Gyakran hallani olyan történetet, amikor több éves kínlódás után egy pár lemond a saját gyerekről. Esetleg örökbefogadáson kezdenek gondolkodni, vagy egyszerűen elengedik a vágyat. És akkor megfogan a közös utód. Olyanról is tudunk, amikor nem jön össze a közös gyerek, a házaspár elválik, aztán később, külön-külön mégis szülővé válnak. Mi történik ilyenkor? Mi az a rendező elv, ami háttérből irányítja az élet egyik legtitokzatosabb és legcsodálatosabb jelenségét, a fogantatást?
{hirdetes}
Energikus, szép fiatal nő a 31 éves Anna, aki – miközben „gyermekváró” kálváriájukat meséli fél szemmel folyamatosan a szaladgáló kisfiát nézi. „A mi történetünk talán nem is annyira szívszaggató, igazából főleg a stresszre volt visszavezethető kisfiunk érkezésének csúszása. Abban az időszakban mindketten nagyon sokat dolgoztunk a férjemmel, nálam különösen nagy volt a feszültség. Mindeközben próbálkoztunk, teltek a hónapok, de nem jött össze. Közben persze néztem a Facebook-on a barátaim gyerekeit, akik azóta születtek, amióta mi is terveztük a babát. Láttam, hogy ez is terhes, az is nagy pocakos képet rakott fel, pedig még csak nemrég érkezett haza a nászútról, mi meg akkor már négy éve házasok voltunk. Persze tudtam, hogy ezekkel nem szabad foglalkozni, de a gyakorlatban nagyon nehéz kizárni ezeket a külső tényezőket. Mivel a ciklusom is elég hektikus volt, nem volt egyszerű „időzíteni” sem. Aztán mértük a hőmérsékletet, vásároltam ovulációs tesztet, de egyik sem segített. Végül megegyeztünk, hogy kivizsgáltatjuk magunkat. Az orvosok mondták, hogy fiatalok vagyunk, nincs okunk izgulni, de szerettem volna tudni, hogy van-e biológiai akadály, mert ha van, akkor nincs értelme vesztegetnünk az időnket. Ha pedig nincs, akkor hátradőlünk, és majd jön, amikor itt lesz az ideje. Aztán a vizsgálatok azt mutatták, hogy minden rendben van, ezért úgy döntöttünk, hogy csökkenteni fogom a munkát, és elmegyünk nyaralni három hónapra. Végigkempingeztük Európát, életünk legjobb élménye volt ez az időszak, és az első hónap után már kisfiunk is velünk volt.”
Szépen ér véget az Annáék története, mégis jól mutatja, hogy mekkora ereje lehet lelkünknek a testünk felett. Még akkor is, amikor egyébként minden rendben van, testileg, anyagilag stb. Mintha valaki lelkünk mélyén azt mondaná: majd csak akkor jöhet az utód, ha minden porcikáddal őt várod, az utolsó idegszáladdal is ráhangolódtál a befogadására. Mészáros Krisztina klinikai szakpszichológus, család- és párterapeuta másképp fogalmaz. Szerinte az a nagy kérdés, hogy mi van előbb, a meddőség, és ebből származnak a pszichés problémák, vagy pszichés ok miatt alakul ki a meddőség. „Tény, hogy aki szeretne teherbe esni, de nem sikerül, és elkezd kivizsgálásokra járni, vagy megpróbál egy lombikprogramot, azt olyan nyomás, annyi negatív hatás éri, hogy szorongani fog, tehát az is előfordulhat, hogy ha nem volt előtte lelki problémája, most lesz. Ha nem sikerül teherbe esni, a folyamatos várakozás, a sikertelenség, a kudarcélmény rendkívül frusztráló. Lelkileg is ki kell tartania, bizakodnia kell, miközben fájdalmas vizsgálatokon, beavatkozásokon megy keresztül” – mondja a szakember. Mészáros Krisztina meglátása szerint az is rendkívül nehéz, hogy időzítetten kell szeretkezni, ez hatalmas nyomás a párkapcsolaton, abszolút negatívan tud hatni, hiszen kezd az egész pusztán technikai folyamattá válni, csak a „hogyan essek teherbe“ kérdéskör van fókuszban, és elvész az érzelmi tartalom. A végén már – a szakember tapasztalatai szerint – minden arról szól a pár életében, hogy hogyan legyen meg ez a bizonyos határátlépés, a teherbeesés, és már nem is azt nézik, hogy az egésznek a végén egy gyermek lesz, akit ők szerethetnek vagy gondozniuk kell, csak magát a teherbeesést látják, a kettőt elválasztják érzelmileg.
Lelki okok a meddőség hátterében
Mészáros Krisztina szakpszichológus néhány olyan tényezőt sorol fel, amelyek a meddőség hátterében állhatnak. Ezek nemcsak nők, hanem a férfiak esetében is akadályozhatják az utódnemzést!
Leválási problémák
Nagyon gyakran találkozom a praxisomban azzal, hogy leválási problémával küzdenek a fiatalok, ami például abban nyilvánul meg, hogy akár negyvenéves nők is naponta háromszor beszélnek az anyukájukkkal, és mindent megtárgyalnak vele, mindent megkérdeznek tőle – meséli a szakember. A döntési képtelenség, az, hogy mindig van a háttérben valaki, aki mindent megmond, mindent megold, nem hagy igazán felnőtté válni. Márpedig ha valaki nem felnőtt, hogyan válik belőle anya? Ilyen körülmények között a teste azt mondja, sehogy, és nem esik teherbe. Ugyanez vonatkozik a férfiakra, ha anyuka szoknyája szélén ülnek, nehezen válnak apává. Meg kell találni az egészséges határt a szülő-gyerek viszonyban. Ne akarjunk folyamatosan megfelelni, ha felnőttünk, és már van saját életünk, értékrendünk. A szülőkkel fontos a jó kapcsolat, de ennek egy felnőtt-felnőtt viszonynak kell lennie, nem rekedhet meg a felnőtt-gyerek kapcsolatnál.
Nem megfelelő családi háttér
Előfordul, hogy olyan komoly gond van valamelyik szülővel, hogy gyakorlatilag nem vállalható, nem örökíthető tovább. Ha például a szülők elváltak, vagy egyikőjük alkoholista, a gyermek elakadhat abban, hogy hogyan lehet olyan családi mintát genetikailag továbbvinni, ami neki nem tetszik. Így a meddőséggel megszakítja a negatív sort. Ez azért nagyon nehéz probléma, mert a tudat szintjén rendkívül akarja a babát, de tudat alatt egyáltalán nem. Egy nő, aki azt hallotta egész gyerekkorában, hogy „a te apád egy szemét“, és esetleg nem is látta gyerekkora óta, hogyan vigye tovább ennek a „szemétnek“ a genetikáját? A problémának a rendezésébe érdemes szakembert bevonni.
Apa-lánya viszony
Az apa-lánya viszony is hatással lehet a fogantatásra, hiszen meghatározza, hogy egy nő mennyire tud bízni a férfiakban. Ha a szülők elváltak, vagy az apa elhagyta a családot, felmerül a kérdés a saját párommal szemben is: ő vajon meddig lesz velem? Szülhetek-e neki gyermeket, segít-e majd felnevelni?
Bizalmi problémák
Ha történt a pár életében egy megcsalás, amin túlléptek, de igazából nem dolgoztak fel, oka lehet a meddőségnek. A megbocsátás nehéz dolog, meg kell vizsgálni, mi az, amit csak benyelünk, és mi az, amit valóban megbocsátunk? Természetes, ha a leendő anyában felmerül a kérdés, hogy „ha már egyszer megcsalt, nem fog vajon megint megtörténni, mi lesz, ha majd a 2 éves gyerekem mellett hagy cserben?“ Ezt úgy képzeljük el, hogy mint ahogyan a számítógépen fut a háttérben egy program, ezek a félelmek is folyamatosan ott dolgoznak a tudatalattinkban, amelyek gátolják a fogantatást. Van valódi megbocsátás, de ehhez az eset minden részét tisztázni kell, mik voltak az okok, amik a megcsaláshoz vezettek, mi volt az én szerepem benne, mivel tudjuk megakadályozni, hogy még egyszer megtörténjen. Ki lehet a hibát küszöbölni, de valódi jóvátétel kell, és valódi megbocsátás.
Nem szégyen a meddőség!
A lélek rendezői szerepét dr. Nagy Barna szülész-nőgyógyász főorvos, a Marosszentgyörgyön működő Zygota Maros Meddőségi Klinika orvos-igazgatója sem tagadja. „Teljesen nyilvánvaló, hogy befolyásolja a meddőséget a lelkiállapot, de egymagában csak nagyon ritkán találjuk a lelki okot, a stresszt okozó tényezőt. Inkább olyan eseteink vannak, hogy nem látjuk a meddőség okát, bizonyos eljárásokkal ovulációt próbálunk kiváltani, és nem sikerül a teherbeesés, de kis idő elteltével, amikor már lemond a pár a gyerekről, érkezik a visszajelzés: váratlanul megjelent a terhesség. Nyilván megnyugodott a pár. Bár sok mindent tudunk arról, hogy a lelki élet hogyan befolyásolja a termékenységet, a kivizsgálásaink inkább az organikus elváltozásokat célozzák meg. A meddő esetek 10–15 százaléka ismeretlen eredetű. Valószínű ide tartoznak a lelki gondok is, amelyek meddőséget okoznak.
- Léteznek teljesen inkompatibilis párok?
Nem igazán. Léteznek olyan immunológiai folyamatok, amelyek nem engedik meg a terhesség természetes úton való létrejöttét, létezik sperma elleni ellentest nőben, de a férfiban heresérülés esetén is létezhet ez az ellentest. Ha egy nő szervezetében ez jelen van, akkor nem jöhet létre a terhesség sem a párjával, sem más férfival.
- Többnyire melyik korosztály fordul a marosszentgyörgyi meddőségi klinikához segítségért?
Az esetek egyharmadában egyértelműen anatómiai okai vannak a meddőségnek, pl. méhen kívüli terhesség, petevezeték-elzáródás vagy eltávolított petefészek – az ebbe a kategóriába tartozó nő kb. 30 éves korig eljön a klinikához, mert tudja, hogy előző műtétek vagy betegségek gátolják a teherbeesést. A legtöbben 35 év után pánikolnak amiatt, hogy nem fogant meg a gyerek.
- Ismerünk második vagy harmadik gyerek fogantatásával évekig kínlódó párokat is…
Ilyenkor az első gondolatunk az, hogy volt-e valamilyen szövődménye az első szülésnek, hozott-e valamilyen elváltozást a méh vagy a petevezeték szintjén. Sokszor nem találjuk az okot, csak az tapasztalható, hogy rohamosan csökken a fertilitás, vagy azért, mert túl hosszú idő telt el, vagy már az első terhesség előtt is léteztek gondok, viszont a fiatal szervezet ezeket kikerülte, megoldotta. Ahogy telik az idő, egyre inkább előtérbe kerülhetnek ezek a problémák.
- Tehát a „fiatal” a kulcsszó... Melyik az az ideális kor, amíg jó lenne teherbe esni?
Az ideális 30 éves korig lenne. Az a jó időszak, amikor még a petefészkek jól működnek, amíg a szervezet fiatal.
- Mennyire nyitottak az erdélyi nők a mesterséges beavatkozások iránt?
Nálunk ez egy új ága a medicinának. A marosszentgyörgyi meddőségi klinika négy éve működik, de az országban létezik néhány régebbi ilyen klinika is, ahová viszont nehezen lehetett bejutni. Másrészt az emberek sem tudtak arról, hogy ez egy járható lehetőség. Most kezdik megismerni… Az erdélyi közösségek valamivel nyitottabbak. Ennek valószínű vallási okai is vannak. Az ortodox vallás esetén sokszor a lelki atya véleményét kérik ki először, hogy bűn-e, ha lombikprogram útján maradnak terhesek. Ezt a hozzáállást ritkán látjuk Erdélyben. Viszont itt is, akárcsak az egész ország területén, jelen van az a jelenség, hogy a kis közösségekben szégyellik a meddőséget. Pedig nem szégyen az, ha egy nő elveszíti a petevezetőjét, akárcsak az sem, ha egy férfi hereműtéten esik át, és ebből kifolyólag a spermája nem megfelelő. Ha kiveszik a mandulámat, nem szégyellem, de ha a visszeremet megműtik, szégyellnem kell? Nem.
A cikk folytatását a Nőileg 2015. szeptemberi számában olvashatják.
