Vissza-visszacseng egy dal a fülemben. Nem hosszú a szövege, mégis annyi mindenről beszél. A szerzője sem világhírű, Póra Zoli & Stone Hill gyerekzenekar írta ezt, Együttérző dal a címe...

Sok szülő mumusa, illetve a „sikeres szülőség” fokmérője lett, hogy a kicsi mikor válik szobatisztává: ádáz versengés ez, amelynek áldozata maga a gyermek lehet.

Szülői rábólintás kell ahhoz, hogy a gyermek szexuális nevelésen vehessen részt az iskolában. Sokan gondolják, hogy ez teljesen rendben van, de vannak, akiknek fenntartásaik is vannak. Mert például mi van, ha a szülő nemet mond, de közben otthon sem foglalkoznak a témával? Tudunk egyáltalán beszélni a szexről? (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. augusztusi számában jelent meg.)

Szinte minden gyermek megtapasztalja, megtanulja az önkielégítést. Tény, amelyet szülőként többféle módon kezelhetünk. Zavarba hoz? Megmosolyogtat? Aggodalomra ad okot, vagy „ez az ő dolga”?

Gyerekek generációival szerettette meg az olvasást, és biztosít minőségi olvasnivalót ma, a digitális bennszülöttek korában is a Napsugár és a Szivárvány folyóirat. „Ez a hivatásunk, a feladatunk, az életünk” – összegzi a szerkesztőségben zajló alkotómunka lényegét Zsigmond Emese leköszönni készülő főszerkesztő. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi lapszámában jelent meg.)

Minden szülő tökéletes gyereket szeretne nevelni. De mi történik akkor, ha már kisgyerekkorban kiderül, hogy valahogy a mi gyerekünk nem egészen tökéletes, vagy egyszerűen más? Mondjuk, nem tud figyelni, esetleg a számolással vagy az írással vesződik.

Felvilágosító foglalkozásokat tartok, és mindig jól éreztem magam ebben. A kamaszok rengeteg energiát, derűt és könnyedséget sugároznak, amivel könnyen lehet azonosulni és remekül lehet velük együtt dolgozni.

Te mit veszel észre elsőre, ha egy sérült gyerekkel találkozol? Hogy tolókocsiban van? Hogy kicsavart, görcsbe rándult kezekkel kalimpál? Sikít? Folyik a nyála? Nem néz a szemedbe? Torz? – Félsz tőle? Érthető. Ahogy az is, hogy a legtöbben a fogyatékosságait látják meg először.

Minden egyes perc, amit a gyermekemmel együtt tölthetek, igazi öröm. Tudom, hogy másnak is, csakhogy egy sérült gyermeket nevelő szülőnek az idő kicsit mást jelent. Mert nem tudhatjuk, mennyit szánt nekünk a Jóisten. Minden újabb perc azt jelenti, hogy még itt vagyunk egymásnak, még itt van ő velem, velünk. És nem tudjuk, meddig marad ez így.

Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.

Minden szülő életében eljön az az időszak, amikor először el másra kell bíznia csemetéjét. Lehet szó csupán heti néhány alkalomról, egy-egy estéről vagy akár egész napos felügyeletről, fontos, hogy olyan személyre bízzuk gyermekünket, akiben megbízunk.

Marciról szólnak ezek a sorok. És Marcin túl a másságról, elfogadásról, sérültségről, a vele járó nehézségekről, valamint ezzel együtt az örömteli pillanatokról. Arról, hogy beszéljünk egymással még akkor is, ha sokszor nehéznek tűnik.

Az óvodáskori szerelem természetes epizód a gyermek és a szülő életében, amely lehetőségeket és kockázatokat is rejt magában. Lehetőséget a fejlődésre és a boldogságra. Kockázatot a sérülésre, az elakadásra.

Nem lehet elég korán kezdeni a személyes higiéniára való oktatást. S hogy a kézmosás, fürdés és fogmosás ne legyen nyűg a gyermek számára, segítsünk neki játékosan megtenni az első lépéseket az önállóság felé.

Válások, exférjek, újraházasodások, mozaikcsaládok mindig is voltak. Ha a családfánkat elemezzük, biztosan találnánk olyan leszármazottakat, akik ilyen formában éltek. Újrakezdték. Mostanában ez egyre gyakoribb.

Van, aki úgy gondolja, a nevelés szerves része, és van, aki szerint más módszerekkel is megtaníthatjuk a gyermeket a helyes viselkedésre. A régebb előszeretettel alkalmazott tenyeresről, körmösről, sarokba állításról, bizonyos dolgoktól való eltiltásról sokunknak vannak kellemetlen emlékei, szülőként mégis előkerül néha a büntetés mint eszköz. Mikor és hogyan büntessük a gyereket? Büntessük-e egyáltalán? Van-e haszna, hatása? Milyen más módszereket használhatunk? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ. (

Sokáig dívott a poroszos nevelési stílus, ami főleg a felnőtteknek „kedvezett”. Ők irányítottak, ők szabtak meg mindent, az anyák néha kétségbeesetten próbáltak megfelelni a szabályoknak: etetés három óránként, nem felvenni a babát, ha sír, hogy „szokja a gyűrődést”, mert hát teher alatt nő a pálma. Most más szelek fújnak: a gyermek került a középpontba. Az ő szükségletei határozzák meg a vele való foglalkozás módját, idejét. Körülötte forog a világ. Merthogy csak így lehet kiegyensúlyozott emberkéket ne

Jaj, nehogy olyan érzékeny, félénk, visszahúzódó gyerek legyen, mint én, mert akkor annyi sérelem éri, annyi bántást le kell nyelnie, még megvédeni sem fogja tudni magát, kiállni sem fog tudni magáért! Mint én...