Aki építkezett valaha, tudja, teljességgel kizárt, hogy minden a terv szerint haladjon. Mindig van egy váratlan csavar, egy legyőzhetetlennek tűnő akadály, egy szívhalálként ható árulás – minden dramaturgiában kötelező tartalom. Ugyancsak kötelező „tartozék” a feladás szele, az újratervezés és kezdés, sokszor. A házam történetében is elérkezett egy ilyen pont.
Pompás állapotban voltak a gerendák – a 160 megélt esztendő ellenére. 1863 – díszelgett a felirat a pincebejáratnál, amikor a tanácsadóimat is vittem. Merthogy „gyönge” nőként nem hozhattam meg a döntést, szakértőket hívtam a bontásra váró házikó szemrevételezéséhez.
Négy éve posztoltam ezt a képet. Akkor még egy senkinek sem kellő, huszonéve parlagon hagyott föld volt a most nagy becsben tartott kertem. Kaszálta ugyan egy szomszéd, de mi, a városi unokák semmit sem kezdtünk vele. Itt akarok megöregedni – írtam akkor, ám mint nagyon távoli álom lebegett előttem. A falura költözés ugyan még ma sincs közel, de csodás érzés látni, hogy az álom látványosat haladt a beteljesedés fele.
Mert ha nem, megtartom magamnak – így hívott fel 2020 őszén az egyik legjobb barátom és kollégám, tudván, hogy több mint tíz éve régi parasztházra vágyom: Székelyföldön jártunkban-keltünkben minden elöregedő falucskában jó állapotú, szállítható gerendaházat keresek. Így esett, hogy nagyjából egy okostelefon áráért egy 1863-ban épített parasztház tulajdonosa lettem. Tokkal-vonóval, bútorokkal, régi szőttesekkel és fényképekkel egyben. A házmentéssel együtt pedig megszámlálhatatlan kihívással, kalanddal és
Amikor egy család otthonépítésbe kezd, nagy fába vágja a fejszéjét. S ha ezt egy egyedülálló anya teszi, két gyerekkel, talán elvetemült vállalkozásnak is tűnhet. Zillmann Zsuzsa azonban kissé elvetemült, a Nőileg weboldalán olvashattuk a házépítés körüli mizériáit az elmúlt időszakban. Most pedig bekopogtunk hozzá, hogy megnézzük, mi sült ki belőle. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. októberi lapszámában jelent meg.)
Sokakban feltevődik a kérdés, hogy 2022 megfelelő időszak-e a házépítési tervek megvalósítására, de az is, hogy mennyiből lehet egyáltalán építkezni. Milyen kivitelezőt, tervezőt válasszunk? Mennyire ragaszkodjunk a saját elképzeléseinkhez? A kérdések megválaszolásában Ványolós Zoltán tervező segített.
Már megint izzad a tenyerem. Már megint itt vannak a munkások. Egy jó pár hete nekiálltunk ugyanis kaput építeni, házfalat vakolni, és befejezni már végre ezt a házépítéssel járó életmódot, amire egyáltalán nem voltam felkészülve.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.