Címke: művész

Márton Erika: Bátor vagyok, és az is akarok lenni

Képzőművész és (színházi) látványtervező, vagány nő, aki nem fél a váltástól. Roppant kreatív és szókimondó, semmilyen skatulyába nem tuszkolható. Márton Erikát nézni és hallgatni egyaránt szórakoztató.

Villáminterjú László Katával: Jó helyen vagyok

Az a fajta ember, akinek rosszabb napjain is jut egy kedves szava mindenkihez, a Tomcsa Sándor Színház színművésze emberi kapcsolataira és a közönség szeretetére a leginkább büszke. Megtalálta a helyét, de azt se bánná, ha itt lenne a tenger.

Luiza Zan: A színpad az én Facebookom

Élt a pezsgő Amerikában, Bukarest pedig a szerelme volt: azt hitte, soha nem hagyja el a román fővárost. Most Sepsiszentgyörgy mellett lakik egy kis faluban, kutyája, macskája van, nagyobbik lányával hajnalonként a napfelkeltét csodálják, a kicsivel délután a tehenek kolompját hallgatják. Luiza Zan, Románia egyik legnépszerűbb jazz-énekesnője – bár soha nem gondolta volna – ízig-vérig vidéki lett. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi lapszámában jelent meg.)

Balla Zsuzsánna: Mindig vágyódom haza

Zongoraművész és zongoratanár, a Detroit-i római katolikus templom orgonistája és zenei vezetője, az észak-amerikai magyar közösségek aktív tagja, rendezvényeik szervezője. A marosvásárhelyi Balla Zsuzsánna a diaszpóra magyarságáért végzett munkássága elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést is elnyerte, férjével és két gyermekével a Michigan állambeli Ypsilantiban él. Villáminterjú két kontinens között, ímélben. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.)

Kecses lány tüllszoknyában: Nagy Ingrid

Lemondás, fájdalom, koplalás és rivalizáció a tüllszoknyák látványos világa mögött. A filmekben általában ez a kép rajzolódik ki a balett világáról, a balerinák és balerinok életéről. Nagy Ingriddel, a Kolozsvári Román Opera balettkarának táncosnőjével beszélgetve próbáltuk kideríteni, milyen Erdélyben egy balerina élete. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.)

Kerekes Emőke fotográfus: A falusi ember mélyen a szívügyünk

Kiállítás egy falusi kisbolt előtt. Nem valami úri huncutság, hanem egy közösségi cél, amellyel szeretnék közelebb hozni a kortárs művészetet a falun élő emberekhez. Kerekes Emőke fotográfus mélyen hisz abban, hogy amit az ember valaha kapott, azt valamilyen módon vissza kell adnia a közösbe. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. augusztusi lapszámában jelent meg.)

Orosz Annabella könyvillusztrátor: Sehonnan sem megyünk el végleg

Képzőművész, könyvillusztrátor, reklámgrafikus és örök gyermek – mind igaz a gyergyószentmiklósi Orosz Annabellára, aki Bukarest, Moszkva és London után hazatért szülővárosába, ahol nem kisebb lendülettel és lelkesedéssel alkot, részt vesz a város művészeti életében. Vizuális műveltségről, az itthonlét előnyeiről és a szakmai elismerés fontosságáról beszélgettünk egy hűsítő limonádé mellett. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg.)

Sebestyén Ágnes: Csak a civil szervezetekben van remény

Resicabánya, Sepsiszentgyörgy, Budapest, Perugia, Wiesbaden, Bern, Ludwigsburg, Stuttgart. Mind olyan városok, amelyeket Sebestyén Ágnes huzamosabb ideig nevezett otthonának. Művészettörténész, tanár, egyetemi oktató, kutató, kurátor, kulturális menedzser, oktatási referens, közönségszolgálati menedzser, egyesület alapító, projekt- és programfelelős, lenyűgöző szabadsággal jár városok és karrierek között: egy közép-kelet európai polgár(nő). (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg)

Katona László: A művészet márpedig hatással van az emberre

Katona Lászlót egyre kevésbé kell bemutatni bárkinek, pláne azóta, hogy közkedvelt sorozatokból köszön be az erdélyi családokhoz is esténként, a tévén keresztül. A remek humorral megáldott székelyudvarhelyi színész több mint húsz éve játszik Budapesten, de mindenki Katona Lacija maradt Udvarhelyen is. Még mindig hisz a színházban, és ha majd egyszer nem, akkor buszt vagy kamiont vezet majd, esetleg pilóta lesz. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júniusi lapszámában jelent meg.)

Részegh Botond: „Csak jóindulat kell a kortárs művészethez”

A papíron próbál meglepő vonalakat húzni, akárcsak nagy kedvence, a világklasszis jégkorongozó, Sidney Crosby, akit csodálva figyel, amint „rajzol” a pályán. Alkotásaiban erőteljesen „egyensúlytávoli” helyzeteket teremt, és próbál egészen a korlátokig elmenni, ami az életfilozófiáját is illeti. Céltudatos és sikeres – vagy épp azért sikeres, mert céltudatos? Valószínűleg mindkettő igaz a csíkszeredai képzőművészre, Részegh Botondra, az Új Kriterion Galéria művészeti vezetőjére, a BarabásiLab Rejtett mint

Melles Endre: Úgy kell bánni a nővel, mintha a tenyerén hordozná az ember

Magába vetett hitét a táncból, a közönségből és a megérdemelt sikerekből meríti. Melles Endre fiatal tánckarvezető és előadóművész, a Háromszék Táncegyüttes oszlopos tagja. A néptánc és a vele járó életforma elfogadóvá tette nemcsak a színpadon, hanem az életben is. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júniusi lapszámában jelent meg.)

„Műélvezeti kisokos” bátortalan művészetkedvelőknek

Tudunk-e mit kezdeni egy kortárs képzőművészeti tárlattal? Egy absztrakt szoborral vagy festménnyel? Szimfonikus koncert, egy abszurd színházi előadás beszippant vagy elijeszt? Nem kellene tartanunk a minőségi kultúrafogyasztástól, mégis, az ismeretlen műfajoktól sokak elrettennek. Nekik próbálunk kapaszkodókat nyújtani egy-egy mű vagy műfaj könnyebb átéléséhez. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. májusi lapszámában jelent meg.)

Őserő és Istennők Jánosi Ágnes kollekciójában

Nem csak beszél róla és megalkotja, ő maga az erő. Jánosi Ágnes ruhatervező rengeteg munkát fektetett abba, hogy megmutassa azt a hét archetípust, amely a nőt jellemzi. Teszi mindezt textilbe-, gondolatokba zárva. A benne rejlő erőt pedig ezáltal reflektálja kifelé is, megbolondítva egy csepp szorgalommal és egy jó nagy adag kreativitással. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. májusi lapszámában jelent meg.)

Színházi zene: aláhúz és kiemel

Talán nincs is olyan színházi előadás, amelyben egyetlen hangnyi zene ne lenne. De mi a célja? Hogyan szolgálja az előadást, és mit ad hozzá? Fiatal színházi zeneszerzőket – Boros Csaba és Bocsárdi Magor – kérdeztünk, akiknek szerzeményeit egyre több erdélyi színház előadásában hallhatjuk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg.)

Michael Flatley – nagy álmokból világraszóló siker

A tánc géniusza. 1994-ben léptek fel az Eurovíziós Dalfesztiválon a Riverdance formációval, ami annyira látványosra sikerült, hogy beírták magukat a történelembe. A Riverdance nevet később a Lord of the Dance váltotta, Michael Flatley pedig nem csak alapította-, de rendezi és vezeti a csapatot a mai napig is. Május 19-ei, sepsiszentgyörgyi fellépésük apropóján beszélgettünk vele.

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.

Csehország: várak, sörök és jó emberek

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.