Ez a minisorozat minden izgalmas elemet felsorakoztat: van benne ragyogás, magány, divat, pletyka, téboly, dolce vita, igazságtalan és fájdalmas erőszak, feminizmus, Hollywood, Coca-Cola, Pepsi-Cola és rengeteg Viszály (Feud).
Eredetileg úgy terveztem, hogy az ünnepekre való tekintettel egy könnyed, vidám, esetleg romantikus történetet ajánlok figyelmükbe, de aztán a kezembe akadt ez a könyv… Könnyed is, romantika is van benne, de alapvetően szomorú és fájdalmas.
Grúzia közel hetven százalékát hegyek fedik, a lakosság nagy része pedig kisebb, dombvidéki településeken lakik. Viszonylag kis ország, gyorsan be lehetne járni, ám a hegyes vidék hihetetlenül lassítja az utazást.
Róma pezsgő nagyváros, annyi látnivalóval, hogy lazán túladagolásos állapotba kerülhet az ember, ha nem szelektál, nem tartogat élményeket egy újabb látogatásra.
Normális ember – s főként nő – napjainkban nem néz westernt, hiszen ezekben a filmekben maximum az idétlen díszletvárosok kurtizánjai nőneműek. Az angolok éppen ezeket a sztereotípiákat rombolja le.
Sándor Iván neve eddig teljesen ismeretlen volt számomra, pedig több, mint negyven kötete jelent meg. Ez a regénye az utóbbi időszak talán legintenzívebb hatású olvasmánya lett.
Késő ősszel pár napot tölthettem Brüsszelben, és végre sikerült eljutni a németalföldi középkori városok egyik legszebbikébe, Gentbe is. Sör, csoki, gofri, gyönyörű terek és katedrálisok – címszavakban így szólna a rövid kiruccanás.
A téli sportok kedvelői sem tudják feltétlenül, milyen a biztonságos felszerelés, amivel érdemes havas-jeges síkra szállni. Ne fázzak, és körülbelül ennyi. Pedig van néhány alapszabály, amit érdemes szem előtt tartani.
1974-ben jelent meg ez a regény, és sejtem, hogy sokan olvasták már. Én most olvastam először, és úgy képzelem, hogy aki már olvasta régebben, az most más szemmel követné a történetet, így a járványhelyzet közben, után.
Legyen benne kulturális látnivaló és sok-sok természet – ezzel az igénnyel szerveztük meg nyárvégi utazásunkat. Első körben Ausztria déli részét céloztuk meg, és nem csalódtunk. Láttunk várakat, ékszerdoboz-templomokat és településeket, gyönyörű tavakat, vízeséseket, gleccsert és hatalmas hegyeket. Mindez nincs messze, és ősszel is csoda szép lehet. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. októberi lapszámában jelent meg.)
927 nagykövet 8 különböző országból, 50 nagyszerű kezdeményezés és egy rendkívüli ötlet, amely összefog és cselekvésre sarkall egy közösséget – mondhatnánk, hogy nagy vonalakban ez az idei Fuss NEKI! adománygyűjtő akció Székelyudvarhelyen. Valójában viszont sokkal több ennél: olyan egyedülálló élmény, amelynek révén rengeteget nyer a közösség mellett az is, aki részese.
Sokszor csak egy hajszál választja el a színvonalas zenés filmet a giccses és gagyi próbálkozásoktól, mint ahogy abban is nagyon nehéz megtalálni a középutat, hogy életrajzi film egyszerre legyen egy hommage, tisztelgés a főhőse előtt, és legyen őszinte, a valóságból- és nem csak mítoszokból építkező. Az elmúlt évtizedekben Hollywood nagyokat alkotott a zenés életrajzi filmek területén, elég a Piafot, a Judy-t, A nyughatatlant vagy éppen a Bohém Rapszódiát említeni. Ebbe a sorba illeszkedik a látványvilá
Nem könnyű ajánlást írni ehhez a könyvhöz. Nem azért mert nem jó a történet, hanem mert annyira magával sodor, hogy idő kell, amíg elcsitul a lélek, kitisztulnak a gondolatok.
Felnőttmonológok az alcíme ennek a gyönyörű könyvnek, amit Lisa Aisato világhírű illusztrátor rajzai tesznek színesebbé, nemcsak kiegészítve a történeteket, hanem egyenrangú művekként megállva a helyüket, mélázásra késztetik az olvasót.
Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy tapasztalatból beszélhessek arról, hogy a kommunizmus éveiben mit jelentettek egy romániai számára a „kelet-német” termékek, de elég idős, na meg elég kelet-európai ahhoz, hogy lássam őket magam körül még ma is: édesanyám még mindig használja az 1985-ben kapott NDK-s robotgépét és turmixgépét. Berlin ma már jóval több, mint az egykori Kelet- és Nyugat-Berlin újraegyesülése: punkok, hippik, hipszterek világvárosa – és a német tudományosság bölcsője. Berlin maga a történelem é
Sokféleképpen szoktunk viszonyulni a menekültekhez, van, aki dühösen elutasítja még a gondolatát is annak, hogy a környezetében találkozzon velük, van, aki befogadja az otthonába, van, aki segítséget nyújt valamilyen formában, és van, aki őket okolja minden bajért. Van, aki irtózik tőlük, és vannak azon kevesek, akik megpróbálnak belehelyezkedni a helyzetükbe, és igazán megérteni őket.
Bár a nyár, a vakációzások időszaka lassan lejárt, a szeptemberi visszarázódás során még szívesen tekintünk vissza a tengerparti élményekre, a napsütéses délutánokra, a napfürdőzésekre, pancsolásokra. Erre ad lehetőséget az HBO Max sorozata, A Fehér Lótusz, melyben egy luxusüdülőhely néhány idegesítő vendégét ismerhetjük meg. Frappánsan megalkotott társadalomkritika.
Bevallom nem volt tervben, hogy leírom ezt a mondatot, főleg nem hónapokkal a premier után, na meg nem egy női magazinban. De akkor is ragaszkodom hozzá – a Top Gun: Mavericket látni kell. Félre kell tenni minden előítéletet, az olyan közhelyeket, hogy egy pasis akciófilm, meg, hogy hatásvadász hollywoodi pénzkidobás. Igen, akciófilm, igen, hatalmas költségvetésű, és igen, ha tízévente egy ilyen filmet néz meg valaki, akkor ez legyen az.
Közösséget épít a hegyen, majd a csíkszeredai Ramm-brand(t) zenekar basszusgitárosaként a próbateremben, a színpadon is. A Szent Anna-tó és környékének védelme számára nemcsak munka, hanem életfeladat is.
Szombaton Enikővel ketten vagyunk szolgálatosak. Ő rakja az árut, én kiszolgálok. Úgyis jobb, ha gyógyszerész van elöl.
Tény, hogy vannak futók, akiknek az ultra jó, de az biztos, hogy anyának lenni is ultra jó. Bármelyiket kezded el, óhatatlanul tolódnak a határok, és azon kapod magad, hogy az újabb és újabb hosszú távok egyszer csak bébitávokká törpülnek.
Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. De hogy az év összes teendőinek jó százaléka arra a bizonyos hétre esett, az holtbiztos. Egy oldalnyi olvasásidőm nem jutott egész héten – ez pedig egyenes út a gonosz boszi jelmez magamra öltéséhez.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.
Bár úgy kezeljük, de a bábszínház valójában nem egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló stílus, hanem a színjátszás önálló műfaja, hangsúlyozza Lukács Emőke bábszínész A pszichológus konyhája februári epizódjában.
A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.
A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.
Van egy hely az otthonunkban, amit naponta legalább egyszer meglátogatunk. Sokszor rohanva. Néha sóhajtozva. Néha elégedetlenül. A ruhásszekrényünk.
Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.