– A párkapcsolati tanácsadás lehet-e segítség, és mikor érdemes szakemberhez fordulni a kapcsolat megmentéséért?
– A válasz egyértelműen: igen! A szakemberhez való fordulás ilyenkor nagy segítséget nyújthat nemcsak a párkapcsolat vonatkozásában, de egyéni szinten is.
és már a külső bizalmas személy(ek) rálátásai sem segítenek, akkor mindenképpen tanácsos szakemberhez fordulni. Egy kapcsolat megmentését szolgáló közbelépés nem csupán a felélésztést, hanem valójában a kapcsolat tovább éltetését is szolgálja. Érdemes hát „befektetni”.
– Tényleg nehezebben viseljük el egymást, ha össze vagyunk zárva? S ha igen, akkor érdemes tovább élni együtt, vagy ez már lehet bizonyíték arra, hogy „nem vagyunk egymáshoz valók”?
– A bezártság meglepetésekkel szolgál egy kapcsolatra nézve. Ha össze vagyunk zárva, akkor a személyes szabadság korlátozásából adódó frusztráltság mindenképpen hatással van a párkapcsolatra is. Ez viszont nem lehet egyértelműen annak a mutatója, hogy nem vagyunk egymáshoz valók. Ugyanis,
Az ilyen szélsőséges szituációk „túlélésének” kettős kimenetele lehet: a helyzet megtapasztalása egy önmagunkról és a másikról szóló tudást eredményez, amely felerősítheti a már meglévő és esetleg figyelmen kívül hagyott problémákat, de meg is erősítheti a kapcsolatot.
– A nyaralás is egyfajta összezártság. Közhelyes, hogy szeptemberben, nyaralások után megnövekszik a válások száma…
– Valóban, a nyaralás is egy különleges helyzet a kapcsolati együttlét tekintetében. A nyaralás az egész évi munka- és erőbefektetés gyümölcse, amelytől valami nagyot és csodásat várunk.
Ugyanakkor a jelenlegi életritmusban gyakori jelenség az is, hogy a párok a kapcsolati életükben való elmélyülést a nyaralási időszakra korlátozzák. Mindkét helyzetben nagy a valószínűsége, hogy az elhanyagolt kapcsolati élet következményei a nyaralás alatt felerősödnek és kirobbannak. Ha a kapcsolat fontos számunkra, akkor komolyan kell venni már az első ilyen jellegű nyaralási életleckét.
– Lehet-e jól válni?
– Nincs jó és nincs rossz válás. A válás egy folyamat, egy út, amely szakaszokból áll. Viszont az a mód, ahogyan a személy megéli a válást, illetve kezeli a helyzeteket, az lehet jó vagy rossz.
Különösen a sérelmekkel telített, fáradt kapcsolatokban van ez így: ennek egy újabb sérelemként való előrevetítése elviselhetetlenné teheti még a válás gondolatát is. Ugyanakkor a megélt fájdalom lehet a kapcsolat értékének a mutatója, vagy akár az együttéléssel kialakult függőségektől való elszakadás érzelmi rezonanciája. Azt gondolom, hogy a válás minőségileg a személyes fejlődés folyamatában ragadható meg. Különösen a „jól válás” nyer értelmet a lelki-tudati fejlődés változásaiban.
– Mikor „szoktunk” válni?
– A tapasztalat azt mutatja, hogy a válás szempontjából a 35 és 42 év közötti periódus a legérzékenyebb. Ez azért van, mert ennek a megközelítőleg hétéves periódusnak a belső „célkitűzése” az önmagunkkal, valamint a külvilággal való koherencia érzésének megszerzése. Ilyenkor igyekszünk felismerni és elutasítani mindazt, ami ütközik az élettapasztalatainkból kikristályosodott értékrendszerünkkel.
Ez a belső konfliktussal járó „értékszelekció” a legintenzívebben a kapcsolati életre van hatással. Már ezt megelőzően, korábban elkezdünk másképp nézni magunkra, a házasságunkra, de a változás, változtatás impulzusa még nincs jelen. A változtatás impulzusa az én-tudatosság megnyilvánulásával veszi kezdetét. Én-tudatosság mindenben, ami nem én vagyok. Ezzel pedig eljutottunk a „jól válni” fogalmához. Ugyanis, ha ez a szelekció a maga természetes mivoltában, elsődlegesen saját magunkban történik, önreflexió által, akkor az „jó válás”. Ellenkező esetben csupán a nem működő kapcsolat külső megnyilvánulásainak a megszüntetését szolgálja. És így a válás pusztán tüneti síkon történik, és magában hordja a lényegi problémának egy új kapcsolatban való megismétlődését. A válás okának kizárólag a másik félre való hárítása, a „hánykolódások” olyan kommunikációs zárlatokat és sérelmeket okozhatnak, amelyek végül a személyes kudarc megéléséhez vezetnek.
– Mikor érdemes döntést hozni? Amikor elsőre érezzük azt, hogy nem megy, vagy meg kell várni a kapcsolat kifutását?
– A működő társkapcsolati élet önmagában már tudatos jelenlétet és odafigyelést feltételez. Így a megjelenő, de különösen a visszatérő problémákat időben komolyan kell venni, foglalkozni kell velük, ám mindenképp belülről kifelé haladva. Az önmagunk meghallgatására fordított idő, valamint az önmagunk „elérhetősége” teret nyitnak olyan kérdésekre, hogy: Mit élek meg? Mi zajlik bennem? Mit kell megértenem? Hol tévedek? Mi az üzenete a helyzetemnek? Ezáltal lehetőségünk nyílik kapcsolatba kerülni azzal az igazi önmagunkkal, aki a másik felet is képes lesz meghallgatni még akkor is, ha annak a gondolkodása nem egyezik a miénkkel. De
Megvárni a kapcsolat kifutását? Semmiféleképpen! Amikor a kapcsolat kisiklik a közös sínről, akkor a „fejük tetejére állnak” a dolgok. A folyamatos konfliktusok ördögi köréből való érzelmi kiégés, illetve ennek másik pólusa, a teljes elidegenedés, párhuzamosság mind egy olyan telítődés különböző megnyilvánulásai, amelyek a döntést a nem működő kapcsolat külső következményeire irányítják. Ilyenkor szakítással, és nem a szóban forgó válás folyamatával állunk szemben. És ebben az esetben fennáll a veszélye annak, hogy az illető személy nem csupán a társával, a házasság formájával szakít, hanem valahogyan saját magával is. A lelkünk, önbecsülésünk, önérzetünk sérelmei pedig késleltetik a felépülést és a továbblépést.
– Érdemes-e a gyermekek miatt maradni egy rosszul működő kapcsolatban?
– A gyermek egy olyan égi áldás, amely egyedi minőséget nyújt a párkapcsolatnak. Így a házasságra vonatkozó döntéshelyzetben elengedhetetlenül központi kérdés marad. Ha körülnézünk, azt látjuk, hogy bizony vannak párkapcsolatok, amelyek úgymond a gyermek(ek) miatt nem mentek szét. Ezekre gyakran mondják a külső szemlélők, hogy a házastársak a kapcsolati problémák elől a „gyermek mögé” bújnak. A szakmai tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy ez puszta látszat, mert valójában nem így van. Nagy általánosságban
„legalább addig, amíg ki nem repülnek hazulról”, azaz be nem látható határidőig. Ugyanakkor ezeken a helyzeteken belül olyan esetekkel is találkoztam, ahol az egyik vagy másik szülő számára az együttműködés szolgálatába állított kompromisszumok az idő folyamán lelkileg és erkölcsileg elviselhetetlenné váltak. Annak ellenére, hogy annak idején azt teljes hittel, a gyermeke iránti szeretetből vállalta.
Elmondható tehát, hogy a „gyermekekért bent maradni egy nem működő kapcsolatban” olyan együttélési stratégiák létrehozását feltételezi, amelyek működőképessége hosszabb távon eléggé megbízhatatlannak mutatkoznak. Létezik azonban egy másfajta megközelítése a kérdésnek. Ehhez javaslom, hogy helyezzük magunkat a gyermek szemszögébe. Személyes meggyőződésem, hogy a gyermek abba a családi bölcsőbe születik bele, amely a két szülő egyediségének kvintesszenciájából formálódik, és amelyet a két ember közti szeretet változó minősége köt össze. Ez a bölcső idővel egy olyan szférává terjed ki, amely azáltal, hogy láthatóvá és elérhetővé teszi a szülői minőséget, értékeket, egyben biztonságot ad, és irányt mutat a gyermek életútján.
Ha ez a szülői életfeladat akadályozottá válik egy nem működő kapcsolat révén, akkor épp a gyermek érdekében nem érdemes a kapcsolatban maradni.
– Hogyan kell jól csinálni az apaságot és anyaságot akkor, amikor már nem vagyunk férj és feleség, egy pár?
– Személyes tapasztalatból kiindulva, úgy látom, hogy a válás utáni jó apasághoz és anyasághoz nélkülözhetetlen fontossággal bír a két szülő kölcsönös tisztelete és szeretetteljes kapcsolata a válás után is. Ennek érdekében viszont tudatosan tennünk kell. Íme egy tipp a hogyanjára:
Kezdjük el megtisztítani a sérelmektől, a dühtől, majd fényesítsük ki megbocsátással. Ez a kicsi, sértett énünk túllépésének lesz a próbatétele, amelynek során szembesülünk azzal, hogy valóban mekkorák is vagyunk. Ha elfogadással és alázattal dolgozunk rajta, akkor egy adott pillanatban a drágakő elkezd újból fényleni: a kölcsönös tisztelet és szeretet szemszögéből. Ez utóbbiak hullámhosszán lényeges a szülők közötti folyamatos kommunikáció, valamint a kapcsolat tudatos és felelősségteljes fenntartása.
Ugyanakkor nagyon fontos a jó apasághoz és a jó anyasághoz a gyermekkel való személyes kapcsolat újraértékelése és fenntartása. Biztatásként mondom: a válás utáni apaságban és anyaságban nagyot növünk.
Családi életünk fenekestül felfordulni látszik. Minden rendben van, minden rendben van – mantrázom –, hisz mindezek a változások a mi vállalásaink. Alapjaink szilárdak. Mégis kétségbeesett, indulatait uralni képtelen gyermekké degradálódom.korábban írtuk
Szilveszter Andrea: Együtt zuhanunk vagy együtt emelkedünk?
