A vallásórákon van néhány kihagyhatatlan momentum, ami mindig ismétlődik. Meghallgatom a jelentést: pap néninek tisztelettel jelentem, osztályunk létszáma X, amelyből hiányzik… A tanító néni időnként figyelmeztet, hogy ez ma már nem szokás az iskolákban, én ragaszkodom hozzá. Állj, fiam, egyenesen! Ne a popódat mutasd! Ne piszkáld az orrodat! Megérkeztem, itt vagyok testben és lélekben, együtt fogunk tölteni egy órát, kérlek legyél te is itt testben és lélekben egyaránt.
Van, amikor percekbe telik eljutni ahhoz a pillanathoz, amikor mindannyian egyenesen állnak a padjaik mellett, és a jelentést tevőre figyelnek. Aztán elmondjuk a vallásóra szabályait, amit a tanév első vallásóráján fogalmaztunk meg:
óra alatt nem eszünk, nem iszunk, nem kotyogunk, és nem bántjuk egymást. Aki szólni akar, jelentkezzen!
És a „nem kotyogunk”-at, hogy mondjuk csúnyábban? – teszem fel a kérdést. A válasz kórusban érkezik: nem pofázunk.
A következő momentum az örömök és bánatok megosztása. Bevallom, van olyan vallásóra, amikor vagy a kikérdezés, vagy az új anyag feldolgozása marad el, mert annyi a megosztani való, hogy alig érünk a végére.
Mondjuk el azt – kiált fel a legkisebb –, hogy jó vagy rossz! A nagyobbak kijavítják: mondjuk el az örömünket és a bánatunkat.
Nekifogunk. Hatalmas öröm, hogy hullott a hó, hogy lehet szánkózni és hóangyalt csinálni,
nagy öröm, hogy van disznóvágás, és születni kezdtek a kicsi bárányok, és nagy öröm, amikor egyik gyermek a másikról el tudja mondani, hogy ő a barátom, a jó barátom.
Bánatból is elég van: rövid a szünet, becsúszott a hó a kabát alá, eltalált a hógolyó rossz helyen. Bánat terül szét az osztályban, amikor egy kiscicát elüt az autó. Van, hogy a döbbenettől megszilárdul a levegő, amikor valaki felsóhajt: az az én bánatom, hogy meghalt tatám. Hosszú a sora a bánatoknak és az örömöknek. De amikor semmi komoly megnevezni való sincs, akkor is élvezettel mondják el:
az az örömöm, hogy nincsen bánatom. Az a bánatom, hogy nincsen örömöm.
Megpróbáljuk megemészteni, amit hallunk. Mindenekelőtt újra és újra elmondjuk: köszönjük, hogy megosztottad velünk. Aztán újra megfogalmazzuk, hogy miért is műveljük mi ezt minden vallásórán.
Ha az örömödet megosztod, megsokszorozódik. Ha a bánatodat megosztod megkönnyebbülsz.
Vannak nem unitárius, külfalusi diákok is az osztályban, akikkel csak itt találkozunk, e rövid óra alatt, és nem csoda, ha a hagyományos megszólítás nem mindig jut eszükbe. Pap néni vagyok a gyermekeknek, de sokszor megesik, hogy vallás néninek titulálnak. Vallás néni, vallás néni, én tudom, hogy mi lesz a bánattal! Gondoltam, tovább mondja, hogy mi lesz a bánattal, ha megosztjuk. De nem jutott eszébe ez a kifejezés a felszólalónak, ezért így fogalmazott: én tudom vallás néni, hogy ha a bánatot megesszük, akkor a bánat megesz minket.
Milyen igaz!
Nem kell a bánatot megenni, nem kell engedni, hogy bejusson a szívünkbe, nem kell engedni, hogy átitassa egész lényünket.
Ki kell köpni, ki kell kiáltani, darabokra kell szedni, nem szabad engedni, hogy elvegye az erőnket.
Ez az óra is olyan volt, hogy alig maradt idő az új anyag bemutatására, de legalább a gyermekek kórusban mondták: ne edd meg a bánatot, mert az megesz téged, ne edd meg a bánatod, oszd meg, mondd el jó barátodnak, annak, akiben bízol, ne tartsd a bánatot a szívedben.
Valahányszor utolér a bánat gyöngítő ölelése, a gyermekek harsány hangján hallom a biztatást: ne edd meg a bánatot, mert az megesz téged. Hát mondom, ha van emberfia mellettem, neki mondom, ha nincs, akkor mondom a jó Istennek. Nem akarom megenni a bánatot, segíts kint tartanom, a szívemen kívül.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Házimunka. Nagymosás.
A mai feleségek diskurzusának fő toposzai között ma már nem lehet találkozni a nagymosással. A mai feleségek többsége a netes vásárlásról, a legutóbb forgalomba került elemes porszívóról, a legegyszerűbben elkészíthető ételről, vagy a génkezelés nélküli élelmek egyedüli üdvözítő voltáról beszélget. Persze beszélgetnek más témakörben is, családi viszonyokról, házassági megakadásokról, gyermeknevelésről, és nyilván az oltásról, de csak bizalmasabb körökben.