Edzések, próbák, délutáni tevékenységek sokaságán vehet részt szemünk fénye akár már óvodás korától. Azon kapja magát, meséli Magdi, hogy a legtöbb Facebook-csoport és chat-szoba, amelynek tagja, nem is róla, hanem a gyerekekről szól. „Néha kicsit idegesítő, főleg, ha nem vagy az online csevegős típus, mert vannak anyukák, akik ezt nagyon szeretik. Ellenben tagadhatatlanul hasznosak ezek a csoportok, hiszen egy csomó olyan információhoz hozzájuthatunk szülőként, ami egyébként nem- vagy csak későre érne el” – magyarázza. Magdinak fia és lánya sportol – futball és kézilabda –, de ott vannak még az osztályközösségek… „Nálunk eddig még egyik csoportban sem fűződtek szorosabbra a szálak. Jól megvagyunk, de a szükségesen túl nem szervezünk közös tevékenységeket. Nekem, nekünk ez így megfelel. Két gyerek és saját érdeklődési körök, baráti társaság mellett sok is lenne még egy-két ilyen csoport. De az is feltűnt, hogy vannak olyan szülők a köreinkben, akik szeretnék, ha mi, felnőttek több időt töltenénk együtt” – meséli.
Ahol egymás búját, baját megoldják
Mielőtt az embernek gyermeke születik, vannak barátai, baráti társaságai. Aztán a barátoknak, barátnőknek különböző életkorú és érdeklődési körű gyermekei lesznek, akik által különböző oktatási intézmények szülői közösségébe kerülünk be, és más-más iskolán kívüli programokra kezdenek járni a gyermekeink, fejti ki Gergely Orsolya szociológus.
Ezek a szülői csoportok – legyen szó az óvodai vagy iskolai, vagy valamilyen sporttevékenység kapcsán kialakuló társaságokról – nagyon heterogén közösségek, viszont a mindennapoknak szerves részévé tudnak válni annak függvényében, hogy mennyi időt tölt az adott tevékenységgel a gyermekünk. „És a szülők – attól függetlenül, hogy nagyon más közegből, munkakörnyezetből, értékvilágból érkeznek, mégiscsak többet találkoznak azokkal a szülőkkel, akiknek a gyermekeik ugyanarra a hoki, tánc, balett, dzsúdóedzésre járnak: edzés előtt, közben, után, mérkőzésekkor, versenyre való utazás közben együtt töltik el a napok egy jelentős részét.
Ezek a csoportok szerencsés esetben támogatók, befogadók, elfogadók tudnak lenni, így a szülőben csökkentik a szorongást, megvitatják a közös aggodalmaikat, napirendre kerülnek témák, hatékonyan közbe tudnak lépni, ha a gyermekek kapcsán valamilyen anyagi vagy más típusú igény, probléma felmerül”
– sorolja. Nagyon sok ilyen példát láthatunk közvetlen környezetünkben: a szülők rotációs alapon szállítják hétvégén mérkőzésre, versenyre a gyermekeket. Ha messzire kell utazni, akkor közösen foglalnak szállást, együtt étkeznek, stb.
Más ma szülőnek lenni
Az amerikaiak hagyományosan soccer-mom-nak (foci-anyu) nevezik azokat az édesanyákat, akik tevőlegesen kiveszik részüket az ilyen délutáni, iskolán túli programokból, de minálunk a jelenség még relatív újkeletű. A korábbi generációknál a gyermekek délutáni „kísérgetését”, az oktatási vagy sporttal kapcsolatos intézményrendszer intézte, a szülők ebben ritkán vettek részt, fejti ki a szakember. „Szabó Kati felsőháromszéki olimpikonunk hatévesen Dévára költözött, onnantól ilyen típusú feladata a szüleinek nem volt. Akkor jóval kevesebb ilyen programlehetőség is létezett, a földrajzi léptékek is kisebbek voltak, autóval sem rendelkezett a szülők többsége, éttermekben sem étkezett a társadalom nagy többsége, és még sorolhatnám. Ugyanakkor kis közösségekben mindezeket a gyermekek önállóan tudták kezelni, nem volt szükség a szülők fizikai bevonására” – sorolja Orsi. Hozzáteszi:
természetesen a megváltozott gyermeknevelési eszmék is hozzájárultak ahhoz, hogy most már nagyon sok családban nemcsak arra van igénye a szülőnek, hogy a gyermek sportoljon, hanem arra is, hogy ez családi programmá is váljon, hogy edzésre, mérkőzésre, versenyre utazik a család és drukkol.
Mert „hordozni” is kell a gyermeket
Nem elhanyagolható szempont, hogy a kis- és nagyvárosok urbánus övezete kitágult, fűzi hozzá a szociológus: létrejött egy új vidéki lakosság, akik gyakorlatilag városi életmódot élnek, csak falun laknak, alszanak, viszont a gyermekek a városban járnak oktatási intézményekbe, ott vesznek részt szabadidős programokban. Így a család addig haza sem tud utazni, amíg mindenki nem végzett minden tevékenységgel. Újkeletű falusiként érezzük ezt mi is a bőrünkön: heti kétszer valamelyik szülőre biztosan hosszabb délutáni „műszak” vár egyik-másik sportpálya szélén. Ezáltal nagyon gyakran a szülők egymás életének ha nem is részei, de tanúi, ismerői lesznek, sokkal nagyobb rálátásuk, betekintésük lesz, mint a barátoknak, rokonoknak – így a szakember. „Gondoljunk a rózsafűzér társulatokra, tízesekre, szomszédságokra, komaságok, kiterjedt rokonság, több generáció a kapun belül. Ma ezek a közösségek már nem úgy élnek, mint korábban. A barátok, komák egy része külföldön vagy messze él, a hétköznapoknak nem részei” – magyarázza a szociológus.
Ilyen szerepet tölt be Kingáéknál a néptáncos szülők csoportja: van olyan szülő is, akinek a gyereke már abbahagyta a táncot, de a felnőttek ettől függetlenül hetente kétszer összeülnek táncolni vagy csak beszélgetni. „Az az igazság, hogy mi a férjemmel új hobbira és barátokra találtunk, amikor a gyerekek kicsi korukban táncolni kezdtek. Azóta hetente találkozunk, megüljük egymás születésnapjait, együtt járunk tánctáborba, de akár nyaralni is. A társaságból többek már komásak is” – avat be Kinga.
Működik, ha van közös pont
Ezek a közösségek, szülői kapcsolatrendszerek addig jól működnek, amíg a gyermekek érdeklődési köre megegyezik, és ameddig a kölcsönösségen is tudnak alapulni: mindenki azonos módon és mértékben veszi ki részét mind a feladatokból, mind a csoport tevékenységéből. Valamint úgy és addig, amíg a konfliktusokat megfelelő módon tudják kezelni a felnőttek, emeli ki a szakember. „Itt ugyebár nincsen egy autoriter tekintély, egy pedagógus, egy személy, akire mindenki hallgat, hanem itt egyfajta demokrácia van, és a felmerülő problémákat is eszerint kell megoldani” – magyarázza. Számtalan példát láttunk már erre is: sportmérkőzésen összevesznek a szülők akár olyan – látszólag banálisnak tűnő problémán –, hogy egyik-másik gyermek mennyit játszhat, vagy hogy „ki miatt veszett el a mérkőzés”. Aztán örök harag, bomlik is a közösség. De konfliktus nélkül is háttérbe szorulhatnak a szülői közösségek, pusztán azért, mert az idősebb gyermekeknél megszűnik a létjogosultságuk, hiszen egyre kevesebb feladatot kell a szülői közösségeknek ellátniuk.
Ide is, oda is tartozni – Hol a határ?
Azon szülők, akiknek több gyermekük van, esetleg különböző sportok, tevékenységek iránt érdeklődnek, másfajta oktatási intézményekhez tartoznak, nehezen tudnak egyformán bekapcsolódni mindenik csoportba, tehát az elhivatottság foka eltérő lehet szülők és családokat tekintve. A maximális elköteleződés – az, hogy egy-két ilyen közösség legyen a család számára az origó – vagy teljesen vagy majdnem kívülállónak maradni egy ilyen közösségben: mindkét magatartás elfogadott és előfordul. Talán fontos szem előtt tartanunk, hogy minden család dinamikája más, illetve, hogy kényszerrel vagy zsarolással amúgy sem lehet működő, támogató közösséget építeni.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Az alkoholról – csak őszintén, képmutatás nélkül
A túlzott alkoholfogyasztás egészségre káros hatásáról kell beszélni a gyermekünknek, a korai felvilágosítás és felkészítés kulcsfontosságú a mindenféle káros szenvedély, de a szexualitás témájában is. De hogyan beszéljünk hitelesen és képmutatás nélkül az alkoholfogyasztásról, ha mi magunk is fogyasztunk szeszes italt? (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. augusztusi lapszámában jelent meg.)
