Egyszerű műsor volt, s zömmel politikamentes. Felcsendült az asszonykórus hangja, majd a hegedű, a brácsa, és fél tucatnyi tiszta lelkű gyermek. Utóbbiak hozták el váratlanul az ünnep szikráját a lelkembe. Kuporogtam a járda kövén, térdemen a lassan másfél évessel, kaptunk néhány perc Tisztaságot, s én patakokban folyó könnyeket is a szemembe.
Családias boltban várom a sorom. Akaratlanul is elkapom a kolléganők közti beszélgetést. „Anya, idén ne takaríts, s ne főzz annyit, mint máskor! Egész gyermekkorunkból csak arra emlékszünk, hogy te karácsonykor mindig hullafáradt voltál” – meséli felnőtt gyermekeivel való beszélgetését a középkorú eladó. És tényleg, hány családban látjuk: anya agyonhajszolt karácsonykor (is)…
Nem vagyunk egyedül. Nem vagyunk egyedül a hajtással, nem vagyunk egyedül az év végi kimerültséggel. Akkor sem vagy egyedül, ha magadban karácsonyozol, és akkor sem, ha csupán egy macska örül a kalandparknak használt karácsonyfádnak. Akkor sem vagy teljesen egyedül, ha elárultak, elhagytak, és akkor sem, ha hetek óta nem lépte át a küszöbödet (a futáron kívül) senki. Te és a Gondviselés mindig ott lesztek.
Étel és élet szorosan összefügg egymással. Érzi és éli ezt a patológus, aki kreatív főzéssel összekötött önismereti foglalkozásokat tart a tudatos jelenlét efféle megtapasztalására vágyóknak. A szavak gyógyítanak – valljuk mi, az olvasás szerelmesei és az irodalomterápia képviselői is –, egyebek mellett ezekről is írunk az e havi lapban.
Kívánom, ki-ki találjon lelkére „pirulát” legújabb írásaink között is, minél több megszusszanást a decemberi hajrában, magunknak meg azt kívánom, hogy néhány év múlva már ne „kifacsart” erdélyi nőknek írhassunk, hanem olyan olvasóknak, akik derűsek, rendszeresen megállnak, és megengedik maguknak a feltöltő pillanatokat.
Emlékezetes ünnepeket kívánunk és egy lassabb új évet!
