Alaposan kigondolt, maximálisan kihasznált kertje volt anyai nagyapánknak. Tucatnál is több féle gyümölcs termett, a gyümölcsfák és szőlőlugas árnyat adtak a családnak, a bogyós bokorrengeteg kalandparkot a gyermekeknek, nagyanyánk minta-veteménye állandó párbeszédtémát az arra járóknak.
A földieper „ültetvény” a napos oldalon csábított csemegére, júniusban már volt piros, fehér és fekete ribizli, az egrest leginkább levesnek főzte meg mama. Szedret, málnát egész nyáron csipegettünk, unokái születésére egy-egy meggy- vagy cseresznyefát ültetett az öreg, de vadcseresznye és somfa is sorakozott az árnyékban. Többféle nyári alma, lédús vackorok és körték három-négy változata, valamilyen gyümölcs mindig volt az unokáknak. Egész télen kompót volt az édesség, aszalt alma, körte és szilva volt a csipszünk állandó jelleggel, a téli hónapokban együtt törtük a diót bejglibe, tésztába, diós laskának. Az almaleves, almafánk és almástészta főszereplői voltak a nyári vakációknak. Utóbbi gyakran odaégett,
Nyári napokon a kertben ebédelt a nagycsalád: a három gyermek, társaik s a három-hat unoka. Egy-egy vajasalma gyakran pottyant a tányérba, de az is megesett, hogy egy csirke reppent fel az asztalra. Belekóstolt a frissen főtt levesbe, néha a tányér peremére állt, s ki is borította.
A ribizlit le kellett szedni. Több száz liter bor készült belőle, az egresszedés szintén nem egy gyerekkedvenc munka. A szőlőszüret októberi ünnep volt a családban. Roskadásig teltek a pince polcai sárga delicious, jonatán, pónyik és bőralmával. A télikörték a szekrény tetején sorakoztak, nem emlékszem, hogy gyümölcsöt valaha is vettek volna.
A falusi ember ezt ösztönösen tudta. Felüdül a lelkem, ha csak mesélek is róla.
⁎ ⁎ ⁎
Máréfalváról hozatom a pityókás házi kenyeret minden pénteken a városba. A kihordó – egyszerű, kisvárosi ember – keresztet vet ma is a még meleg kenyér aljára, mielőtt a kocsi ablakában bicskával kettévágja. A tojást hozó kistermelő ráadásként mindig rak egy dupla tojást is a dobozba. Melyik boltban kapnám ezt meg, pláne nagyvárosban?
Kertterápiát tanulni majd egyszer, valamikor – biggyesztem az állandóan duzzadó, folyamszerű bakancslistám aljára. Békével (és álmokkal) tölt el a kertről való olvasás is, hát még egy-egy nagy gonddal megművelt látása.
⁎ ⁎ ⁎
Ásom az édesburgonya palánták gödreit, hátamon a 11 hónapos 12 kilóval. Ha leteszem, nyünnyög, de fontos az is, hogy a (kerti) munkát testközelből lássa. Két napig mozdulni sem bírok a fájdalomtól. Kevesebbet bírunk, többet panaszkodunk – állapítom meg magamban. A régieknek természetes volt az állandó munka. Talán mert a földdel való kapcsolódás észrevétlen a lélek pihenését is szolgálta.
⁎ ⁎ ⁎
Hazafelé poroszkáló tehéncsordát nézünk az egyik közeli faluban. Ahogy „kell”, mocskosan és mezítláb ülünk ki a kőre, a kapuban. A gyermek tátott szájjal bámulja a tőle két méterre vonuló állatokat, kikerekedett szemmel csodálkozik, sikongva mutatja: te is látod ezeket a böhömöket, anya?
„Életünk nemcsak cselekedetek, de talán még inkább a várakozás iskolája” – „jön szembe” nem véletlenül Pilinszky életbölcsessége, amikor búslakodom a falusi otthonteremtés végtelennek tűnő késlekedése miatt. Ezt az iskolát járom, gyakran kínnal és keservvel, a ma embere mindent (is) azonnal akar.
Csak a paradicsom terem a kertemben szépen. A zöldborsó, a retek, a saláta, az uborka, a fuszulyka idén is tükrözi a ráfordított energiámat. Leírhatatlan azonban a saját termesztésű paradicsomok aromája. Körte formájú, szív alakú, paraszt, óriás, koktél, napsárga… Nem minden nap sikerül, és megesik, hogy a törekvés valami miatt alábbhagy, de nincs kétségem afelől, hogy nem csak rost, szénhidrát, vitamin vagy ásványi anyag kerül bevitelre, amikor miklósfalvi házi tojásból készült rántottát adok a gyermekemnek patakfalvi uborkával, máréfalvi házi kenyérrel, saját termesztésű paradicsommal.
Neki minden tekintetben én vagyok a legmeghatározóbb minta: ha társ nélkül élek, ha méltatlan kapcsolatban, ha „csak” pénzért dolgozom, ha szenvedéllyel szeretem a munkámat. Minta vagyok a várakozásban, mert már ketten járunk a türelemre (is) nevelő tanodába, s minta akkor is, ha megkeseredett vénasszony leszek, aki az álmait feladta.
Folyt. köv. hamarosan.
A szerző műve a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjprogramjának támogatásával jött létre.
korábban írtuk
Demeter Melinda: Hogy is tudtunk a kert nélkül élni?
Férjemmel együtt városi gyerekek voltunk, tömbházlakásban nőttünk fel. Évente csupán egyszer-kétszer jutottunk el néhány napra falun élő nagyszüleinkhez, igaz, azok az év legszebb napjai voltak, és azóta is úgy maradtak meg emlékeimben.
