Ha a pap néni ezt is megdicséri, összetépem – mondja vallásórán egy elsős, miközben elém nyújtja füzetét. Ügyes vagy! – mondom, de… lehetnél ügyesebb is, ha adnál magadnak időt, hogy elképzeld, ahogyan a folyó nádasába helyezik a kosarat a kis Mózessel.
Csak a húslevest eszi meg? Zöld színű étel szóba se jöhet? Szaladunk utána az ennivalóval? Kérleljük és könyörgünk? Netán fenyegetőzünk? Kétségbeesünk, mert gyermekünk szinte semmit nem eszik meg? Ne tegyük.
Kellemes, halk zene szólt, és meglepően sok kisgyermek szaladgált, bójázva a pincérek között. Rövidesen egyértelművé vált, hogy ez egy óvodai ballagási ünnepség. Óvodai ballagás, ízlelgettem akkor. Ott, akkor, gyermek nélkül, fiatalon.
Hajlamosak vagyunk gyermekmegőrzőként gondolni a napközire, óvodára, holott ugyanolyan fontos szakasza gyermekünk oktatásának, mint az elemi- vagy a középiskola.
Negyvenkét évesen döntött úgy, hogy a jól menő építkezési vállalkozása mellett a szociális szférában helyezkedik el, egy gyermekotthonban fog dolgozni. Tíz gyermek nevelője a marosvásárhelyi Dorcas családi típusú gyermekotthonban.
A Hargita Megyei Tanács mélyszegénység munkacsoportjának koordinátora hisz abban, hogy hosszantartó munka révén a székelyföldi cigány közösségek is méltóságteljes életet élhetnek, (népi) kultúránk szeretetét oltja a fiatalokba, látványos sikerrel.
Egész éjszaka nyugtalanul alszom. Hajnalodik, s amíg az ébresztőt várom, végiggondolom, hogy mi az oka a nyugtalanságomnak. Meglepődöm, amikor rájövök, hogy a mesemondó versenyről van szó. Kislányom életének első mesemondó versenyéről.
Hétéves kislány meséli, a suliban az a menő, akinek szép a ruhája. Aki látszólag kevésbé tehetős, azt a menők kiközösítik. Érdemes arról beszélgetni, mitől barát a barát, kivel jó játszani, ki áll mellettünk. Elvégre nem egy márkás nadrággal barátkozunk.
A gyermekek nem attól sérülnek, ha nyugtalannak vagy szomorúnak látják a szülőt, hanem attól, ha ezekről az érzésekről nem lehet beszélni. Hogy helytálljunk, magunkat is figyelnünk kell, saját szorongásunkkal is kezdenünk kell valamit.
Még meg sem születik gyermekünk, de azt már tudjuk, hogy nem szabad felkapatni, hopocálni, állandóan fölvenni. A babavárás időszakában ez jól is hangzik, aztán hamar rájövünk, nem biztos, hogy tartani tudjuk ezekhez magunkat.
Felelősség – még felnőttként is súlyos tartalmat tulajdonítunk pusztán a kifejezésnek is, hiszen bizonyos szintű lelki érettséget társítunk hozzá. Hogyan lehet ezt a felelősségtudatot kialakítani gyermekkorban? Mi az, amit elvárhatunk a kicsiktől? Hogyan tanítsuk nekik, ami néha nekünk is akadozva megy? Kosután Laura iskolai tanácsadóval, családterapeutával jártuk körül a témát, a felnőtt egyéniségét, gyermekével való kapcsolatát alapul véve közelítettük meg ezt a megosztó kérdést. (Cikkünk a Nőileg maga
Botházi Mária a BBTE újságírás szakán egyetemi oktató, tudományos kutató, újságíró, szerkesztő, legutóbbi kötetének – Fűnyíró a Tündérkertben – már a címe is sugallja, hogy igen, ebben a nőben van humor. Látnak-e „fantáziát” az újságírásban a mai fiatalok? Kell-e temetni a (nyomtatott) sajtót? A novemberi nyomtatott lapban őt faggattuk, mit gondol.
Amikor kislányt vagy kisfiút nevelünk, tapasztalhatjuk, hogy milyen rejtélyes, feltartóztathatatlan, már foganásuk pillanatában kódolt erők törnek felszínre érdeklődési körük kialakulásában, játékaikban. Hogy a környezet ebbe milyen szinten tud beleszólni, azt még a tudomány is csak saccperkábé szinten tudja megállapítani, jelenleg a gének javára. Ezért tartottam először nevetségesnek, mostanra pedig már egyenesen ijesztőnek a nyugati gyermekidomítás-trendek közt egyre inkább eluralkodó uniformizáló töre
Szeretjük vagy sem, de a gyermeknevelés részeként a baráti- és munkaközösségünk mellett óhatatlanul közösséget kell vállalnunk egy másik csoporttal is: azon szülőkkel, akik gyermekeivel sok időt tölt a mi porontyunk. De kell ez nekünk?
A különböző életszakaszi válságok akarva-akaratlanul felvetik a kérdést, hogy merünk-e azok lenni, akik valójában szeretnénk? De vajon választ is tudunk adni ezekre a kérdésekre? Tudjuk egyáltalán, hogyan valósíthatnánk meg önmagunkat?
Nem kell elkülöníteni a hitbéli nevelést a gyermeknevelés egészétől – véli Sógor Gyöngyi vallástanár, aki nem csupán a gyerekekkel ismerteti meg a Biblia világát, de lelkészeknek is tart képzéseket a gyermekistentiszteletek módszertanáról.
Te szoktál köszönni a tanáraidnak? - szegezem neki könyörtelenül a kérdést tinédzser unokaöcsémnek, miközben a haját vágom. Láthatóan meglepődik a minden előzmény nélküli kérdésen, néhány másodperc csend után kissé kelletlenül válaszol. Hát… ha muszáj… Hogy érted? – firtatom tovább, enyhén szadista felhanggal, kihasználva, hogy most – egy félig nyírt bak kecskéhez hasonlatosan – a helyzetből adódóan, nem tud kitérni a válasz elől. Ha szemtől szemben találkozom velük a folyosón, akkor nyilván köszönök. S
Nagyszülőnek lenni áldás – ez az áldásos állapot azonban feladatokkal is jár. Ennek a szerepkörnek talán az egyik legnagyobb kihívása, hogy nagymama és nagytata bizonyos határokon belül tudjanak maradni, miközben aktívan részt vesznek az unokák életében. Nagymamák meséltek arról, hogy milyen változások és kihívások köszöntöttek be az életükbe az unokák érkezésével, és esetenként hogyan fogják vissza magukat, ha szülővé cseperedett gyermekük azt kívánja tőlük.
Versekkel találkozni majdnem akkora élmény, mint a nagy emberi találkozások. A vers elképesztő erő, van benne vér és remény, veszteség és győzelem, és a szavak csodatékony szépsége fölött érzett gyógyító gyönyör és még ezer más csoda. A vers örök.
Dühös vagyok az ébresztőre. Nem ér, hogy máris reggel van. Amikor olyan melegen és puhán ölel körül az ágy. Nyújtózkodom egyet. A madarak reggeli csicsergését hallva, máris öröm férkőzik a szívembe, hiszen tavasz van végre…
Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. De hogy az év összes teendőinek jó százaléka arra a bizonyos hétre esett, az holtbiztos. Egy oldalnyi olvasásidőm nem jutott egész héten – ez pedig egyenes út a gonosz boszi jelmez magamra öltéséhez.
Tény, hogy vannak futók, akiknek az ultra jó, de az biztos, hogy anyának lenni is ultra jó. Bármelyiket kezded el, óhatatlanul tolódnak a határok, és azon kapod magad, hogy az újabb és újabb hosszú távok egyszer csak bébitávokká törpülnek.
Szombaton Enikővel ketten vagyunk szolgálatosak. Ő rakja az árut, én kiszolgálok. Úgyis jobb, ha gyógyszerész van elöl.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Nem mindennapi ez a porta, már abból a szempontból sem, hogy valójában nem is egy, hanem két régi, romos házat vásárolt meg és újíttatott fel a Németországból két gyermekükkel hazatelepülő Szabó Előd és Bíborka.
Az asztalon egy tepsi sós rúd, a következő adag még a sütőben. Nincs erő, ami visszatartaná a tepsibe egyszerre nyúló kezeket: még langyosan meg kell kóstolni a juhtúrós-parmezános stanglikat.
Bardócz Judit fiatalos lendületét és megjelenését bármelyik huszonéves megirigyelhetné, noha Jutka néni 83 éves. A székelyudvarhelyi nyugdíjas hölgy az a típusú nő, akire ránézve az ember azt gondolja: így érdemes élni.
Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.
Bár úgy kezeljük, de a bábszínház valójában nem egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló stílus, hanem a színjátszás önálló műfaja, hangsúlyozza Lukács Emőke bábszínész A pszichológus konyhája februári epizódjában.
A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.
A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.
Van egy hely az otthonunkban, amit naponta legalább egyszer meglátogatunk. Sokszor rohanva. Néha sóhajtozva. Néha elégedetlenül. A ruhásszekrényünk.
Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.