A fantasy világa nem áll olyan távol a valóságtól, mint gondolnánk, és talán könnyebb megemészteni a világban zajló problémákat, ha meseszerűen tálalva olvassuk azokat. Mert olyan ez a világ, mint a mesebeli, csak felnőtteknek szól.
Nem lehettem több tizenhat évesnél, amikor először jött szembe velem az interneten egy paradicsomi környezetben készült fotó egy hagyományos thaiföldi csónakról. „Bárcsak egyszer a képernyőn túl is láthatnám!” – valami ilyesmire gondoltam.
A CODA című film váratlan meglepetésként ért a tél végi szürkeségben. Az Oscar-esélyes filmek listáját böngészve lettem figyelmes Sian Heder dráma-komédia műfaji megjelöléssel illetett 2021-es alkotására, melynek – be kell, hogy valljam – kezdetben a címét sem értettem. A CODA az angol child of deaf adults, azaz a siket szülők gyermeke kifejezés rövidítése, és egy összetett „világot” takar. A film ebbe enged betekintést humorral, egy csipetnyi iróniával és éppen kellően adagolt érzelmességgel.
A világ másik felén csakúgy emberek laknak, ugyanúgy élik az életüket, a legtöbbjük jóindulatú, segítőkész, érdeklődő, és azt szeretné, ha jó élményekkel távozna a látogató – Katona Andrea egy hónapot töltött Japán, Thaiföld és Tajvan különböző részein.
Bali az utazóbloggerek és influenszerek pár éve felfedezett paradicsoma, de ismerős lehet az Ízek, imák, szerelmek című filmből is. „Sztár úticél” gyönyörű tengerpartokkal, szörfözésre, búvárkodásra alkalmas helyekkel, pálmákkal, vendégszerető helyiekkel.
Tavaly jelent meg Jelenetek egy házasságból címmel egy amerikai minisorozat, ami felkeltette a kíváncsiságomat, és szeretném megnézni, de előtte mindenképpen újra akartam olvasni Ingmar Bergman könyvét, mert bár az amerikai sorozat forgatókönyvét átírták, és bizonyos szerepeket felcseréltek benne, mégiscsak a svéd író és filmrendező ikonikus drámáján alapszik.
Azt szokták mondani, hogy ha az ember New Yorkba utazik, akkor nem az Amerikai Egyesült Államokba látogat, még csak nem is annak egy városába, hiszen New York egy lüktető „entitás”, egy külön világ. És ebben a külön világban is több tucatnyi külön világ létezik: Little Italy, Chinatown és társai, na meg a divatcentrikus New York, a művészetre fókuszáló, a pénzügyi központ. Én egy teljes napot szenteltem annak, hogy felfedezzem azt a New Yorkot, ahol a 20. századi irodalom és művészet nagyjai élvezték az
Az elmúlt évtizedekben egyre kedveltebb témává vált Hollywoodban a nagy divatházak, világhírű márkák története, fejlődése. A sort a Coco Chanel életét és munkásságát bemutató filmek kezdték, majd készült film Yves Saint Laurent-ről, sorozat Halstonról, 2021 végén pedig a A Gucci-ház (House of Gucci) című dráma került az érdeklődés középpontjába.
Vágyakozás, szerelem, tragédia, szenvedés, háború, még több szenvedés, és a végén egy csattanó. Tulajdonképpen ennyivel le lehetne írni a történetet, ezek a jellemzői, és ez nem kevés egy könyvben.
Van az az autó, amelyikre azt mondják, hogy kicsit zörög, kicsit kattog, kicsit hangos, de azért elgurul még „százezreket”. Az enyém is ilyen: egy ügyes, kicsi, automata váltós Volkswagen Golf, ami nem sokkal fiatalabb, mint én, hamarosan 24 éves lesz. Épp a legjobb kor utazni és kirándulni, nem? Amikor elindultunk Szlovéniába tíz napra, egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy az autóm is egyetért ezzel a gondolattal.
Hollywood, illetve a filmes világ hajlamos inkább az élet napos oldalára koncentrálni. Bár egyre nagyobb a tendencia arra, hogy a kevésbé „kellemes témákat” is vászonra vigyék, a szándék főleg filmek, nem pedig sorozatok szintjén mutatkozik meg. Az Egy szobalány vallomása című Netflixes minisorozat kendőzetlensége, realizmusa által tűnik ki, a létbizonytalanságot mutatja be.
Mircea a természettel harcol, a hegy az ellensége, mégis az ő lelkiállapotának kivetülése is a táj zordsága. A táj és a dicséretes operatőri munka ebben a filmben nem a látványos hátteret jelenti, a néző érzi a hideget, a szelet, hallja a hó ropogását.
Negyven felett sok nő tapasztalja, hogy új korszakba lépett a női szerepében. Benne van ebben a megérkezettség érzése, a letisztultság és a céltudatosság is, de vannak férfiak, akik számára ijesztő is lehet. Hogy miért?
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Van egy hely az otthonunkban, amit naponta legalább egyszer meglátogatunk. Sokszor rohanva. Néha sóhajtozva. Néha elégedetlenül. A ruhásszekrényünk.
Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.