Amikor forrón ettük a lekváros buktát, és imádtuk a megmaradt krémet a tál aljában, titokban surrantunk be a kamrába egy szelet tésztát csenni, vagy türelmetlenül vártuk a közelgő szülinapot, mert a hozzávalók nem kerültek ki könnyedén, bár jeles ünnepekre jöjjön össze a vaj, kellő mennyiségű tojás... Mennyi emlék! És mennyi gyerekkori kedvenc édesség, amelyek ma már a polcokról leemelhetők, de az ízük nem a régi. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. februári lapszámában jelent meg.)

Piros-sárga-kékre festett, ottfelejtett játszótérelem terpeszkedik az egyébként is elhanyagolt udvaron, a klasszicista kastély udvarán. Gond nélkül bejutunk, az egykori kovácsoltvas kapunak hűlt helye. Már csak arra kell vigyáznunk, hogy a fejünkre ne essen valami vagy bele ne lépjünk valamibe. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. januári lapszámában jelent meg.)

Nő ül a vadonban, körülötte, közvetlenül mellette csimpánzok mászkálnak, pihennek, játszanak, banánt majszolnak. Jane Goodall előtt tudományos igénnyel még senki nem került ennyire közel vadon élő állatokhoz. Igazi úttörő volt, tevékenysége korszakalkotó, világszerte ő a legismertebb női etológus és természetvédő. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. januári lapszámában jelent meg.)

Bizonytalan és zavaros periódust jelentenek a tinédzserévek mindenki életében, hisz ekkor kezd kialakulni az önazonossága, ekkortájt kezd átlépni gyermekkorból felnőttkorba. Különösen nagy a nyomás egy serdülőn, ha kezd ráeszmélni, hogy valószínűleg a saját neméhez vonzódik… Mássága felismeréséről és fokozatos elfogadásáról mesél egy olvasónk – név nélkül, még az okoseszközök előtti időkből.

Vannak rivaldafényben élő emberek, és vannak azok, akik nélkül nem tudnának sikeresek lenni az első sorban állók. Ők azok a háttéremberek, akiknek teljesítménye legalább akkora, mint a főszereplőké, mégis, róluk ritkán ejtünk szót. A rugonfalvi panziótulajdonos, László Lujza is ilyen: mindene a vendéglátás, de az ő gyakorlatiassága áll a Székelyföldi Tánctáborok hátterében is. Ha a vendéglátás művészete tanítható lenne, Lujzika professzora lehetne. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. decemberi lapszámában je

Erdélyi magyarokként hajlamosak vagyunk magunkat „másnak”, különlegesnek tartani, és nehezünkre esik belátni, hogy gyakran mi vagyunk azok, akik kizárnak: felmérések szerint a romániai magyar kisebbség 52 százaléka nem fogadná el, hogy szomszédja roma nemzetiségű legyen. A mássághoz való viszonyunkról írtunk a decemberi Nőilegben, és ennek kapcsán folytattunk izgalmas beszélgetést Kiss Tamás szociológussal, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatójával.

Régen a téli ünnepkör, a karácsony elengedhetetlen velejárója volt a disznóvágás. Falun minden háznál levágták az addig nevelgetett disznót, hogy hurka és kolbász legyen az ünnepi asztalon, hogy legyen lesütött hús, szalonna a kamrában, sőt, általában a városi rokonok is „hazamentek” a disznótorra, hogy kapjanak házias finomságokat. Bár ma már számos vidéki is boltban veszi a hústermékeket, a disznóvágás hagyománya él, sokan éltetik.

Egyre gyakrabban jön szembe velünk a médiában, hogy a negyven az új húsz, vagy éppen az, hogy az életkor csak egy szám. Sokszor nézem ezeket a címeket, és elgondolkodom, miért félünk ennyire az idő múlásától, és miért nem tudjuk felfogni, mekkora kiváltság, ha lehetünk a húsz után negyven, és esetleg majd hetven évesek is?

Bár ezen a Földön mindannyiunknak osztoznia kell, még mindig nem sikerült megtanulnunk egymás különbözőségeivel békében együtt élnünk. Az intolerancia ma is háborúk kirobbantója, és sok ártatlan áldozatot követel. A tolerancia hiánya beköltözött az otthonokba, családokat tesz örök ellenséggé, és az egyénben is képes olyan belső feszültségeket szítani, amelyek hatással lehetnek a hosszú távú egészség fenntartásában.

Gyergyószentmiklóson mondhatni minden háziasszony ismeri a hurutot, az örmény hagyományos konyha elengedhetetlen ételízesítőjét, míg máshol a világban kevésbé elterjedt. Mezei Anikó több mint egy évtizede érleli, főzi, gyúrja ezeket a zöld kis kúpokat, elérhetővé téve mindenki számára, életben tartva a hagyományt.

Hompoth Erika Gyergyóditróból indult el, először Kolozsvárra, hogy diplomát szerezzen álmai szakmájához, és hivatásos újságíróvá válhasson, majd a szerelem Magyarországra szólította, ahol más karrier mellett döntött. Arról faggattam az újonc szakácsot, hogy kerül egy ambiciózus székely lány a billentyűzet mögül egy magyar étterem konyhájába. Erika eddigi életútja bizonyítja, hogy mindig újratervezheted az életed, de önmagad is.

Marosvásárhely emblematikus alakja volt. Édesapja, Teleki Domokos 1935-ben adta át neki a gazdaság irányítását, azt követően az öregek Budapesten éltek, csak nyaranta látogattak a Maros mentére. Gróf Teleki Mihály, Gernyeszeg utolsó birtokos gazdája – nemcsak az arisztokrata körök számára Micu bácsi – Kolozsváron és Toulouse-ban szerzett agrármérnöki diplomával, budapesti doktorátussal irányította 1944-ig a gernyeszegi mintagazdaságot.

Noha manapság egyre több ismert nőről tudjuk, hogy késői életkorban vállalt gyermeket, és a nemzetközi statisztikai adatok, valamint a hétköznapi tapasztalataink is azt mutatják, hogy kitolódik a családalapítás átlagéletkora, még mindig sokan megbélyegzően gondolkodnak azokról a nőkről, akik nem a húszas éveikben szánják el magukat a gyermekvállalásra.

Néha külső szem kell ahhoz, hogy felismerjük saját adottságainkat, kincseinket – Kövi Pálnak az erdélyi gasztronómia még számunkra is ismeretlen kincseit magába foglaló receptgyűjteménye éppen negyven évvel ezelőtt jelent meg. Az irodalmi igényű gyűjtemény most reneszánszát éli – régi és új formában is –, és lehet, sok családi könyvespolcon ott lapul olvasatlanul az eredeti. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. augusztusi számában jelent meg.)

György Attila nem titkolja: egyetlen, legfőbb és örök szerelme a szalonna. De néha megcsalja: a túróval. A József Attila-díjas író ínyenc ételmeséit hatalmas élvezettel böngésszük a közösségi hálón, Attila asztalán kéjes élvezettel válik kultúrtörténeti csemegévé mindenféle disznóság, a füstölt hasszalonna, a remegő kocsonya, de a sült paprika vagy éppen a murötúra is. Megható szerelmi vallomását változtatások nélkül közöljük, a vonalaikra kínosan vigyázók lapozzanak! A többiek pedig egy jókora házi sajt

Máréfalván nemcsak a díszes székelykapuk híresek, de a tejfölös lepény is. A Hargita megyei faluban nincsen pünkösd lepény nélkül, s a búcsúból hazatérő zarándokokat az otthon maradottak rendszerint ezzel kínálják a falu központjában. A széleskörű kínálgatás ugyan idén elmaradt, az élményszámba menő lepénysütést azonban nem tiltja semmiféle rendelet vagy szabályzat. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi számában jelent meg.)

Fiatal édesanya, aki egy amerikai-cigány egyesületet működtet, turistákat fogad, emellett viseletkészítő műhelye van, többnyire szoknyákat varr. Egy mai modern nő ismérvei lehetnének a felsoroltak, és nem is tévedünk különösebben, ha ezt mondjuk, ugyanis a gáborcigány hagyományokat őrző és tisztelő Gábor Klára, amellett hogy gáborcigány nemzetiségű, azért mai, és lényegében modern is.

Lenyűgöző hegyek, középkori településkép, dübörgő turizmus, kastélyok, várak, éttermek éttermek hátán. Na, hol járunk? A Brassó környéki épített örökség felkeresése bármilyen évszakban élménydús hétvégét kínál. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)