Az autizmushoz hasonló tüneteket okoz a túlzott képernyőhasználat, kütyüfüggőség a gyermekeknél – hangzott el a Nőileg magazin által szervezett, a Gyermekünk és a kütyük nevű panelbeszélgetésen az Udvarhely Napokon.
Jog és kötelesség párban jár – elemi szülői feladatának tartja ezt is megtanítani gyermekeinek Lukácsi Katalin ügyvéd. Élj a jogaiddal, de úgy, hogy tiszteletben tartod a másokét is – tanítja már kisgyermekkoruktól fiainak a Gyermekeinkért Mozgalom tagja.
Fontos: lehet fegyelmezni, lehet önfegyelemre, megoldáskeresésre, kitartásra, tiszteletadásra nevelni büntetés nélkül. Sőt, hosszú távon így éri meg, mert a készségeket és ismereteket tanítanunk, mintáznunk, és gyakorolnunk kell.
Talán szégyenkezve vallod be magadnak, mert azt gondolod, hogy a szülői kompetenciádat csorbítja. Úgy hiszed, hogy nem hibázhatsz, mert a gyermeked a tét. De tudnod kell: te vagy a gyermeked legjobb édesanyja, az egyetlen édesanyja.
Mihez van joguk a gyermekeknek? Melyek szülőként az iskolai lehetőségeink és hatásköreink? Hogyan váljunk nagyvonalúan az ő érdekükben? Megannyi gyermekneveléshez kapcsolódó téma, amelyet hónapról hónapra boncolgatunk Lukácsi Katalin ügyvéddel.
Az utóbbi időben már szinte gyomorideggel nyitom meg a különböző internetes felületeket. Gyakran gondolkodom azon, milyen hatással van az információáradat a mentális egészségemre, és hogyan fogja befolyásolni a gyermekeim életét.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Épp az éves „jól megérdemelt” digitális detoxomat töltöttem, amikor a Kamaszok (Adolescence) című sorozat felkerült az egyik legismertebb streaming szolgáltató platformjára.
Egyáltalán nem mindegy, hogy terhesen, várandósan vagy állapotosan ébredsz. Egy dolog azonban biztos: egyik sem fog kímélni… A szülővé válás, meglehet, életed kihívása. Tényleg az. Egészen addig, amíg fel nem merülnek más, örökérvényű kérdések.
A negatív érzéseket nem lehet elkerülni, elfojtani, bagatellizálni pedig hiba – ne sarkalljuk erre csemeténket sem. Ellenben arra megtaníthatjuk, sőt, meg kell tanítanunk a gyermekünket, hogyan ismerje fel és kezelje a rátörő érzéseket.
Kisgyermekkorban még éretlen az önszabályozás képessége. A mi viselkedésünk ezekben a kritikus pillanatokban meghatározó a jövőre nézve. Tudjuk mindezt, mégis nehéz végignéznünk, amint a sárkánybébink tűzcsóvaként lövi az elsöprő érzelmeit.
A kütyükorlátozás maradt, de a gyerek változott, és vele együtt a kommunikációs szokásai és igénye is. Na, meg a helyzetek is. És eljött az a nap is, amikor a fagyi visszanyalt.
Van az a mondás, hogy az idő relatív, képesek vagyunk tíz percet egynek vagy egy órának érzékelni a körülményeink függvényében, de azt hiszem, ez az anyaságra fokozattan igaz. Az elmúlt két évben voltak napok, amikor úgy éreztem, hogy hónapokat öregedtem.
Demény Elemér – vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Öcsi – zord külseje vajszívet (és markáns értékrendet) takar: a Lófő Lovasudvar alapítója és oktatója udvarhelyszéki gyermekek sokaságával szerettette meg egy életre a lovaglást.
Évekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy – lehetőségeink szerint – korlátozni fogjuk a gyermekeink képernyőidejét. Akkor még nem tudtam, mekkora fába vágtam a fejszém.
Nem szabad! Ne csináld! Nem most! Nem! Nem! NEM! – hányszor hangzik el valami hasonló otthon? A gyermeknevelésben fontos a határhúzás és a fegyelmezés, de nem mindegy, hogyan, mikor és hányszor mondunk nem-et.
Amióta anya lettem magam is, szinte egyébről sem beszélünk Lukácsi Katalin ügyvéddel, mint a gyermeknevelés művészetéről. A Gyermekeinkért Mozgalom egyik tagjával gondoltunk egy merészet, s megosztjuk a beszélgetéseink, hátha mások is épülnek belőle.
Ijesztő statisztikák, a média által is felkapott esetek világítanak rá egyre gyakrabban a gyermekek elleni szexuális abúzus veszélyeire. A veszély létezik, és a bántalmazó gyakran közeli, ismerős személy. Megelőzésre már kicsi kortól van lehetőség.
A keresztény hit és az orvostudomány útját választotta Kacsó-Kölcze Kata, amikor elhatározta, megbirkózik a „legyőzhetetlen” betegséggel. Ma már úgy véli, azért érkezett akkor az életébe, hogy valami fontosat megértsen önmagáról és a Teremtőről.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Márton-napkor fogyasztjuk a legtöbb libahúst, a libamáj ezzel szemben egész évben hozzáférhető, még ha borsos is az ára. A hízott libamájat „aranyáron” mérik, de a szintén finom pecsenye libamáj olykor beleférhet, pláne, ha ha jól gazdálkodunk vele.
B. Szabó Zsolt esküdözik, hogy legfeljebb öt percet vett igénybe a szettek összeállítása. A Rádió GaGa műsorvezetője arra törekszik, hogy minden, amit magán visel, összhangban legyen azzal, aki ő valójában.
Főleg a hideg időszakban jellemző, hogy kiszárad, bereped a kezeink bőre: ilyenkor egyrészt jó megvédeni kezeinket az időjárás viszontagságaitól, de a bőr hidratálásáról is kell gondoskodni.
Elkezdődött a vásárlási őrület: leárazások, kettő az egy áráért, csak most, csak ennyiért. Minden fórumon ezzel bombáznak. A Black Friday immár nem egy nap, hanem egy egész hónapot felölel. Nehéz ilyenkor megtartani a józanságunkat…
Frusztrációt, lelkiismeret-furdalást okozhat, ha a közösségi médiában látott, ultra-filterezett világhoz hasonlítjuk magunkat. Ez nem feltétlenül a valóság, hangsúlyozza Gergely Orsolya szociológus A pszichológus konyhája legújabb kiadásában.
A Szakáli család nyikómalomfalvi házához vezető út tágas udvaron keresztül, gyümölcsfák között visz fel a dombra – mintha már az út maga is arra késztetne, hogy az ember kicsit lelassuljon, és megérkezzen valami igazán őszintéhez.
Ahogy lehűl a levegő, vastagabbak a pulcsik, hosszabbak a kabátok – és valahogy egyre nehezebb megtalálni magunkat a rétegek alatt. Ismerős az érzés, amikor felveszed a harmadik réteget, és már nem tudod, hol végződsz te, és hol kezdődik a sál?
Gyermekként nagyon szerettem figyelni, ahogy nőttön nőtt a dió a fán. Alig vártam a szeptembert, hogy potyogjon ki a zöld burokból. A diószedés a gyermekek dolga volt, voltak napok, amikor egy fél vödörrel is összegyűjtöttünk a fű közül.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.