Világossá vált az elmúlt időszakban, hogy egyes hagyományokat már csak intézményi keretek között lehet átadni, megőrizni. Ezért volt szükség az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) létrehozására – fejti ki Kelemen László elnök. A régi, szerves átadás formái lassan eltűnnek, így az EHHA célja, hogy legalább részben életben tartsa őket. Az alapítvány munkatársainak erre fókuszál minden tevékenysége: a különböző nyári fesztiválokon gyermekprogramokkal vannak jelen, ahol
már a legkisebbek is megismerkedhetnek a népi mesterségekkel, játékokkal, élőszavas mesemondással, táncházzal, az év folyamán rendszeresen képzéseket, kézműves kurzust szerveznek felnőtteknek,
pedagógusokkal ismertetik a népi gyermekjátékokat, népdal- és hangszeroktatás zajlik, rendszeresen van táncház, ünnepekhez kötött foglalkozások, és közben képzőket is képeznek, hogy tevékenységük minél nagyobb hatással bírjon Erdélyben. Ugyanakkor ma már egy zenei tárházzal is rendelkeznek, amely az Erdélyi Hagyományok Háza honlapján bárki számára elérhető. Itt megtalálható az erdélyi zenekarok által felmuzsikált, táncoktatáshoz való zenék gyűjteménye.
• Fotó: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
Helyi értékek a globális világban
Öt éve dolgoznak már Erdélyben, s ez idő alatt amellett, hogy megismerték őket, párhuzamosan építették fel az állandó programokat, képzéseket. A fókusz a fiatalokon van, mert a hagyományok átadását minden egyes generációnál újra kell kezdeni. Az EHHA egyik kiemelt célja, hogy erősítse a helyi identitás érzését, mert a globális és a lokális közti egyensúly megbomlott.
A lokális identitás hiányában az emberek nem kötődnek a szülőföldjükhöz, elmennek innen, és ez a hagyományok átadását, életetését tekintve is negatívan hat a helyi közösségekre, hagyományőrzésre –
mondja az alapítvány vezetője.
„Nekünk az a dolgunk, hogy Erdély területén – nemcsak a magyaroknál, de ha hatásunk van a románokra, a cigányokra, stb. akkor náluk is –, ezt az egyensúlyt kicsit a lokális javára egyenlítsük ki” – magyarázza Kelemen László. „Ezzel nem csak mi küszködünk, romániai magyarok, az összes európai kisebbségnek hasonló problémái vannak. E célból hoztuk létre az Őshonosok a hazában programot is, amely révén nemrég éppen egy korzikai énekegyüttes turnézta végig Erdélyt a Szászcsávási dalárdával.”
• Fotó: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
Fontos, hogy az emberek értéknek tekintsék a népi kultúrát, a kézművességet, a népzenét és néptáncot, éppen ezért az Erdélyi Hagyományok Háza igyekszik olyan programokat szervezni, amelyek a családokat is bevonják, hogy a hagyományok a mindennapok élő részévé váljanak.
Lehet mindent is?
„Nem lehet a teljes erdélyi társadalmat átnevelni, és nem lehet minden hagyományt továbbvinni. De ha van egy olyan réteg, amelyet át tudunk itatni ezzel a tudással, akkor ezt a tudást élő módon tudja az a réteg továbbadni. Sajnos el tudok képzelni ebben a háborús világban olyan helyzetet, amikor az, hogy valaki tud szappant főzni, életmentő lehet” – vallja az alapítvány elnöke.
Vannak azonban olyan tudások is, amelyek óhatatlanul elmaradnak, ilyen a kenőasszonyok tudása, akik masszíroztak, ismerték a gyógynövényeket.
Ennek a tudásnak például a kenés, tehát a masszírozás részét valószínűleg nem lehet átadni, mert annyira egy, apáról fiúra vagy anyáról lányra szálló tudás, amit nem adnak ki könnyen a kezükből. Ám a gyógynövényismeretet ma is lehet tanulni. Vásárhelyen például elindult egy gyógynövényismereti képzés Köllő Melindával.
• Fotó: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
A kézműves tevékenységekre mindenhol igény van, sokan szabadidős tevékenységként járnak a tanfolyamokra, mert a két kezükkel szeretnének alkotni valamit. Vannak területi sajátosságok is, például nem egyforma a zenészellátottság sem Erdélyben. Kolozsváron – pont az egyetemi központ jelleg miatt – több zenész van, máshol kevesebb. Így
például az udvarhelyiek, Orendi Istvánék, hosszú évek óta tartanak hangszeroktatást, Marosvásárhelyen pedig a Világló Egyesület kezdte el a rendszeres tanítást. Az elmúlt években tapasztalható Gyergyó felzárkózása is,
ahol ma már szinte mindenik nagyobb faluban tanítanak népi hangszereket. Ott pedig, ahol él még a hagyomány, még lehet olyan alkalmakat szervezni, ahol természetes módon is át tudják adni azt az idősebbek a fiataloknak a tudást. Erre jó példa a Gyimes völgye, ahol az öregek bálján megjelennek a fiatalok is, így a hagyomány tovább él ilyen formában.
• Fotó: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
Hagyományok éltetése
Az alapítvány hosszú távúcélja a közösség megerősítése, és hogy az emberek ne csak kívülről szemléljék a hagyományokat, hanem aktív részesei legyenek. „Azt látom – szülőként is –, hogy a személyes példa a legfontosabb.
Minden szülőt arra biztatnék, hogy amit ő tud, próbálja meg átadni a gyerekeinek. Ha csak egy népdalt eléneklünk, már az is sokat számít,
vagy ha hagyományos módon festünk húsvéti tojást, vagy ha felvesszük időnként a népviseletünket. A teljes erdélyi társadalmat nem lehet átitani ezzel a szellemiséggel, de egy vékony rétegnek át lehet adni a tudást, hogy ők majd továbbadják a következő generációknak” – összegez Kelemen.
korábban írtuk
Szász-Bányász Anna: Városon nincs semmi keresnivalóm
„Senki nem lát úgy, mint Bányász Anna” – mondja egy Annáról szóló kisfilmben férje, István. És milyen igaza van. Nagyon sajátos, egyedi látásmódja van Szász-Bányász Anna fotográfusnak, amit fotóin látunk, az maga az élet.
