A Nőileg magazin idei mellékleteiben az idő és ahhoz fűződő viszonyunk lesz fókuszban. Mert ritmusa van az évnek, az évszakoknak, a hónapoknak, ugyanígy az életnek, amit több nézőpontból is érzékelünk. Mit jelent ez egy lelkész szemszögéből – Székely Kinga Rékát kérdeztük.

Idén az idő és életünk biológiai, lelki ritmusa, a természethez való viszonyunk, szokásaink kerülnek fókuszba lapunk mellékleteiben. Folyamatos változásban élünk, s ennek van egy rendje, amivel a legtöbb esetben jobb megbékélni és elfogadni, mégis mintha megkövülnénk egy-egy nézőpontban, időszakban, korban vagy viselkedésmintában. Vagy éppen kizökkennénk az idő természetes folyamából, és ezzel lehet, hogy éppen önmagunk ellen fordulunk.

Nekem a karácsony úgy összefonódik az ajándékozással, mint a karós fuszulyka a karóval. Karácsony az évnek az az időszaka, amikor ajándékot adok és várok. Éppen ezért nagyon fáraszt a napjainkban felém áramló sok ámító beszéd a karácsonyvárásról és arról a biztatásról, hogy hagyjuk ki az ajándékozást a karácsonyból. Adjunk egy ölelést, adjunk egy színes papírt, ne adjunk ki pénzt az ajándékra, mert az elrontja a karácsony varázsát.

Egyre gyakrabban jön szembe velünk a médiában, hogy a negyven az új húsz, vagy éppen az, hogy az életkor csak egy szám. Sokszor nézem ezeket a címeket, és elgondolkodom, miért félünk ennyire az idő múlásától, és miért nem tudjuk felfogni, mekkora kiváltság, ha lehetünk a húsz után negyven, és esetleg majd hetven évesek is?

A temető hátsó kapuja sarkig ki volt tárva. Mint mindig halottak napján. Az év többi napján valamilyen rejtélyes okból ez a kapu zárva volt, de most hívogatón tárta ki szárnyait a világításra érkezők előtt. Özönlött a nép, pedig még csak koradélelőtt volt. A novemberi nap sugarai ragyogó aranyszínbe öltöztették a temetőt.

Ha a mesebeli aranyhal azt kérdezné tőlem: mikor szeretném megállítani az időt, azt válaszolnám, hogy málnaéréskor. Legyen az aranyhal olyan okos és figyelmes, hogy lesse ki, mikor érik meg a málna, s akkor adjon heteket, hónapokat, hogy unalomig szedhessem és ehessem azt.

A húslevest ünnepi ételként ismertem meg gyermekkoromban. Számomra ma is az. Nem tartozik a gyorsételek közé. Marhahúsra és tyúkhúsra lehet főzni, de én manapság szeretem vegyítve, többféle húsból, helyesebben húsos csontból főzni.

Nem hiszek a véletlenekben. Pontosabban abban hiszek, hogy a világban, így a mi életünkben is mindennek megvan a miértje és a rendelt ideje, semmi sem történik ok nélkül, még ha ezek az okok olykor számunkra rejtve is maradnak.

Reggel hat harminc. A sötétítőn átszűrődő fény megvilágítja az arcocskáját. Kezei felemelve mindkét oldalon a feje mellett, a lábai felhúzva. Még olyan babásan alszik, pedig ma két és fél éves. Szerzőnk, Szász Hargita gondolatai a magunkkal cipelt örökségről.

Órák óta farkasszemet nézek a kijelzőm sarkán a naptárral. Alig egy hét telt el az évből, vége a kaotikus 2020-nak. A naptári verziójának biztosan, a tiszta lapú határidőnaplónkat immár kezdhetjük befeketíteni. Egyelőre minden más változatlan folytatódik.

Lecsengett az ünnep, az Idő ünnepe, az időé, amely segít formát adni az életünknek, számot vetni azzal, ami elmúlt, reménykedni abban, ami ezután jön. Segít abban, hogy vágyakozzunk, higgyünk, hogy ősi hittel és mai, friss kíváncsisággal akarjunk ólmot önteni, fürkészni a jövőt és a csillagok titkait, akarjuk a jót, a beteljesülést – s nem csak magunknak, de másoknak is.