hegymászás

Veress Zsombor: Minden utazásomon megtalálom az Égi Szépet

Tevékenyen részt vesz az elszórványosodó Segesvár kulturális megmaradásában, gyógyszerész, világjáró, országjáró, négy gyermek édesapja, hívő ember. A világnak szüksége van fáklya-emberekre, és ha valaki így nevezhető, akkor Veress Zsombor mindenképp.

Lélekhang – A hegymászás mentális hullámvasút (VIDEÓVAL)

Sántha Xénia meghódította a Manaszlut – ilyen és hasonló szalagcímekkel tele a sajtó hetek óta, és nem jogtalanul. A csíkszeredai származású Xénia valóban történelmet írt. Ezúttal arról beszél a Lélekhang podcastben: az expedíció lelki utazás is volt.

Hirdetés
Hirdetés

A stílus nem szabály: szabadság

Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.

Az otthonosság íze: savanyú káposzta

Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.

A hajmosáson múlhat minden (VIDEÓ)

Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.

Szőrös kedvenceink az év legszomorúbb napja ellen

Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.

Hogyan öltözz korodhoz méltón?

Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.

Legjobb Gardróbjaink: számba vettük a fotótermést

A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.

Okos és fenntartható: szalmaház Csíksomlyón

Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.

Amit az ajakfeltöltésről tudni kell (VIDEÓ)

Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.