Anyává válni gyerekként az egyik legellentmondásosabb érzés, tapasztalat lehet. Rengeteg minden változik nagyon kevés idő alatt, és ezt nehezen vészeli át egy serdülő lány, akit ebben az élethelyzetben a társadalom – még mindig sok esetben – elítél.
Anya csak egy van. Ez az egy lehet elég jó, de – bár sokak szerint szentségtörés kimondani – lehet, bizony, rossz is. Egy biztos: női kibontakozásunkban anyánknak majdnem sorsdöntő szerepe van.
Érdekes módon, még a műveltebb, tájékozottabb emberek között is akad, aki furcsán tekint a pszichológusra. Pedig ahogy a test „elromolhat”, a pszichének is lehetnek problémái. Miért is lenne a gyengeség jele a lélek gyógyítójához, pszichológushoz járni?
Sokan elborzadnak a gyarapodó ráncoktól, igazságtalannak tartják a megereszkedett bőrt, és elkeserítőnek a fáradó testet. Félnek az öregedéstől. Miként szembesülnek a nők a múló fiatalsággal, és mit tesznek azért, hogy a kort pórázon tartsák?
Manapság sokkal több válásról lehet hallani, mint jól sikerült házasságról. Úgy tűnik, hogy az első hullámvölgy után egyre többen az „eldobom, keresek másikat” stratégiát tartják a legkézenfekvőbbnek. De mitől lesz jobb a következő kapcsolat?
Krizbai Tímea klinikai pszichológus, táplálkozási szakértő a Dósa Zoltán által szervezett Pszinkron előadássorozat egyikén beszélt a táplálkozási zavarokról. Erdélyben szinte egyedüliként szakértője ennek a témának.
A depresszió az egyik leggyakoribb hangulatzavar. Velejárói, a szomorúság, a bánat, a lehangoltság, a reménytelenség természetes érzelmek, de amikor ezek mintegy „besűrűsödnek”, elsötétítik az eget és az életet, akkor kellene megszólalnia a vészcsengőnek: baj van! Pszichológus szakértőnk tévhiteket próbál eloszlatni, miszerint nem a gyengeség jele, ha ebbe az állapotba esünk. Segítséget kérni pedig nem szégyen! Sőt: mindannyiunkban vannak erőforrások, amelyek elindíthatnak a gyógyulás útján. (Cikkünk a N
Van az a gyerekdal a cifra palotáról. Második szakasza így szól: „Én azt megteszem, Katát elveszem, Ő dolgozik, én meg alszom, Este megverem.” Ezt éneklik a gyerekek, és lehet, hogy a dalocskát hallgatva már fel sem tűnik senkinek, hogy itt valami nagyon sántít! Mi az, hogy megverem? Ennyire mélyen benne van a közfelfogásban, a kultúránkban a nők el
Ti szoktatok apával szexelni? – szegezi anyjának a kérdést az óvodás. Tegye a szívére a kezét az, aki erre kapásból tudja a helyes, megfelelő választ. Mi azt reméljük, hogy sokan vannak, pedig látjuk, hogy bizony néha elakad a szó.
Álltam a koporsó mellett, kerestem magamban az évek alatt felgyülemlett dühöt. Furcsa, milyen kicsi helyre kerül a test, ha kilehelte a lelket, ötlött fel bennem. Méregettem a ravatalt, s közben ráébredtem: megbocsátottam.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Férjemmel együtt városi gyerekek voltunk, tömbházlakásban nőttünk fel. Évente csupán egyszer-kétszer jutottunk el néhány napra falun élő nagyszüleinkhez, igaz, azok az év legszebb napjai voltak, és azóta is úgy maradtak meg emlékeimben.
Nem hiszem el, először az autó, most meg a TV is. Anya karba tett kézzel förmed rá: Most min csodálkozol? Ha folyton arról beszélsz, hogy új autót, új TV-t szeretnél, az lenne kész csoda, ha a régiek nem mondanák fel a szolgálatot.
Pár évvel ezelőtt történt, Dorka unokahúgom akkor ötéves volt. Pajtik híján unalmas volt számára a konfirmációs ebéd, ezért kitalálta, hogy szépségversenyt rendez a vendégeknek.
„A nő a házi tűzhely őrzője.” „Az otthon melegét a nőnek kell megteremtenie.” Hányszor hallottuk, éreztük ezeknek a „parancsolatoknak” a kényszerítő, már-már zsaroló követelését?
A gomba az az alapanyagunk, ami nem növény, de nem is állat, így tartjuk. Éppen ennek köszönhetően körültekintően és némi szaktudással felvértezve szedjünk gombát. A legjobb, ha szakértő gombászoktól vásároljuk.
Nem jellemző, hogy mi, nők ne akarnánk új ruhadarabokat beszerezni... Magyari Tekla kolléganőnk természetes, sallang- és megfelelésmentes hozzállása az öltözködéshez felér egy motivációs előadással: az vagy, aki vagy, és közel sem a ruhád vagy.
Volt idő, amikor messzire kellett menni egy kis hóért, jégért, a fagylaltfogyasztás csakis a kiváltságosaknak adatott meg. Manapság az átlagember is sok tekintetben jobban él, fagylaltfogyasztás szempontjából mindenképp.
Évek óta mondjuk és mutatjuk, hogy mennyi szépség és izgalmas látnivaló lelhető fel az országhatárokon belül (is). Ezúttal Bukovinára irányítjuk a fókuszt, erre a történelmi régióra, amely világörökségi helyszínek mellett még számtalan ínyencséget kínál.
Nem emlékszem, hogy gyermekkoromban ettünk volna lecsót. Maga a kifejezés sem volt használatban felsőháromszéki családunkban. A lecsó magyarországi étel volt számomra, ott is ettem először, kamaszkoromban.
Csupán tizenöt percnyi autóútra Kolozsvár nyüzsgő belvárosától, Györgyfalva egyik legmagasabb dombján, közel az erdőhöz található Haáz Bence, a Transilvania Filharmónia oboaművészének napfényes vályogháza.