csapat

Eva Hochbauer terepfutó: A futás megnövelte az önbizalmam

Igazi maximalista, és mindig megharcol az igazáért az aradi ultrafutó, nem másoknak akar megfelelni, csakis önmagának bizonyítani. Eva Hochbauer amikor nem fut, önkénteskedik és terepfutóversenyeket szervez, mert élteti az is, ha mások szaladnak helyette.

Toborzás helyett megtartás: HR-es célok és trendek

Napjaink munkaerőpiacán jelentős átalakulás kezdődött azzal, hogy egyre újabb generációk kezdtek elhelyezkedni. Noha az igazi áttörés még nem történt meg, a vállalkozásoknak lassan nyitniuk kell az igények felé, ahhoz, hogy elkerüljék a munkaerőhiányt, hangsúlyosabbá kell válnia a munkaerő megszerzése mellett a dolgozók megtartásának és a menedzselésüknek is. Ezekről a folyamatokról, az erdélyi munkaerőpiac még gyerekcipőben járó reformjáról és a HR jelentőségéről beszélgettünk Bencze Hajnalkával, a Médi

Rebarbara – már hangzásában is kellemes

A rebarbarát is a ’89-es fordulat után ismertem meg, addig csak elvétve termesztették felénk. Érdekes, hogy egy politikai változás, új alapanyagok, könyvek, főzőműsorok hozzáférhetősége milyen mértékben megváltoztatja a táplálkozási kultúrát.

A C-vitamin a bőrápolásban – ahogyan a vegyész látja

A C-vitamin valóságos csodaszer – ezt már rég tudjuk, de csak az utóbbi években vált a kozmetikai ipar népszerű hatóanyagává. Antioxidáns, segít a bőr rugalmasságának megőrzésében és még a pigmentfoltok eltüntetésére is jó.

Bencze Emese gardróbja: Szeretek készülődni

Üde színfolt a Székelyhon szerkesztőségében, Bencze Emese kolléganőnk az a fajta nő, akit szeret a kamera méregzöldben és „boszorkányszoknyában”, romantikus-virágosban, de akár a szürke visszafogott árnyalataiban is.

Kockaházból funkcionális parasztház

Meleg fények, meghittség, és mégis lényegre törő funkcionalitás jellemzi Sólyomék gyergyóújfalvi házát. Az egykori kommunista kockaház tornácos parasztházzá alakult, sok, kalákában végzett munkával, türelemmel és a gyökerek megtartó erejével.

Mersz egyedül utazni? Hát társasággal?

Éppen repülőn ülök, amikor ezeket a sorokat írom. A meleg, a napsütés feltöltött, így ideális pillanat ez, hogy megválaszoljam a sokszor hallott kérdéseket: mit ad nekem az utazás, és mire tanít?