László Attila plébános

Feltámadás

Hányféle feltámadás van? Meglátjuk-e a dolgok mögött a lényegest? Érzéseinket igazából, a lelkünk hangját tudjuk-e jól megfejteni? – az ünnep környékén László Attila plébános egy történeten keresztül mesél az ember természetéről és lehetőségeiről.

Köszönöm, hogy vagy

Lehet, hogy minden megváltozik körülöttünk, lehet, hogy az élet új kihívások elé állít, de egymásnak örömet szerezni örökérvényű. Az írás pár héttel ezelőtt született, de üzenetét talán nem változtatja meg a világ változása.

Üzlet az ünnep

Nézem farsangi mulatságunk embereit, a derűs arcokat, simogat a hullámokban érkező felszabadult nevetés. Elgondolkodom: talán az ünnep bűvöletét, csodatévő hangulatát próbálják jelenvalóvá tenni a világot megmozgató különféle farsangi rendezvények. Hogy szép az élet, s jó jól élni… Ezt azonban tudni kell, tudatosítani, hogy legyen, minek örülni is. Ehhez kell a másik ember, kell a közösség, az én közösségem, a valahová-valakikhez tartozásom!

Templomból jön? Még hisz Istenben?

Döntéseink határozzák meg napjainkat, azokból áll össze az élet. A cél: boldog lenni. Teszünk-e ezért? Azaz ezért tesszük-e, ami emberi? – László Attila plébános egy hétköznapi történetben keresi a válaszokat.

Morfondírozom... Bábel és Noé korát éljük

„Egyetértek azzal, hogy ma nincs vesztegetni való időnk. Vágyom vissza ifjúkorom elrabolt ünnepeit. A harsánnyá formált, felcsillámozott rohanás helyett a csendes várakozást, az Ünnephez és egymáshoz érkezést.”

Csehország: várak, sörök és jó emberek

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.

Lappföld: ahol még a természet a kormányos

Lappföld az utóbbi néhány évtizedben közkedvelt téli célpontjává vált az ázsiai, angol, holland, spanyol és német turistáknak. Nem is csoda, hiszen a tél már csak itt üt tartósan tanyát egész Európában.