenféléstől és Istentisztelettől elcsúszott a világ. Ezért van az, hogy vallási meggyőződéstől függetlenül kell egy olyan közös nap, amikor mindenki ugyanannak az eszmeiségnek él, karácsonyfát állít, csomagot készít, a karácsonyi ünnepkör szolgálatába áll. Ilyenkor a kevésbé templomba járó emberek is elmennek templomba. Tehát van egy ősidőktől létező, és egy napjainkban is erre ráerősítő ráébredés, hogy
kell az embereknek a karácsony, kell a húsvét, és kellenek azok a ciklikus ünnepek, amelyek a hétköznapok fáradtságából kiemelnek, lelki vigaszt és erőt adnak.
– Van olyan, a karácsonyi ünnepkörhöz köthető vers vagy ének, amire még gyerekkorából emlékszik?
– Igen, egyet elmondok. Anyai nagyanyám az ő édesapjától tanulta ezt a kántáló beköszöntőt.
„Eljött karácsony borzas szakállával. Fenyegetnek engem kétágú korbáccsal. Nem kell nekem korbács, csak egy kicsi kalács, Ha nincs a ládában, van a kamarában.”
Ezzel kérezkedtek be kántálni. Nagy megtiszteltetés volt a kántálás, ugyanakkor nagy szégyen, ha valakit kihagytak, s még nagyobb, ha valaki nem fogadta a kántálókat.
Kántálók Nyárádselyén, 1996-ban • Fotó: Bálint Zsigmond
– Több ilyen szokás is fűződik az ünnepkörhöz, nemcsak a kántálás…
– Ha mélyebben megnézzük, gyakorlatilag mindaz, ami a négy napnak az eseménykörét meghatározza, mind Jézushoz kapcsolódik. December 24-e ugye Ádám és Éva estje, 25-e Jézus születésének napja, 26-án ünnepeljük a mártírhalált halt Szent Istvánt, 27-én Jánost, 28-án pedig az aprószenteket, akik szintén Jézusért haltak meg. De még a rákövetkező nap, Dávid napja is jelentős a naptárban. Tehát nagyon körültekintő szenteknek, eseményeknek a tömkelege kerül egy csokorba karácsony körül, és ilyen több az évben nincs.
– Az aprószentekről eszembe jutott nekem is egy versike még gyerekkoromból, amikor a testvérem és az unokatestvéreim jártak aprószentekelni Oroszhegy környékén. Így hangzott: „Aprószentek, Szent Dávid, Éljen maga sokáig, Százesztendős koráig, Pénzben járjon bokáig.”
– Nálunk fele inkább azt mondják, hogy: „Aprószentek, Dávid, Dávid, Künn a jégen korcsolyázik. Eltörött a korcsolyája, Fúrja, faragja, maga is megjavítja.” Nagyon sok változata van ezeknek. Érdemes volna azokat is csokorba szedni.
– Vannak még olyan falvak, ahol a fiatalok járnak még aprószentekelni, vagy a kántálásnak a hagyománya él még?
– Ez általában attól függ, van-e olyan pedagógus, a kulturális életben olyan kezdeményező, aki ezt szívügyének tartja. Általában akik fiatalkorukban egy-egy ilyen szervezésben benne voltak, azok közül mindig akad néhány, aki ösztönzést érez arra, hogy ő maga legyen a következő láncszem abban, hogy ezek a hagyományok ne szakadjanak meg. Eddig megmaradt, mert mindig volt valaki, most rajtunk a sor: a mi feladatunk ezt tovább vinni.
