Élmény

Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy tapasztalatból beszélhessek arról, hogy a kommunizmus éveiben mit jelentettek egy romániai számára a „kelet-német” termékek, de elég idős, na meg elég kelet-európai ahhoz, hogy lássam őket magam körül még ma is: édesanyám még mindig használja az 1985-ben kapott NDK-s robotgépét és turmixgépét. Berlin ma már jóval több, mint az egykori Kelet- és Nyugat-Berlin újraegyesülése: punkok, hippik, hipszterek világvárosa – és a német tudományosság bölcsője. Berlin maga a történelem é

Sokféleképpen szoktunk viszonyulni a menekültekhez, van, aki dühösen elutasítja még a gondolatát is annak, hogy a környezetében találkozzon velük, van, aki befogadja az otthonába, van, aki segítséget nyújt valamilyen formában, és van, aki őket okolja minden bajért. Van, aki irtózik tőlük, és vannak azon kevesek, akik megpróbálnak belehelyezkedni a helyzetükbe, és igazán megérteni őket.

Bár a nyár, a vakációzások időszaka lassan lejárt, a szeptemberi visszarázódás során még szívesen tekintünk vissza a tengerparti élményekre, a napsütéses délutánokra, a napfürdőzésekre, pancsolásokra. Erre ad lehetőséget az HBO Max sorozata, A Fehér Lótusz, melyben egy luxusüdülőhely néhány idegesítő vendégét ismerhetjük meg. Frappánsan megalkotott társadalomkritika.

Bevallom nem volt tervben, hogy leírom ezt a mondatot, főleg nem hónapokkal a premier után, na meg nem egy női magazinban. De akkor is ragaszkodom hozzá – a Top Gun: Mavericket látni kell. Félre kell tenni minden előítéletet, az olyan közhelyeket, hogy egy pasis akciófilm, meg, hogy hatásvadász hollywoodi pénzkidobás. Igen, akciófilm, igen, hatalmas költségvetésű, és igen, ha tízévente egy ilyen filmet néz meg valaki, akkor ez legyen az.

A lelkem mélyén megrögzött álmodozó, kissé romantikus és idealista vagyok, így az úti céljaimat is hajlamos vagyok regények, filmek, dalok alapján elképzelni. A Francia Riviéráról is izgalmas, pompás előképeim voltak, például a Marlon Brando és David Niven főszereplésével készült Dajkamesék hölgyeknek című, 1964-es film (a Riviéra vadorzói és Csaló csajok címmel készültek remake-jei is): csillogás, luxus, század eleji villák, drága oldtimer autók, jachtjaikon iszogató milliárdosok… (Cikkünk a Nőileg maga

Van valami egészen különleges az önéletrajzi elemekkel átszőtt regényekben, valahogy életszerűbbek, és többnyire találunk hozzájuk olyan kapcsolódási pontot, ami a saját életünkhöz köthető. Barnás Ferenc regénye egyszerre emlékeztet Vida Gábor Egy dadogás történetére és Karl Ove Knausgard Halál című művére, ez utóbbira leginkább a pontos, nagyon apró részletekbe menő leírás tekintetében.

Európa Kaliforniájaként is emlegetik Spanyolország déli tartományát, Andalúziát, melynek legnépszerűbb partszakasza, a Costa del Sol könnyen megközelíthető. Tenger, hegyek, meseszép városok, kiváló gasztronómia vár, és fiesta is bőven akad. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg.)

Van, hogy egy történet olvasása közben megáll az idő, annyira benne vagyunk a teremtett világban, amiről olvasunk, hogy érzékeljük a megjelenített tárgyakat, illatokat, ízeket, halljuk a természet hangját, és ezek az érzések sokáig velünk maradnak.

Aki szeret túrázni, tudja, hogy milyen eufórikus élményt nyújt, amikor több óra gyaloglás és barangolás után végre felérünk a hegy tetejére. Körülnézünk és élvezzük a tájat. Beszívjuk a friss, hegyi levegőt és érezzük, ahogy a nyugalom átjárja minden tagunkat. Na, képzeljük el ezt az élményt hatványozottan: lóháton, a Csíki-havasokban. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg).

Bevallom, nem tudom, hogy hogyan lehetséges, hogy eddig csak úgy „elmentem” a Malcolm és Marie mellett, hogy mostanáig nem néztem meg, és azt sem tudom, hogy miért kapott ez a 2021-es alkotás ilyen kis médiafigyelmet. Igaz, nem egy szokványos mozifilm, hanem egy fekete-fehér kétszereplős kamaradráma, melyben a színészeké, az érzelmeké és Rév Marcell operatőr fantasztikus képeié a főszerep.

Ha meg akarunk győződni arról, hogy léteznek olyan országok, amilyenekről gyermekként a mesékben hallottunk-olvastunk, meg kell látogatni a dél-európai törpeállamot, a legrégebb fennálló köztársaságot: San Marinót.

Pedro Almodóvar spanyol filmrendező alkotásait hajlamosak vagyunk meghökkentő, megbotránkoztató vagy épp polgárpukkasztó művészfilmekként definiálni, beskatulyázni, de a 72 éves rendező művei – egyre inkább – hozzánk szólnak, rólunk szólnak, egyre aktuálisabban, egyre gondolatébresztőbbek.

Nincs az az ember, aki felnőtt élete során ne gondolna az öregségre, arra, mi lesz és milyen lesz majd. Vízválasztók a kerek születésnapok, nők és férfiak egyaránt megállnak, elgondolkodnak, amikor eljön a harmincadik, negyvenedik, ötvenedik születésnap.

Egy ideje keresem a megfelelő jelzőt, amivel megjeleníthetném Barcelonát, a katalán fővárost. Talán a színpompás lesz a megfelelő. Ehhez a pompához nem csak Gaudi káprázatos művészete tesz hozzá, hanem maga a kultúra, a történelem és a hagyományaik is. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. májusi lapszámában jelent meg.)

Bár Niagaránk éppen nincs, rengeteg kisebb-nagyobb vízesés található Erdélyben is. Itt a nyár, ilyenkor jól jön a hűs desztináció, egy-egy zuhatagért érdemes néhány kilométert is megtenni, az egészségnek biztos nem árt. Szubjektív válogatás következik.

Csak egy pár napos-, közös programnak indult három évvel ezelőtt, de azóta már kétszer visszatértünk hozzá, és alig várjuk a következő alkalmat! Via Transilvanica: az út, ami összeköt.

„Azt mondta, retteg az egyedülléttől. Hogyha majd elmegy, akkor olyan lesz, mint valami kis Bambi a jégen” – meséli a narrátor Julie-ról. Joachim Trier hősnője egy olyan figura, akivel egyesek azonosulnak, míg mások rém idegesítőnek tartják útkeresését.

Itthon is van bőven felfedeznivaló, és a világjárvány óta sokak szemében felértékelődött a belföldi turizmus. Nagyvárosi nézelődés vagy túra a természetben? Ezúttal a Nőileg szerkesztőségében szemléztük a kedvenc helyeket.