Nevelés, oktatás, pedagógia és módszertan – szép és összetett világ, melynek megvannak a maga nehézségei, folyamatos felülvizsgálásra, kutatásra szoruló részterületei. E tudomány jeles szakembere Dr. Barabási Tünde, a BBTE székelyudvarhelyi kihelyezett tagozatának docense, aki úgy érzi, tenyerén hordozza őt az Isten.
Az érzelmeket megélni természetes, kifejezni lehetséges. És nemcsak üvöltözésben avagy kezelhetetlennek tűnő hisztiben, hanem jóval „szociálisabb” formában is. A kisgyermek is ráterelhető erre az útra. Nem azonnal ható tippeket, hanem hosszú távú befektetést ajánlunk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júliusi számában jelent meg.)
„Nem szabad semmi olyat elmulasztani, aminek valami esélye van arra, hogy a diákokhoz közelebb hozza a matematikát.” (Pólya, 1977) – interjúalanyom ezzel indította a válaszait, és annyira telitalálatnak érzem, mivel tudjuk, a román mellett a matematika az, melyre mumusként tekint sok diák. Debrenti Edithtet, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusát, matematikus kutatót kérdeztük.
Vannak hivatások, amelyeket az átlagosnál sokkal nagyobb megfontolással és általában egy egész életre választ az ember. Ilyen élethivatás a papság is, amelyre a felkészülés is nagyban eltér a megszokott képzésektől. Dr. András Istvánnal, a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet rektorával beszélgettünk a papnevelés jelenéről, annak örömeiről és kihívásairól.
Nem fenyíti, de nem is jutalmazza a gyereket az a szülő, aki a pozitív fegyelmezés technikáját alkalmazza, hanem saját jó példájával próbál nevelni. A nálunk még viszonylag új fogalomról Bruncsák Annával, a technikát tájainkon meghonosító nagyváradi Maternet egyesület alapítójával beszélgettünk, aki maga is háromgyermekes édesanya.
Közeledik a tanév vége. Diákok és pedagógusok számlálják bőszen, hogy hányat kell még aludni a nagy napig? Mikor kerül végre nagy kajla betűkkel a táblára Ó, IÓ, CIÓ és társai után a VAKÁCIÓ? Nehéz évet hagyunk magunk mögött mindannyian. Én épp a harminchatodikat, amit a tanítói pályán töltök. S most, a pedagógusnap apropóján – amúgy józsefattilásan – meglepem magam. Na nem egy kávéházi szegleten írt költeménnyel, hanem egy kis szubjektív elmélkedéssel.
Mit tehetünk szülőként, nevelőként, hogy segítsük az igazi növekedést, minimálisra csökkentsük az ártalmakat és ép ésszel kibírjuk a kamaszkor hosszú éveit?
Egy esős délután úgy beszélgetünk két órán át egy kolozsvári kávézóban, mintha ezer éve ismernénk egymást, pedig akkor találkozunk először. Nyíltan faggatom, és ugyanúgy válaszol. Az interjú alatt rájövök: Kati megtanult hatékonynak lenni. Nincs idő a kertelésre, vár a család, várnak a feladatok, a lehetőségek. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. novemberi számában jelent meg.)
Betoppanunk az ajtón – családi, baráti összejövetelre jöttünk –, ám a házigazdák gyerekeinél ezúttal a barát, barátnő is vendégeskedik. Bemutatnak, oldott, kellemes a hangulat. Semmi para, pusmogás a fiatalok háta mögött. Nem utópia ez: igenis vannak olyan családok, ahol zsigerből ilyen természetesen kezelik a helyzetet. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. októberi számában jelent meg.)
A kamaszkor a testi, lelki, szellemi átalakulás időszaka, tulajdonképpen egyfajta újjászületés, csak ez esetben az, aki szül, és az, aki születik egy és ugyanaz a személy. Serdülőkorban ugyan a test is átalakul, de legalább ennyire megváltozik a személyiség és hosszú, néha fájdalmas, évekig tartó vajúdás után kialakul az érett, felnőtt én.
Sok szülő mumusa, illetve a „sikeres szülőség” fokmérője lett, hogy a kicsi mikor válik szobatisztává: ádáz versengés ez, amelynek áldozata maga a gyermek lehet. Mai legjobb tudásunk szerint azonban egyértelmű, hogy a tempót a gyermeknek kell diktálnia, az önállósulásnak ebben a szakaszában legfennebb segíthetjük, biztathatjuk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. augusztusi számában jelent meg.)
Szülői rábólintás kell ahhoz, hogy a gyermek szexuális nevelésen vehessen részt az iskolában. Sokan gondolják, hogy ez teljesen rendben van, de vannak, akiknek fenntartásaik is vannak. Mert például mi van, ha a szülő nemet mond, de közben otthon sem foglalkoznak a témával? Tudunk egyáltalán beszélni a szexről? (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. augusztusi számában jelent meg.)
Gyerekek generációival szerettette meg az olvasást, és biztosít minőségi olvasnivalót ma, a digitális bennszülöttek korában is a Napsugár és a Szivárvány folyóirat. „Ez a hivatásunk, a feladatunk, az életünk” – összegzi a szerkesztőségben zajló alkotómunka lényegét Zsigmond Emese leköszönni készülő főszerkesztő. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi lapszámában jelent meg.)
Minden szülő tökéletes gyereket szeretne nevelni. De mi történik akkor, ha már kisgyerekkorban kiderül, hogy valahogy a mi gyerekünk nem egészen tökéletes, vagy egyszerűen más? Mondjuk, nem tud figyelni, vagy olvasási nehézségei vannak, esetleg a számolással vagy az írással vesződik. De az is lehet, hogy „pusztán” különös tehetsége van valamihez… Ha ilyen gyereked van, valószínűleg sajátos nevelést, tanítást, törődést igényel. (Cikkünk Nőileg magazin 2019. májusi számában jelent meg.)
Felvilágosító foglalkozásokat tartok, és mindig jól éreztem magam ebben. A kamaszok rengeteg energiát, derűt és könnyedséget sugároznak, amivel könnyen lehet azonosulni és remekül lehet velük együtt dolgozni.
Te mit veszel észre elsőre, ha egy sérült gyerekkel találkozol? Hogy tolókocsiban van? Hogy kicsavart, görcsbe rándult kezekkel kalimpál? Sikít? Folyik a nyála? Nem néz a szemedbe? Torz? – Félsz tőle? Érthető. Ahogy az is, hogy a legtöbben a fogyatékosságait látják meg először.
Minden egyes perc, amit a gyermekemmel együtt tölthetek, igazi öröm. Tudom, hogy másnak is, csakhogy egy sérült gyermeket nevelő szülőnek az idő kicsit mást jelent. Mert nem tudhatjuk, mennyit szánt nekünk a Jóisten. Minden újabb perc azt jelenti, hogy még itt vagyunk egymásnak, még itt van ő velem, velünk. És nem tudjuk, meddig marad ez így.
Marciról szólnak ezek a sorok. És Marcin túl a másságról, elfogadásról, sérültségről, a vele járó nehézségekről, valamint ezzel együtt az örömteli pillanatokról. Arról, hogy beszéljünk egymással még akkor is, ha sokszor nehéznek tűnik.
Emlékszel, mennyire szerettél a barátaiddal csevegni a szünetekben, órán vagy a buszon? Vagy, amikor a család tárcsás telefonján csüngtél órákat? A fiatalok – generációtól függetlenül – szeretnek titkokat osztani és szívügyekről beszélgetni.
Egész éjszaka nyugtalanul alszom. Hajnalodik, s amíg az ébresztőt várom, végiggondolom, hogy mi az oka a nyugtalanságomnak. Meglepődöm, amikor rájövök, hogy a mesemondó versenyről van szó. Kislányom életének első mesemondó versenyéről.
Egy rendezvény sikere mindig a részletekben rejlik. Nem abban, hogy mennyit költenek rá, sokkal inkább számít az, hogy ne szemfényvesztés, hanem valódi tartalom legyen mögötte. Ennek pedig alapja és melegágya a (rendezvény)protokoll.
Hazug-cumi. Amikor csecsemőkorban nincs idő, vagy nem alkalmas a helyzet a szoptatásra, akkor ezt kapja a gyermek: hazug-cumit. Ennek az elődje a pálinkába mártogatott kenyér volt. Nagyobb gyerekeknél az utódja a telefon lett.
Az autóban ülünk. Zuhog az eső. Körülöttünk mentők szirénáznak, a közlekedésrendészet sürgölődik, teszi a dolgát. Az ablakon utat törő esőcseppek illeszkedésében próbálok rendszerességet találni. Valami logikát vagy sorsszerűséget ebben az egészben.
Ha visszatekintünk eddigi életünkre, talán mindannyian be tudunk számolni fájdalmas kisebbrendűségi érzések szorításáról. Ilyenkor feltámad egy szorító, görcsös érzés, miszerint nem vagyunk elég szépek, okosak, menők, tehát szeretetre méltók.
A húsvéti történetben is – csakúgy, mint a karácsonyiban – a fő cselekmény végrehajtója egy nő. A betlehemi történetben Mária életet ad a kis Jézusnak, a húsvéti történetben magdalai Mária látja meg a feltámadott Jézust.
Munkám révén, akarva-akaratlan számos kisgyermekes szülő válásának kereszttüzébe kerülök. Az elején csak nevek, aztán ahogy egyre inkább beilleszkedem, megismerem a várost, elkezdenek arcok, személyek, történetek kapcsolódni hozzájuk.
Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.
Drága Barátnőm! Ugye érzed, hogy ma neked bomlanak a virágok? Hidd el, hogy ma neked fütyüli rekedtre magát a rigó! Hallod? Kedvenc dalodat susogja a szellő. Tudom, nehéz elhinned, de tedd meg most az egyszer a kedvemért!
A protokoll nagykönyv szerint a megjelenésünk nem csupán fél-, hanem a teljes sikert jelentheti. Ezzel szemben, mifelénk a szürke összes árnyalatát viseljük, pedig van élet a fekete-fehér kombináción túl, még a protokoll szerint is.
Rendszeresen, hetente több alkalommal fogyasztva, a gombák rákmegelőző hatásúak, D-vitaminnal látják el a szervezetet, hozzájárulnak az agy, valamint az emésztőrendszer egészségéhez, ezáltal a jobb immunitáshoz is.
Arany Prága – jutott eszembe a cseh főváros egyik jelzője, miközben emlékeimet próbáltam feleleveníteni. Pedig arany fényekben, napsütésben szűkölködött az a három nap, amit ott töltöttünk, de az élmény és emléke bennem valóban aranyértékű.
Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.
Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.
A nyomtatott lap újraindulásának örömére gondoltunk egy merészet, s az elkövetkezőkben kis „magamutogatásba” kezdünk: betekintést engedünk kollégáink gardróbjába is. Egyúttal pedig arról faggatjuk egymást, hogy kinek mit jelent a stílus?
Szeretjük a ráérős reggeleket, amikor nem sietünk sehová. Ilyenkor lassan eszünk, kóstolgatunk, csipegetünk, kapcsolódunk egymáshoz és önmagunkhoz. Ezért van ilyen szempontból is kiemelt jelentőségük az ünnepeknek.