nagyi

Nagymamák a nagyszülői szerepkörről: „A szülői normarendszert nem szoktuk kijátszani”

Nagyszülőnek lenni áldás – ez az áldásos állapot azonban feladatokkal is jár. Ennek a szerepkörnek talán az egyik legnagyobb kihívása, hogy nagymama és nagytata bizonyos határokon belül tudjanak maradni, miközben aktívan részt vesznek az unokák életében. Nagymamák meséltek arról, hogy milyen változások és kihívások köszöntöttek be az életükbe az unokák érkezésével, és esetenként hogyan fogják vissza magukat, ha szülővé cseperedett gyermekük azt kívánja tőlük.

Akaratlan tanít ma is: mama

Van abban valami szomorú, ahogy az egykor bensőséges, végtelen nyugalmat árasztó kis falvak formája átalakul. A poros utcákon végigvonuló libák, tehenek, az autóforgalom nélküli úton játszó gyerekek, a szekéren hazatérő, megfáradt gazdák szinte teljesen feledésbe merültek, számos más dologgal együtt. Nagymamám 1954-től ’90-ig tanított ugyanabban a Nyikó-menti kis faluban, ahol most is lakik. Ha valaki, akkor ő tapasztalatból is tudja, mire gondolok, amikor ezeket a sorokat írom. 86 év keserédes tapasztal

Hirdetés
Hirdetés

Pálfi Kinga: Rétegezz nőiesen és stílusosan

Ahogy lehűl a levegő, vastagabbak a pulcsik, hosszabbak a kabátok – és valahogy egyre nehezebb megtalálni magunkat a rétegek alatt. Ismerős az érzés, amikor felveszed a harmadik réteget, és már nem tudod, hol végződsz te, és hol kezdődik a sál?

Dimény-Varga Tünde: „Visszatért” a dió a konyhámba

Gyermekként nagyon szerettem figyelni, ahogy nőttön nőtt a dió a fán. Alig vártam a szeptembert, hogy potyogjon ki a zöld burokból. A diószedés a gyermekek dolga volt, voltak napok, amikor egy fél vödörrel is összegyűjtöttünk a fű közül.

A monokróm öltözködés művészete

A monokróm öltözködés az egyik legegyszerűbb, mégis leglátványosabb stílusfogás: amikor tetőtől talpig egy szín – vagy annak árnyalatai – jelennek meg a szettben. Az eredmény? Optikailag magasabb, karcsúbb sziluett és letisztult, elegáns összhatás.

Mutasd, mi van a kamrádban!

Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.

Testi, s lelki táplálék is kell a kisdiáknak (VIDEÓVAL)

A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.