- Lassan öt éve élsz az Egyesült Államokban, konkrétan a világ másik felén, hisz a kontinens nyugati partján kötöttél ki. Megszoktad már az ottani életet?
- Megszoktam, és nagyon szeretem, de nem szakadtam el az otthontól. Évente három-négy hónapot biztosan otthon töltök, dolgozom, rendezvényeket szervezek, konferenciákra járok. Öt éve élek itt, de ez nagyon intenzív öt év volt, és nagyon büszke vagyok arra, hogy 16 amerikai államban nemcsak átutazóban voltam, hanem 16 állam magyar közösségébe, amerikai unitárius közösségébe bele láthattam, dolgoztam és dolgozom velük. De nem véletlen, hogy Kaliforniában kötöttem ki. Itt van feladatom.
Chicagóban
Tetszik, amit itt magamba szívhatok, szeretem az itteni életformát, és ehhez persze nem csak a vidék, de a körülöttem lévő emberek is hozzájárulnak. Bár hozzáteszem, a keleti parton is fantasztikus embereket ismertem meg,
de nekem kell a napsütés, ez a klíma, és ez a közvetlenség, amivel itt találkoztam.
Berkeley-t, a San Francisco-öböl környékét azért is szeretem, mert tíz percre vagyok az óceánparttól, de itt vannak nem messze a hegyek is.
- Milyen különbségeket látsz az ottani és az itthoni életforma között?
- Itt lakom az egyetemi kampusz mellett, és látom a hátizsákokkal a dombon felfele igyekvő fiatalokat és időseket is. Igen, időseket, mert itt nincs életkorbeli megkötés, hogy meddig tartozol egy egyetemhez. Amíg bírod, ott dolgozhatsz, önkénteskedhetsz, akár 90 éves korodig is. De például az is feltűnik, hogy mennyire fontos mindenkinek a mozgás. Az, hogy majdnem mindenki fut, kocog vagy gyalogol reggelente, engem motivál. Otthon is tornáztam, de korántsem éltem azt a sportos életmódot, amit itt… Szeretem az itteni szabadságot.
A legtöbb embert megmozgató kaliforniai Magyar Örökség Fesztivál műsorvezetőjeként
Ha Berkeleyben süt a nap, és kedvem támad egy jó sétára, abbahagyom a munkát, és nincs szükségem kifogásokra, hogy ezt megtehessem. Az is igaz, hogy legtöbbször este kilencig, sőt tovább is dolgozom. Bár mindenki nagyon sokat dolgozik, vigyáznak az időre, a beosztására, a keretekre. Például munka előtt a legtöbben elmennek futni, de nem maradhat ki a reggeli, e-mailt néznek, lebonyolítják a határidős telefonbeszélgetéseket, és utána jön a munka. És az is érdekes, hogy itt csak a vacsora tart egy óránál többet. A reggeli és az ebéd legfeljebb fél óra. A vacsora ideje délután hattól kinyúlhat bármilyen hosszúra, de utána még sokan elmennek konditerembe, hisz a legtöbb éjjel-nappal nyitva van. Mi is kipróbáltuk a férjemmel a késői konditerembe járást, ami abban is segít, hogy könnyebben fent tudjak maradni és a doktori kutatásommal foglalkozhassak.
- Merthogy azt is elkezdted…
- Igen. Ötven évesen. Most jött el az ideje. Régóta érett bennem, de mindig más volt a prioritás: a család, a gyerekek. De ugye az életkor itt nem akadály, sőt, az élettapasztalat inkább előnyt jelent. Ennek a hozzáállásnak hihetetlen ereje van. Magamon is érzem, hogy megtöbbszörözi az energiámat, sok mindenben megerősít.
Azt tanultam meg, hogy nem áll meg az életed, ha betöltötted az ötvenet.
Jelenleg a doktori disszertációmat a Babes-Bolyai Tudományegyetem Ökumené doktori iskolájának doktoranduszaként írom, Fazakas Sándor professzor irányításával. Kutatási témám az egyház a modern társadalomban, a digitális teológia hatása, a társadalmi identitás, a közösségi média és a társadalom erkölcsi és etikai összefüggéseinek vizsgálata, a digitális technológia térhódítása következtében.
Apály idején felmelegszik kissé az óceán
- Nem volt nehéz ezt az új életet megszokni? Nagyon sok váltást igényelt.
- A váltás sok formában jelentkezett. Az első év volt a legnehezebb, amikor teljesen angol környezetben voltam, és fel kellett zárkózni. De amúgy én soha nem terveztem, hogy egyszer Amerikába költözök. Ezt tényleg a gondviselésnek köszönhetjük, hogy a lehetőség akkor jött számomra és a férjem számára is, amikor már megtehettük, hogy ezt bevállaljuk. A döntést segítette, hogy a két nagyobb gyermekem már egyetemista volt, a legkisebbet pedig hoztuk magunkkal. Ha ez nem így van, biztos nem jövünk.
- Pedig szereted a változásokat, többször is váltottál már, nagyot…
- Nemrég gondolkodtam el azon, hogy 18 éves koromig éltem otthon, Marosvásárhelyen, aztán 18 évet Magyarországon, majd újra hazaköltöztem, hogy három gyerekkel a nagyszülők mellett legyünk, és inkább a család fele húztam vissza, mint még távolabb. Nekem szükségem van időnként a változásra, váltásra, a megújulás lehetőségére.
Hawaii adománygyűjtésre készülődve, a két éve létrehozott magyar iskola támogatására
- Az olvasóink nagyrészt az Erdély tévéből ismernek. És tulajdonképpen ugyanaz a küldetésed most is: a magyarsággal, az identitás erősítésével foglalkozol.
- Igen, nagyon jó érzés, hogy azt tehetem, amit hivatásomnak érzek. Egy évre jöttem, és nem volt tervben, hogy ez tovább folytatódik majd. Én itt Amerikát akartam megismerni, angolul jól megtanulni, és magamba szívni mindent, ami engem épít, és otthon hasznosíthatom. A sors keze a magyar közösség felé irányított, majd dolgozni kezdtem a clevelandi Bocskai Rádióban, és lassan beszippantott a magyar diaszpóra, ezzel egyidőben pedig az Örly Múzeum a Magyar Kultúráért megépítése. Ugyanazt csinálom, amit mindig is:
emberekkel dolgozom, tanítok, a magyar kultúra és hagyomány érdekeit szolgálom.
Még élnek páran azokból a magyarokból, akik ‘56-ban menekültek ki, és velük-, értük dolgozni azért is fontos, mert ők nem csak lélekben, de erős hitben, szellemben is megmaradtak magyarnak. Pont olyanok, mint akikkel a Hitélet forgatásai során találkoztam a legeldugottabb erdélyi falvakban, közösségekben. Ugyanaz a tenni akarás, a magyarság, a hit megtartása és továbbadása él erősen bennük is.
Interjú Clevelandban az erdélyi származású Kovács Szabolcs újmisés pappal
- Hogy jött az életedbe az Örly Múzeum a Magyar Kultúráért?
- A háznak az emeleti részét bérelték nekünk az első évben, és akkor láttam meg, hogy mennyi felhalmozott „magyar érték” van benne, és milyen sokoldalúan használható lenne az épület és a csodás kert. Hihetetlen nagy magyar élet volt itt a ‘60-as évektől kezdve. Az Örly családnak mindig is az volt a vágya, hogy ez a későbbiekben is így maradjon. Ezt akkor tudtam meg, amikor felvázoltam az ötletem az örökösöknek, hogy érdemes lenne múzeummá, kulturális otthonná, „Magyar Házzá” alakítani, ahogy itt nevezik. Látva az elszántságomat, adtak egy évet, hogy elkezdjem a munkát, és úgy csináljam, ahogy jónak látom. A bizalomnak ez a magas foka a mai napig meghat. Elkezdtem felleltározni a számtalan festményt, Zsolnay- és Herendi-, valamint Fischer porcelántárgyakat, amelyek főleg a '60-as, '70-es években kerültek ide. Rengeteg van belőlük Amerika-szerte. El tudod képzelni, ahogy a nagy porcelán vázákat az ölükben tartva hozták a hosszú repülőutakon? Szóval, nem hittem, hogy valaha én porcelánokat fogok leltározni (nevet), de lenyűgözött, hogy milyen
sok mindent elárul egy generációról az, hogy amit csak lehetett, áthoztak az óceánon túlra, hogy megmaradhassanak magyarnak.
Így nyitottuk meg 2019-ben az Örly Múzeumot, ami Magyar Házként, kulturális-, szellemi helyszínként hivatott szolgálni, ahol különböző eseményeket, filmvetítéseket, könyvbemutatókat, kiállításokat, díjátadókat, nemzeti ünnepeket, koncerteket szervezünk immár negyedik éve.
A Clevelandi Magyar Kulturális Parkban, Liszt Ferenc emléktáblája előtt
- Erős a magyar közösség?
- Egy közösségnek része lenni és önkéntesként tenni is azért a közösségért, az Egyesült Államokban nagyon elterjedt, a mindennapi élet része. Ez a magyar közösségekben is meglátszik. Templomi együttléteiket, rendezvényeiket, megemlékezéseiket együttes erővel, sok-sok önkéntes munkával hívják életre és tartják meg. A közös étkezés meghatározza ezeket az együttléteket, amelynek közösségépítő szerepét sem szabad elfelejtenünk. Ehhez természetesen hozzájárul az is, hogy a magyar konyha világhírű és igen kedvelt. Az amerikaiak pedig szívesen ismerkednek új ízekkel és ezen keresztül új kultúrával. Ez a közös cél pedig ott lebeg a legtöbb magyar szeme előtt.
- Mit gondolsz, mi a te feladatod? Miért hozta úgy az élet, hogy most ott kell lenned?
- Számomra jó ideje nem kérdéses, hogy most itt kell lennem. Különleges íve van eddigi életemnek: az első generációhoz tartozom, akik határon túliként, Magyarországon tanulhattak a rendszerváltás után, aztán részese lehettem az Erdélyi Magyar Televízió elindulásának és meghatározó első tíz évének, most pedig magyar múzeumot és könyvtárat építhetek Kaliforniában. Mindhárom esetben
a történések alapja és meghatározója a Kárpát-medence magyarsága, a változó helyszín így csak másodlagos.
Ez a hármas pillér világosan mutatja a sorsom, a feladatom. Ez vagyok én. Hálás vagyok, hogy azt csinálhatom, amihez értek és amit szeretek is csinálni.
A Redwood Cityben lévő református templomban megrendezett nemzeti megemlékezés előadójaként
- Lesz még váltás az életedben? El tudod képzelni, hogy teljesen máshová költözz?- Sok minden van még, ami érdekel, amit megnéznék. Nagy vágyam Ázsia, szeretném egy kicsit jobban megismerni, ázsiai levéltárakban kutakodni kapcsolatok, kapcsolódások után. Ha váltásról kérdezel, vagy további tervekről, amelyek kedvéért újra kilépnék a komfortzónámból, akkor ez még lebeg előttem. És azt megtapasztaltam már, hogy ha lebeg a szemeim előtt valami, akkor előbb-utóbb ott kötök ki.
Kiemelt képen Montereyben, a Csendes-óceán egyik legmesésebb öblében, félúton San Francisco és Los Angeles között / Fotók: Szabó Éva archívuma
korábban írtuk
Dr. Geréb Katinka: Elmennék a Marsra, ha majd öreg leszek
Katinka pont olyan volt, mint a többi tinédzser Marosvásárhelyen. Cinikus, vicces, szerény. Vagy talán mégsem teljesen olyan. Amíg legtöbbünk az egyetemválasztás körül tévelygett és a túlélésre hajtott, egyszer csak jött a hír, hogy Katinka csillagász szakra felvételizett... Akkoriban furcsa ötletnek tűnt, hogy össze lehet kapcsolni az álmainkat a hétköznapok realitásával. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. februári lapszámában jelent meg).
