Élmény

Élmény – Pamela Druckerman: Nem harap a spenót

Kivételesen nem szépirodalmi művet hoztam, kedves Olvasók, hanem valami mást, valami érdekeset, valami felettébb szórakoztatót, azoknak, akiket érdekel más nemzetek kultúrája, más népek nézőpontja, és esetleg szeretné tágítani a gyermeknevelésről alkotott elképzeléseit. Tudom, tudom, könyvből nem lehet gyermeket nevelni, én sem azért olvastam el ezt, és vágtam bele még pár ilyen jellegű olvasmányba, mert a lányaimat az olvasottak szerint szeretném nevelni, szó sincs róla.

Két keréken a világ körül

Ki ne vágyna egy mindent elsöprő kalandra életében legalább egyszer? Utazni, felfedezni a világot, megismerni új embereket, élményekkel gazdagodni? Bezsnei Andor nemcsak álmodozott róla, hanem egy nehéz döntés után motorra pattant és bejárta a világot. Ázsián át elért Ausztráliába, majd az Antarktiszra és végül a nagy kaland Dél-Amerikában szakadt meg, a világjárvány miatt. Az úton szerzett élményei azonban vele vannak. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi lapszámában jelent meg.)

Pieces of a Woman – Néma fájdalom és tabu

Mundruczó Kornél filmje, a Pieces of a Woman sok szempontból felkeltette a sajtó, a filmes szakma és a nézők figyelmét egyaránt. A filmtörténet valószínűleg a közel félórás, egysnittes „nyitányáért” fogja emlegetni, melyben meglepően kendőzetlenül követhetjük végig a főhős, Martha (Vanessa Kirby) otthonszülését.

Élmény – Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről

Egyszer már ajánlottam a Nőileg olvasóinak Ljudmila Ulickajától egy regényt, ezúttal egy elbeszéléskötetre hívnám fel a figyelmet. Ami irodalmi nagyságát illeti, semmiben nem marad alul a csoda szép regényeitől. Ulickaja saját bevallása szerint jobban szeret elbeszéléseket írni, és szerinte ezek jobbak is, mint a regényei. Nem értek egyet, és nem is cáfolom, én minden írását szeretem.

Váradi lány, aki bejárja a kerek világot

Világjárónak születik valaki, vagy azzá válik? Amikor már kipipálta a fél világot, mi marad még a bakancslistáján? Miként lehet kilogisztikázni kisgyerek mellett is az utazást? Hogyan marad valaki nagyváradi lokálpatrióta akkor is, ha már sok éve Svédországban él? – Beszélgetés Balogh Erikával, aki már a sötét 80-as években arról álmodozott, hogy világutazó lesz.

Filmajánló – Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Vannak frappáns filmcímek, vannak idétlenek, és vannak olyanok, amelyeket egyszerűen lehetetlen megjegyezni. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre – rendező Horváth Lili – számomra az utóbbi kategóriába tartozik. Pedig megérdemelné, hogy megjegyezzem. Kompromisszumos megoldásként inkább csak Felkészülés…-ként fogom emlegetni. Mert igenis akarom emlegetni, és nem csak azért, mert az utóbbi hónapokban jó pár fesztiváldíjat bezsebelt, és mert Magyarország ezt a filmet fogja Oscar-díjra nevez

Sorozatimádóknak és nemcsak

Bár jóleső nosztalgiával gondolunk vissza a kilencvenes és kétezres évek sorozataira, későbbi ismereteink birtokában igencsak naivnak tűnik egy-egy közülük. A 2010-es években a sorozatok már nem csak szórakoztattak, társadalomkritika és a morális problémák kerültek előtérbe, a rózsaszín amerikai álmot a szarkasztikus hangvétel és ambivalens karakterek váltották.(Cikkünk a Nőileg magazin 2020. decemberi lapszámában jelent meg.)

Filmnézés ünnepi hangulatban

A reszkessetek betörők és a Sissi trilógia évek óta a karácsonyi időszak elmaradhatatlan, klasszikus párosa. A romantika rajongói minden évben újranézhetik a legnépszerűbb brit karácsonyi filmet, az Igazából szerelem című alkotást is, illetve a filmipar egy ideje a karácsony iránt kevésbé rajongó nézőkre is gondol, például a Rossz anyák karácsonya, Tapló télapó című filmekkel. Nem könnyű olyan filmet találni, ami egyszerre igényes, minőségi alkotás, és képes ünnepi hangulatot csempészni az otthonokba és

Egy makulátlan elme örök ragyogása

A 2000-es évek elején, amikor még Jim Carrey-ről főként A maszk című film, Kate Winsletről pedig a Titanic, az a romantikus jelenet a hajó orrán és Jake haldoklása jutott eszünkbe, a két színész egyszer csak egy furcsa szerelmespárként tűnt fel az évtized egyik nagy klasszikusában, az Egy makulátlan elme örök ragyogása című, Michel Gondry-féle alkotásban.

Harry Potter örök (nekünk, varázslóknak)

Túl öreg voltam már hozzá, amikor beleszerettem. Huszonhárom. Az vénkisasszony kornak számít. De még tizenöt évvel azután is mindenhová magammal vittem. Minden nyaralásra, minden utazásra.

Sok jó ember kis helyen, a Marosán-lakban

Már az utcáról halljuk a gyerekzsivajt, amikor Marosán Csaba és felesége, Emőke kolozsvári házához érkezünk. Az ötfős család otthona ékes példája annak, hogy az apró terek frappáns kihasználásával sok jó ember elfér egy viszonylag kicsi házban.

Bologna: la dotta, la rossa, la grassa

Nem olasz nyelvlecke kezdődik, hanem ezek a hetedik legnagyobb itáliai város népszerű jelzői: a művelt, a vörös, a kövér. Ha hétköznapi és valódi, nem turistaáradattól elhomályosított olasz hangulatra vágyik valaki, akkor irány Bologna!

Pálfi Kinga: A stílus tanulható, akárcsak a főzés

A stílus nem más, mint annak a kifejeződése, hogy miként mutatkozunk a világnak. Minden ruhadarab, amit felveszünk, üzenet. Az öltözködés lehetőség arra, hogy kifejezzük magunkat, hogy elmondjuk, kik vagyunk, és mit képviselünk.