Játékhalmok közepette ül a gyermekünk, és unatkozik, máskor pedig két fakanállal és egy palackkal hosszasan eljátszik. Innen a dilemma: milyen és mennyi játékot kell venni a kicsinek, és ha sok van, akkor mit kezdjünk a megunt darabokkal.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Valóságos üzleti ággá nőtte ki magát a gyerek-szülinapoztatás. A recept: játszóház vagy szabadidőközpont, üdítő, pizza, torta… De van, kell mérték? A jóból is megárt a sok?
Kilép a babakorból, elkezd gügyögni, majd beszél, és egyszer csak füllent egy nagyot. Elmeséli például, hogy kék nyulat látott a napközi udvarán. A szülő megdöbben, és kétségbeesik: hazudik a gyermek! Pedig nem, szó sincs erről.
Második éve, hogy apa-fia programmá lett a napi ingázás, néhány hónapja a gyermek avatott be, miről folyik az eszmecsere suliba és suliból menet-jövet. Egyik kiemelt téma a nők, azaz egy apa intelmei: mit lehet és mit nem a nőkkel.
Ha a pap néni ezt is megdicséri, összetépem – mondja vallásórán egy elsős, miközben elém nyújtja füzetét. Ügyes vagy! – mondom, de… lehetnél ügyesebb is, ha adnál magadnak időt, hogy elképzeld, ahogyan a folyó nádasába helyezik a kosarat a kis Mózessel.
Csak a húslevest eszi meg? Zöld színű étel szóba se jöhet? Szaladunk utána az ennivalóval? Kérleljük és könyörgünk? Netán fenyegetőzünk? Kétségbeesünk, mert gyermekünk szinte semmit nem eszik meg? Ne tegyük.
Kellemes, halk zene szólt, és meglepően sok kisgyermek szaladgált, bójázva a pincérek között. Rövidesen egyértelművé vált, hogy ez egy óvodai ballagási ünnepség. Óvodai ballagás, ízlelgettem akkor. Ott, akkor, gyermek nélkül, fiatalon.
Hajlamosak vagyunk gyermekmegőrzőként gondolni a napközire, óvodára, holott ugyanolyan fontos szakasza gyermekünk oktatásának, mint az elemi- vagy a középiskola.
Negyvenkét évesen döntött úgy, hogy a jól menő építkezési vállalkozása mellett a szociális szférában helyezkedik el, egy gyermekotthonban fog dolgozni. Tíz gyermek nevelője a marosvásárhelyi Dorcas családi típusú gyermekotthonban.
A Hargita Megyei Tanács mélyszegénység munkacsoportjának koordinátora hisz abban, hogy hosszantartó munka révén a székelyföldi cigány közösségek is méltóságteljes életet élhetnek, (népi) kultúránk szeretetét oltja a fiatalokba, látványos sikerrel.
Egész éjszaka nyugtalanul alszom. Hajnalodik, s amíg az ébresztőt várom, végiggondolom, hogy mi az oka a nyugtalanságomnak. Meglepődöm, amikor rájövök, hogy a mesemondó versenyről van szó. Kislányom életének első mesemondó versenyéről.
Az igyekvő kicsik talán már megírták a leveleiket az Angyalnak, a többiek ezekben a napokban teszik ki az ablakba a kívánságlistát a jó gyerekek jutalmazójának. De mi van, ha teljesíthetetlen a gyerek vágya? Ha irreálisan drága?
Néha kemény kérdéseket tudnak föltenni a kicsik, máskor meg az egész család kerül nehéz élethelyzetbe, amikor elbizonytalanodunk, hogy most mi is legyen a gyermekkel, mit mondjunk neki.
Még meg sem születik gyermekünk, de azt már tudjuk, hogy nem szabad felkapatni, hopocálni, állandóan fölvenni. A babavárás időszakában ez jól is hangzik, aztán hamar rájövünk, nem biztos, hogy tartani tudjuk ezekhez magunkat.
Felelősség – még felnőttként is súlyos tartalmat tulajdonítunk pusztán a kifejezésnek is, hiszen bizonyos szintű lelki érettséget társítunk hozzá. Hogyan lehet ezt a felelősségtudatot kialakítani gyermekkorban? Mi az, amit elvárhatunk a kicsiktől? Hogyan tanítsuk nekik, ami néha nekünk is akadozva megy? Kosután Laura iskolai tanácsadóval, családterapeutával jártuk körül a témát, a felnőtt egyéniségét, gyermekével való kapcsolatát alapul véve közelítettük meg ezt a megosztó kérdést. (Cikkünk a Nőileg maga
Botházi Mária a BBTE újságírás szakán egyetemi oktató, tudományos kutató, újságíró, szerkesztő, legutóbbi kötetének – Fűnyíró a Tündérkertben – már a címe is sugallja, hogy igen, ebben a nőben van humor. Látnak-e „fantáziát” az újságírásban a mai fiatalok? Kell-e temetni a (nyomtatott) sajtót? A novemberi nyomtatott lapban őt faggattuk, mit gondol.
Amikor kislányt vagy kisfiút nevelünk, tapasztalhatjuk, hogy milyen rejtélyes, feltartóztathatatlan, már foganásuk pillanatában kódolt erők törnek felszínre érdeklődési körük kialakulásában, játékaikban. Hogy a környezet ebbe milyen szinten tud beleszólni, azt még a tudomány is csak saccperkábé szinten tudja megállapítani, jelenleg a gének javára. Ezért tartottam először nevetségesnek, mostanra pedig már egyenesen ijesztőnek a nyugati gyermekidomítás-trendek közt egyre inkább eluralkodó uniformizáló töre
Székelyudvarhelyen nemrég avatták fel a vendégbabák emlékhelyét, ahol a hozzátartozók gyertyát gyújthatnak. Egyikük, teljesen egészségesen született, mindössze ötvenhét órásként eltávozott kisfiáról mesél.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Márton-napkor fogyasztjuk a legtöbb libahúst, a libamáj ezzel szemben egész évben hozzáférhető, még ha borsos is az ára. A hízott libamájat „aranyáron” mérik, de a szintén finom pecsenye libamáj olykor beleférhet, pláne, ha ha jól gazdálkodunk vele.
B. Szabó Zsolt esküdözik, hogy legfeljebb öt percet vett igénybe a szettek összeállítása. A Rádió GaGa műsorvezetője arra törekszik, hogy minden, amit magán visel, összhangban legyen azzal, aki ő valójában.
Főleg a hideg időszakban jellemző, hogy kiszárad, bereped a kezeink bőre: ilyenkor egyrészt jó megvédeni kezeinket az időjárás viszontagságaitól, de a bőr hidratálásáról is kell gondoskodni.
Elkezdődött a vásárlási őrület: leárazások, kettő az egy áráért, csak most, csak ennyiért. Minden fórumon ezzel bombáznak. A Black Friday immár nem egy nap, hanem egy egész hónapot felölel. Nehéz ilyenkor megtartani a józanságunkat…
Frusztrációt, lelkiismeret-furdalást okozhat, ha a közösségi médiában látott, ultra-filterezett világhoz hasonlítjuk magunkat. Ez nem feltétlenül a valóság, hangsúlyozza Gergely Orsolya szociológus A pszichológus konyhája legújabb kiadásában.
A Szakáli család nyikómalomfalvi házához vezető út tágas udvaron keresztül, gyümölcsfák között visz fel a dombra – mintha már az út maga is arra késztetne, hogy az ember kicsit lelassuljon, és megérkezzen valami igazán őszintéhez.
Ahogy lehűl a levegő, vastagabbak a pulcsik, hosszabbak a kabátok – és valahogy egyre nehezebb megtalálni magunkat a rétegek alatt. Ismerős az érzés, amikor felveszed a harmadik réteget, és már nem tudod, hol végződsz te, és hol kezdődik a sál?
Gyermekként nagyon szerettem figyelni, ahogy nőttön nőtt a dió a fán. Alig vártam a szeptembert, hogy potyogjon ki a zöld burokból. A diószedés a gyermekek dolga volt, voltak napok, amikor egy fél vödörrel is összegyűjtöttünk a fű közül.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.