• Fotó: Dr. Egri Edit archívuma
– Mivel foglalkozik? Mi az, amit kiemelne a tudományos munkájából?
– Egyetemi adjunktus vagyok a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Karának a székelyudvarhelyi kihelyezett tagozatán, az óvodai és elemi oktatás pedagógiája szakon. Reál tantárgyakat tanítok, többek között matematikát, matematika módszertant, adatelemzést, statisztikai módszereket szakdolgozatok készítéséhez, információs és kommunikációs technológiát, kogníciót fejlesztő programokat. Munkámban
elsősorban a pedagógiai tevékenységekre fókuszálok, ugyanakkor a matematika tanításának módszertani kérdéseivel kapcsolatos kutatásokat is folytatok.
Ezek főként a fejszámolási technikákra, a nyílt végű problémák alkalmazásának kérdéskörére, illetve a matematikai gondolkodás fejleszthetőségére irányulnak. Mindig is fontos volt számomra a gyakorlati hasznosíthatóság, ezért igyekszem olyan módszereket és eszközöket megismertetni, amelyek közvetlenül alkalmazhatók a kisiskolások, valamint az óvodás gyermekek matematikai nevelésében, támogatják a konstruktív tudásépítést, a cselekvő, személyes tapasztalatszerzést.
– Miért pont a matematika?
– Mindig is pedagógus szerettem volna lenni. Gyermekkoromban tanítónőként képzeltem el magam, később, amikor a matematika igazán közel került hozzám, matematikatanárként. Tudom, hogy nem a legnépszerűbb tantárgy, de nekem könnyen ment. Ma pedig egyre nagyobb problémát jelent, hogy egyre inkább matematikatanár-hiány van, és a jövőben is várható. Pedig ez nemcsak egy tárgy, egy tananyag, hanem gondolkodási tevékenység, amely megfelelő tanulási környezetben élményszerűvé és sikerélménnyé tehető.
– Göröcsfalva, majd Csíkrákos után tehát Csíkszereda, s végül Kolozsvár?
– Igen, a Matematika–Fizika Líceumban (ma Márton Áron Gimnázium) végzett középiskolai évek alatt még inkább kiderült számomra, hogy matematikával akarok foglalkozni. Aztán a BBTE Matematika és Informatika Karán végeztem az egyetemi tanulmányaimat, majd egy kétéves informatikai posztgraduális képzésben is részt vettem. Később ugyancsak ezen az egyetemen szereztem doktori diplomát is. Az egyetem befejezése után hazajöttem. A férjem, bár nem idevalósi, hajlandó volt Székelyföldre jönni, és itt alapítottunk családot. Hálás vagyok neki, mert én nehezebben szakadtam volna el az itthoni világtól. A pályám elején három évig a madéfalvi Zöld Péter Általános Iskolában dolgoztam. Ezek az évek szakmailag és emberileg is meghatározóak voltak számomra, mivel közvetlenül tapasztalhattam meg az iskolai gyakorlat mindennapi kihívásait és örömeit.
• Fotó: Dr. Egri Edit archívuma
– Hogyan jött a doktori képzés ötlete?
– Ez magamtól nem jutott volna eszembe. Eredetileg nem is terveztem felsőoktatási pályát. 2003 tavaszán azonban felkérést kaptam, hogy oktassak a BBTE Csíkszeredában működő informatika tagozatán. És ehhez szükség volt a doktori képzés elvégzésére.
Lehet, hogy magamtól nem lett volna bátorságom ehhez a lépéshez, ezért hálás vagyok akkori kollégáimnak,
a tagozat oktatási szervezőjének, Oláh-Gál Róbertnek, valamint Kása Zoltánnak a támogatásáért, bizalmáért és szakmai példamutatásáért, ami elindított a felsőoktatási pályámon. A férjem is mindig mellettem állt, pedig akkor már kisgyermekes anya voltam. Néhány évig a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán is tanítottam, majd 2013-tól a BBTE kézdivásárhelyi, 2014-től pedig a székelyudvarhelyi tagozatán. A kézdivásárhelyi tagozat idővel megszűnt, így csak Székelyudvarhely maradt. Visszatekintve ezek az állomások nemcsak szakmai tapasztalatot adtak, hanem sokat formáltak a pedagógiai szemléletemen is, különösen abban, ahogyan ma a hallgatók tanulási nehézségeit és fejlődési lehetőségeit látom.
– Mi volt az elsődleges motivációja ahhoz, hogy tudományos pályára lépjen?
– A tudományos pályára lépésem mögött elsősorban nem egy tudatosan megtervezett életpálya állt, hanem egy adódó lehetőség, amelyet kihívásként éltem meg. Az motivált, hogy kipróbáljam magam ezen a területen, és meggyőződjek arról, képes vagyok-e megfelelni a tudományos munka elvárásainak. A döntésemben fontos szerepet játszott a környezetem támogató, biztató hozzáállása is. Az évek során sokféle tantárgy tanításában vettem részt, amelyek rengeteg munkát, felkészülést igényeltek.
– Volt valami, ami az elején kicsit ijesztő, aggasztó volt az akadémiai pályát tekintve?
– A konferenciákon való szereplés mindig is feszültséggel járt számomra, ez ma sincs teljesen másképp, bár idővel megtanultam kezelni. Kezdetben kihívást jelentett a nem anyanyelvi szakmai kommunikáció is.
A doktori évek alatt néha hosszabb időre távol kellett lennem a családomtól, ami különösen nehéz volt, mert a gyermekeim akkor még kicsik voltak.
Nagyon sokat jelentett a családtagjaim támogatása ebben az időszakban. Nem egyszer fordult elő, hogy a doktori képzés alatt vonattal utaztam Kolozsvárra vagy Budapestre kutatás céljából, és könnyeztem, hogy itthon kell hagynom a kicsi gyermekeimet. Tudtam, hogy jó kezekben vannak, mégis nehéz volt számomra, mivel lelkiismeret-furdalást éreztem. Később pedig amikor Kézdivásárhelyre, majd Székelyudvarhelyre kellett járnom, nem feltétlenül szakmai kihívás volt, de akadt néhány nehézség. Például az elején izgultam az autóvezetéstől, időközben ebbe is bele kellett jönnöm.
– Mi az, ami az Ön számára örömet okoz ezen a pályán?
– A legnagyobb örömöt számomra a tanítás jelenti. Jó dolog, amikor sikerül a hallgatókat aktív gondolkodásra ösztönözni, bevonni a problémamegoldási folyamatba. Örömmel tölt el, ha az alkalmazott módszereket, eszközöket vagy játékokat hasznosnak és érdekesnek találják, ezt vissza is jelzik, illetve a kötelező feladatokon túl önállóan is foglalkoznak egy-egy problémával. A matematikaórák esetében az aktivizálás nem mindig könnyű. Kisebb-nagyobb sikerrel
próbálom oldani, ha feszültséget tapasztalok, hogy megvalósulhasson a pozitív tanulási élmény, ahol a kérdezés, a próbálkozás és a hibázás a tanulás természetes része lehet.
Elégtétel még, amikor részese lehetek egy sikeres államvizsga dolgozat, vagy színvonalas I-es fokozati dolgozat létrejöttének. Emellett örömmel veszek részt a különböző tagozatokon dolgozó matematika szakos kollégáimmal közös kutatásokban is, mert a szakmai párbeszéd, az ötletcsere és a közös gondolkodás inspiráló és megerősítő hatású.
• Fotó: Dr. Egri Edit archívuma
– Mikor volt a legutóbbi sikerélménye?
– A múlt tanévre összeállított tanulmányi jegyzet megtervezése és kivitelezése egyszerre jelentett kihívást és flow élményt számomra. A különböző matematikai összefüggések, műveletsorok, egyenletek, egyenletrendszerek, törtkifejezések, gráfok, összetett geometriai ábrák megszerkesztése néha komoly fejtörést okozott, éppen ezért pozitív élmény volt, amikor azokat sikerült megoldanom. Törekedtem, hogy módszertanilag átgondolt, a hallgatók igényeiknek megfelelő segédanyag szülessen, és jóleső érzés volt számomra, amikor a diákok visszaigazolták, hogy hasznosnak találták.
– Sikeresnek érzi magát?
– Összességében sikeresnek érzem magam, vagy legalábbis szerencsésnek, de nem kizárólag a szakmai eredmények miatt. Siker számomra, hogy a munkám gyermekkori álmom megvalósulása, és mert úgy érzem, ezen keresztül én is részese lehetek mások céljainak megvalósításában. Viszont a sikerérzetéhez nagymértékben hozzájárul a családom, a gyermekeim, a környezetem is, akikkel együtt kerek az életem.
– Mi az ma, ami kihívást jelent az Ön számára a tudományos pályán?
– A hallgatók motiválása, különösen a matematika esetében, amely sokak számára nem kedvelt tantárgy. Törekszem megláttatni annak szépségét és hasznosságát, megszerettetni a gondolkodás örömét. Ezért játékokat, logikai feladatokat és kreatív kihívásokat viszek az órákra, valamint hangsúlyt fektetek a fejszámolási stratégiák tudatosítására, különös tekintettel arra, hogy a hallgatók ne automatikusan digitális eszközökhöz nyúljanak egy-egy egyszerűbb művelet elvégzéséhez. A Dienes-féle logikai készlet és annak változatai, a Sherlock logikai feladványok, a Tangram, a dobókocka, a dominó, a színes rudak, a Set kártyajáték, valamint
a különféle matematikai-logikai társasjátékok gyakran szerepelnek az óráimon.
Szívesen alkalmazok nyílt végű problémákat is, mivel ezek lehetőséget adnak többféle megoldási út kipróbálására, a kreatív gondolkodásra és az önálló felfedezésre. A lehetőségeket megteremtem, de az, hogy élnek-e vele, végső soron az ő döntésük.
A matematikai szorongás gátolja az aktív részvételt az órákon. Tudatosan törekszem arra, hogy hallgatóimban oldjam ezt az érzést. Bátorítom őket a próbálkozásra, a kérdezésre. A hibázás a tanulási folyamat elkerülhetetlen része, ezért a tévedéseket nem negatív minősítésként kezelem, hanem visszajelzésként, és pedagógiai feladatomnak tekintem az okok feltárását, hogy a hallgatók tanulhassanak belőlük.
• Fotó: Dr. Egri Edit archívuma
– Hogyan látja, hátráltatta-e a pályáját az, hogy Ön nő?
– Nem éreztem, hogy nőként hátrány ért volna a pályámon. A doktori évek alatt inkább az időbeosztás és a szerepek összehangolása jelentett nehézséget. A szakmai munkámban mindig arra törekedtem, hogy lelkiismeretesen, következetesen és tisztelettel végezzem a feladataimat. Mivel jellemzően szeretek alaposan felkészülni az óráimra, mondhatni sosem ér véget a tanulás, a felkészülés. A folyamatos tanulás, módszertani megújulás a pálya természetes velejárója.
– Hogy érzi, voltak olyan kihívások, amelyekkel férfi munkatársaknak kevésbé kellett megbirkózniuk?
– Soha nem éltem meg úgy, hogy a nemi különbségek hátrányt jelentettek volna számomra. Néha azt éreztem, jó lenne, ha kettő lenne belőlem, hogy egyszerre tudjak megfelelni az anyai és a pedagógusi szerep elvárásainak. Előfordult sokszor, hogy szükségem lett volna egy csendes kis sarokra, hogy el tudjak mélyülni, de három gyermek mellett ez nem mindig volt egyszerű. Szóval inkább az anyaság az, ami azt hiszem ezt nehezítette.
Nem vagyok törtető alkat, lehet, ha másmilyen lennék, találkoztam volna ilyen típusú akadályokkal.
De én mindig minden lehetőséget megtiszteltetésnek fogtam fel, soha nem harcoltam, soha nem akartam többet. Mindig arra törekszem, hogy elfogadjam az adódó helyzeteket, megoldjam a felmerülő problémákat, és tanuljak azokból a tapasztalatokból is, amelyek kezdetben nem vezettek sikerre.
– Mit tanácsolna azoknak a fiatal nőknek, lányoknak, akik fontolgatják a tudományos pályát?
– A tudományos pálya, mint bármely más hivatás, elköteleződést igényel, de cserébe rengeteg örömöt és értéket adhat, szakmailag és emberileg is. A tanácsom, hogy legyenek kíváncsiak, kitartóak, merjenek kérdezni, tanulni és segítséget kérni. Fontos az önbizalom, de legalább ilyen fontosnak tartom a szakmai alázatot és az egyensúly megtalálását a munka és a magánélet között.
korábban írtuk
Mit árul el a testvérek születési sorrendje?
Kétségtelenül hat a gyerek viselkedésére, hogy hányadikként érkezett a családba: a legidősebb vagy a legkisebb, esetleg „a szendvicsgyerek”, vagy egyke. Hogyan tudjuk szülőként kezelni ezeket a kapcsolatokat úgy, hogy mindenki megtalálja a helyét?
