A bosszúfilm műfaja nem számít újdonságnak Hollywoodban, sőt még az sem újdonság, ha egy ilyen alkotás főhőse egy nő, aki sérelmeit, fájdalmait megtorolja a gonosz világon, a férfiakon (bár tény, hogy az úgynevezett rape and ravange filmekben, általában a megerőszakolt, meggyilkolt lány valamely férfi családtagja szokott bosszút állni). Mégis Emerald Fennell 2020-as alkotása, az Ígéretes fiatal nő, képes a témában újat, mást hozni, mutatni, mondani.

A dán Thomas Vinterberg Még egy kört mindenkinek (Druk/Another Round) című, 2020-as filmje nem is érkezhetett volna jobbkor: a négy középiskolai tanár alkoholmámoros története csupa életigenlés, drámai pillanataival együtt is jóleső, ami igencsak jól jön világjárvány idején.

Sokan vélik úgy, hogy amikor a mindennapokban ennyi negatív hatás és érzelem ér minket, lásd világjárvány idején, csak pozitív dolgokat kellene nézni, olvasni. Ám az elzárkózás és az elutasítás nem feltétlenül, nem mindig, nem mindenkinek megoldás. Sőt egy-egy nyomasztó és komor alkotás néha hatásosan tud perspektívát láttatni, vagy ráébreszteni arra, hogy a mi életünk tulajdonképpen egész jó.

„A világ egyik legundorítóbb embere”, „A gerinctelenség mintapéldája a végtelenediken”, „Szurkoltál már azért, hogy a női főszereplő haljon kínhalált”? Csak néhány idézet a Fontos vagy nekem című, a Netflixen megnézhető alkotás kritikáiból. Az idézetek rátapintanak a lényegre: ezt a filmet a főszereplő Marla (Rosamund Pike) miatt kell megnézni, akkor is, ha egy igazi visszataszító antihős.

Első ránézésre – illetve megnézésre – olyan, amilyennek a címe sejteti: nagyon amerikai. Egy tipikus szociodráma az amerikai életről, társadalomról. Ám ez csak a külső borítás, hiszen a film sokkal univerzálisabb témákat boncolgat.

Mundruczó Kornél filmje, a Pieces of a Woman sok szempontból felkeltette a sajtó, a filmes szakma és a nézők figyelmét egyaránt. A filmtörténet valószínűleg a közel félórás, egysnittes „nyitányáért” fogja emlegetni, melyben meglepően kendőzetlenül követhetjük végig a főhős, Martha (Vanessa Kirby) otthonszülését.

Vannak frappáns filmcímek, vannak idétlenek, és vannak olyanok, amelyeket egyszerűen lehetetlen megjegyezni. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre – rendező Horváth Lili – számomra az utóbbi kategóriába tartozik. Pedig megérdemelné, hogy megjegyezzem. Kompromisszumos megoldásként inkább csak Felkészülés…-ként fogom emlegetni. Mert igenis akarom emlegetni, és nem csak azért, mert az utóbbi hónapokban jó pár fesztiváldíjat bezsebelt, és mert Magyarország ezt a filmet fogja Oscar-díjra nevez

Bár jóleső nosztalgiával gondolunk vissza a kilencvenes és kétezres évek sorozataira, későbbi ismereteink birtokában igencsak naivnak tűnik egy-egy közülük. A 2010-es években a sorozatok már nem csak szórakoztattak, társadalomkritika és a morális problémák kerültek előtérbe, a rózsaszín amerikai álmot a szarkasztikus hangvétel és ambivalens karakterek váltották.(Cikkünk a Nőileg magazin 2020. decemberi lapszámában jelent meg.)

A reszkessetek betörők és a Sissi trilógia évek óta a karácsonyi időszak elmaradhatatlan, klasszikus párosa. A romantika rajongói minden évben újranézhetik a legnépszerűbb brit karácsonyi filmet, az Igazából szerelem című alkotást is, illetve a filmipar egy ideje a karácsony iránt kevésbé rajongó nézőkre is gondol, például a Rossz anyák karácsonya, Tapló télapó című filmekkel. Nem könnyű olyan filmet találni, ami egyszerre igényes, minőségi alkotás, és képes ünnepi hangulatot csempészni az otthonokba és

A 2000-es évek elején, amikor még Jim Carrey-ről főként A maszk című film, Kate Winsletről pedig a Titanic, az a romantikus jelenet a hajó orrán és Jake haldoklása jutott eszünkbe, a két színész egyszer csak egy furcsa szerelmespárként tűnt fel az évtized egyik nagy klasszikusában, az Egy makulátlan elme örök ragyogása című, Michel Gondry-féle alkotásban.

A kilencvenes évek nekünk, kelet-európaiaknak, romániaiaknak maga volt a szabadság évtizede. Végre ihattunk Coca-Colát, videokazettákat kölcsönözhettünk, azt nézhettünk a tévében, amit akartunk.

A Mrs. America című FX/Hulu (nálunk HBO GO-n nézhető) sorozatról két dolgot fontos leszögezni: azt, hogy jó, és azt, hogy úgy érdemes nézni, hogy utánaolvasunk a korabeli történelmi, társadalmi, politikai összefüggéseknek. A Mrs. America első ránézésre egy intelligens, kitörni és karriert építeni akaró nő, Phyllis Schlafly (Cate Blanchett) története, de igazából többről szól. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. augusztusi számában jelent meg.)

Miközben a Woodstock fesztivál szervezői javában készültek a hippi-korszak legnagyobb zenei eseményére, mely 1969 augusztusának harmadik hetében zajlott, Los Angeles egy békés villanegyedében meggyilkolták Roman Polanski feleségét. A várandós Sharon Tate-t Charles Manson „hippi vezér” követői végezték ki brutális kegyetlenséggel. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júliusi számában jelent meg.)

Ilyen bizonytalan időkben, mint most, lehetünk tudatos filmfogyasztók is, pozitív érzelmeket, bátorító, megmosolyogtató történeteket keresve. A 2015-ös Danny Collins (rendező: Dan Fogelman) című zenés film épp egy ilyen alkotás, egy önmagát kereső férfi, egy apa története sok érzelemmel, jó zenével. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi számában jelent meg.)

Az új-zélandi Taika Waititi legújabb filmje egy szép, elgondolkodtató történet háborúról, kapcsolatokról és arról, hogy hogyan lehet megélni, átélni, átvészelni a nehéz helyzeteket. (cikkünk a 2020-as Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)

A Forbes vagy a Film24 kritikája szerint is a Vezércsel (Queen’s Gambit) című Netflixes sorozat (újra) szexivé tette a sakkot. Nem tudom, hogy a szexi-e a legjobb szó, de tény, hogy a 2020. október végén debütáló 7 részes alkotás népszerűvé tette a sokszor és sokak által unalmasnak titulált sportot, amit jól szemléltet az is, hogy karácsony előtt teljesen kifogyott a boltokból a kockás táblajáték.

Aki eleget sétált az élet utcáin, tudja: vannak olyan helyek a labirintusban, ahonnan az ember egyszerűen nem akar – vagy hazugságalapú indoklással – nem tud odébbállni. Nem természetes dolog ez. De ezek a helyek sem feltétlenül természetesek.

Ez az alkotás az ezredfordulón készült, és a századforduló – 1900 – nevét viseli, de pont az időtlenségről, a térbeli behatárolhatatlanságról, a művészet megfoghatatlanságáról szól, nagyon konkrétan beszorítva térben és időben.