„Enyém baba! Enyém kaja! Enyém anyám! Enyééém!” – sorolja a kétéves ellentmondást nem tűrő hangon. Nem először éljük át szülőként ezt az önzési életszakaszt, de ezúttal, mintha intenzívebb lenne. A „Nem adom!”, az „Enyém!” hangoztatása tipikus kisgyermekkori sajátosság, erősíti meg Kornis Melinda iskolai tanácsadó pedagógus. „A viselkedésforma intenzitása és előfordulási gyakorisága függ a kisgyermek alakuló személyiségbeli tulajdonságaitól, temperamentumától (amely örökletes tényező), továbbá a környezet reakcióváltozásaitól és reakcióváltozatosságaitól (!), valamint a család méretétől, összetételétől, a miliő ingergazdagságától is” – világosít fel a szakember.
és hogy ezzel a környezetében lévő emberekből válaszreakciókat vált ki. Ezek a folyamatok – amelyek ösztönösek a kezdeti időszakban – a szülő-gyermek közti bizalom kialakulásának periódusában fokozatosan juttatják el a kisgyermekké cseperedő csecsemőt az egocentrizmus időszakába. „Ez az egy és három év közötti periódus az egocentrizmus megjelenése mellett az autonómia és kétely időszaka is, nem csoda tehát, hogy folyamatos tudattalan, belső érzelmi harcokat vív a gyermek. Ebben a fejlődéstani korszakban viszonylagos kontrollal rendelkezik a saját teste és annak funkciói felett, és ezt az önállósodási folyamatot szeretné kiterjeszteni a körülötte lévő tárgyi világ kontrolljára is” – magyarázza Kornis Melinda. A folyamat egyébként még hangsúlyosabb, ha korban közel álló testvér(ek) is van(nak) a családban – ezért tűnhet intenzívebbnek a hozzánk hasonló, többgyermekes szülőknél a „második felvonás”.
Mi van az önzés mögött?
Az érzelemszabályozás készségének fejletlensége, a társadalmi normák ismeretének hiányossága, az agy limbikus rendszerének fejletlensége áll e viselkedésmód hátterében. A kisgyermek verbális megnyilvánulásaiban gyakoriak a hasonló klisék: az „én, az enyém, nekem, kell” szavakkal kezdődő mondatok, hiszen ekkor még saját érzelmeit, érzéseit sem tudja értelmezni, nemhogy elvonatkoztasson, és másokét megértse. Ezért nehéz egy kirakat előtt tomboló gyermeknek elmagyarázni, hogy az összes játék nem lehet az övé.
Ahhoz, hogy mások érzelmeit megértsük, fontos szülőként először a saját magunk érzelemkontrollját, érzelmi skáláját, bizonyos helyzetekre adott válaszreakcióink tárházát tudatosítani. „A kisgyermek is első körben a saját érzelmeit kell, hogy megélje, megértse, és a későbbiekben, akár szavak által, akár cselekedetek által, formába öntse. Ő nem képes az érzelmek szabályozására, de gyorsan átveszi a felnőtt személy aktuális hangulatára utaló rezgéseket. Tehát semmiképp ne próbáljunk egy mackót szorongató gyermeket meggyőzni arról, hogy azt a mackót egy percre adja oda egy másik kisgyermeknek, mert azt úgy illik, vagy, mert különben szomorú lesz az a másik, vagy ha odaadja, akkor kap egy gombóc fagylaltot. Az a mackó az övé, annak csakis ő a gazdája, a gondozója, az a mackó akkor és ott a világ közepe számára. Ő a mackót is és a fagyit is szeretné!” – magyarázza a szakember.
Megküzdési stratégiák – szülőnek, gyermeknek
„A legfontosabbnak a szülői elfogadást tartom: fogadjuk el, hogy a gyermek egocentrikus. Értsük meg őt, tükrözzük a megnyilvánulásait, a dühét, szomorúságát, azokat az érzelmeit, amelyektől olykor ő maga is megijed” – tanácsolja Kornis Melinda, aki ugyanakkor a mesélés módszerét ajánlja.
Például: a királylány szomorú, de még konkrétabban mit is jelent az, ha valaki szomorú, honnan, hogyan érzékeljük (sír, nem beszél, sokat üldögél egyedül stb.). Így, a narráció által segíthetünk megérteni gyermekünknek a saját érzelmeit.
„Amikor a kisgyermek dühöng, akkor bizonyos szintig át kell vennünk az ő hangszínét, frekvenciáját. Egy dühöngő gyermek még dühösebbé válik, ha egy erőltetett mosolyú, halk hang próbálja megnyugtatni. Ez esetben úgy érezheti, hogy az ő dühét, érzelmét nem érti a felnőtt, nem érzi át. Fordított esetben, ha a gyermek csendes, de a szülőnek nem tetsző viselkedést tanúsít (például megette a testvére cukorkáját), akkor ezt vele csendesen, érthetően kell közölnünk” – tanácsolja a szakember. Mint azt is, hogy
A „Nem helyes a más édességét elvenni” mondat helyett: „Nagyon csalódott vagyok, hogy elvetted a testvéred cukorkáját. Azt látom, hogy ő is szomorú. Mit javasolsz, hogyan tudnád ezt helyrehozni?”.
Hogy készítsük fel a testvért?
A nagyobb testvér(ek) életkorának függvényében más és más módszereket alkalmazhat a szülő. Olyan családban, ahol testvérek között tíz-tizenöt év a korkülönbség, azt gondolhatjuk, hogy a szülőnek könnyű a dolga, hiszen a nagy testvér megértő, tudja értelmezni a kisebb testvér kitöréseit, hangulatváltozásait. A szülőnek – ilyen esetekben is – döntő fontosságú a szerepe: időt kell szakítania az idősebbik gyermekre is, beszélgessen, érdeklődjön, hallgassa meg, menjen el vele vásárolni, meccsekre, sport- vagy egyéb bemutatókra. A kisebb testvér így érzékelheti, hogy rajta kívül másra is figyelnek a szülei, nem mindig ő van fókuszban.
„Azokban a családokban más a helyzet, ahol a nagy tesó korban közel áll a kisebbhez. Itt nem ajánlatos hamarabb beszélni az önzés jelenségéről, mint ahogy az bizonyos helyzetekben konkretizálódik. Sokkal fontosabb az adott helyzetre reflektálni, és az akkor és ott elvén eljárni. Ha szükséges, a szülő egyfajta moderátor szerepét töltheti be az esetleges egyoldalú vagy konfliktushelyzetekben” – magyarázza Melinda.
Például, ha a szülő észreveszi, hogy mindig a kisebb érvényesül játék közben, akkor beléphet ő is játszani, és úgy irányíthatja a játék menetét, hogy az a nagyobb javára váljék. Ezekben a helyzetekben nem lehet a társadalmi normákra, szabályokra történő utalással csatát nyerni. Nem mondhatunk olyant egy önző gyermeknek, hogy ha elosztod a csokoládét, akkor több barátod lesz, mert kedvesnek fognak tartani. Érdemesebb inkább az érzésekre, érzelmekre hatni.
Hagyjuk, hogy a gyermek érzelmeire hasson a történet. „A mese legyen spontán, helyzetfüggő, bármilyen kellék felhasználásával elérhető a várt hatás. Ajánlatos, hogy a kellékek legyenek ismertek a gyermek számára, akár az ő játékai, azért, hogy ne a játékok újszerűsége, hanem az azok által hordozott újszerű üzenet, funkció ragadja meg a figyelmét és érzelemvilágát” – ajánlja Kornis Melinda.
Fontos még tudnunk: a kisgyermek bármiféle, úgynevezdett önzőségből eredeztethető cselekedetét ne büntessük a számára fontos dolog, esemény megvonásával, és főként ne órák, napok múlva. Tehát így ne: „Emlékszel, hogy reggel nem adtad oda a labdát a testvérednek, na, ezért nem sütöm meg a kedvenc süteményed, amit megígértem neked.”
Ennek is vége lesz
A kisgyermek iskoláskorára jut el oda, hogy nézőpontot tudjon váltani, hogy empatikus készségei bizonyos szintet elérjenek. A szülőnek tehát tükröznie, kihangosítania, kommunikálnia kell a gyermek felé a megértést, érzelmeinek elfogadását („Látom, dühös vagy, megértelek, hiszen…” vagy „Úgy örülök, hogy kacagsz….”).
Amikor benne vagyunk a „sűrűjében”, gondoljunk arra: az egoizmus időszaka is elmúlik, időben behatárolható. Ha az érzelmekre tudatosan érzelmi válaszreakcióval reflektál a szülő, lehet ez a periódus zökkenőmentes, színes, kihívásokkal teli időszak.
korábban írtuk
A kezdet kicsit nehéz – oviba, bölcsibe megy a gyerek
Szorongással teli várakozás a bölcsőde- vagy óvodakezdés. Készüljünk, de hogyan? Mit tehetünk, hogy a tanévkezdés kevésbé legyen ijesztő?
