Virágkedvelő kislányból „influenszer-füvesasszony”: Gáspár Hajnal
Eleinte csak a háta mögött hívták füvesasszonynak a helybéliek, aztán úgy döntött, ha már így alakult, „hivatalosan” is felveszi a nevet. Gáspár Hajnalnál, Zetelakán jártunk.
Eleinte csak a háta mögött hívták füvesasszonynak a helybéliek, aztán úgy döntött, ha már így alakult, „hivatalosan” is felveszi a nevet. Gáspár Hajnalnál, Zetelakán jártunk.
Csíkos, felleges, rudas, macskanyomos – női székely ruhák szövésmintáit sorolja erdőfülei műhelyében Csog Jolán. Az erdővidéki viseletkészítőt egész Székelyföldről keresik, akik viseletre vágynak, de ottjártunkkor egy kiránduló csapat is betoppant.
Salamon Éva ma már tudja, hímestojás-írónak született. Küldetésének érzi, hogy ezt az ősi hagyományt tovább éltesse, átörökítse a következő nemzedékeknek. Éva szerint a tojásírás nem csak díszítés, hanem üzenet is: az élet törékeny, de szép is.
Kolozsi Ildi és Attila mindketten kézművesek. Míg Attila kályhákat rak, izgalmas alkotásokat hoz létre agyagból, Ildi gyapjúból készít puha, színes nemeztárgyakat. Sepsikőröspataki otthonukon látható a lakóinak keze nyoma, sőt, a lelkük is.
Dérlepte reggelek után indulunk gyűjteni. Ekkor egy-egy gyümölcs már puha, ujjal is könnyen szétnyomható. Kóstolásra csábít: a fanyar, édes-savanyú íz egyetlen pillanat alatt repít vissza a gyermekkorba: derű és gondtalanság érzése árad szét bennem.
Működött a falai között adóhivatal, laktanya, használták a pincéjét fogdaként, túl van számos tulajdonoscserén, átalakításon. D. Balázs Ildikó és férje, András István tágas kert ölelte csíksomlyói háza ma már melegséget és nyugalmat árasztó otthon.
Van, aki a kilátókat keresi egy idegen városban, más híres vendéglőket vagy a legszebb strandot, én előbb-utóbb biztosan a piacon kötök ki. Van, ahol a piac a legolcsóbb hely, és van, ahol a legdrágább. Én csak élvezem a zsongást.
Megállsz a tükör előtt egy gyönyörű színű ruhában. Olyan árnyalat, amit már láttál másokon ragyogni. Olyan, amibe első pillantásra beleszerettél. És mégsem stimmel valami.
Szakáll vagy simára borotvált arc? A férfiak ápoltsága ma már jóval több egy gyors borotválkozásnál. Szász Ferenc-Barna borbéllyal a barbershopok reneszánszáról, a jó borotválkozásról és az ápolt szakáll titkairól beszélgettünk.
Nem kell mindjárt hónapokra Dél-Amerikába menni vagy egyedül végigstoppolni Ázsiát: lehet egy háromnapos városnézés Rómában, egy koncert Budapesten vagy egy konferencia után megtoldott hétvége. Az önállóságot nem kilométerben mérik...
Van valami varázslatos abban, ahogy nyártól őszig megtelik a kamra színes üvegekkel. S bár ma már szinte mindenhez hozzájutunk télen is, és házias ízeket is vásárolhatunk egész évben, a saját kezünkkel szedett, pucolt zöldségnek, gyümölcsnek nincs párja.
Van valami különös a szeptemberben. Ahogy hűvösebbé válnak a reggelek, előkerülnek a zárt cipők, a zakók és a „most aztán összeszedem magam” gondolatok. Mintha a nyár végével nekünk is kötelező lenne minden szempontból jobb változatunkká alakulni.
Molnár Renáta és férje, Botond csíkzsögödi otthona nemcsak a kilátás miatt figyelemre méltó. Egyszerre modern és rusztikus, vagány megoldásokkal, tele színekkel. És ha körbejárjuk, nemcsak egy otthont ismerünk meg, hanem a benne élők értékrendjét is.