Így történt, hogy spontán elrendezésben került egymás mellé a gyermekem első önálló irkafirka-alkotása, keresztlányom színes virágai, barátaim gyerekének a rajza a kutyámról, Kürti Andi illusztrációja és Nagy Imre egyik festménye képeslap formájában, egy Román Viktor-szobor fotója és Gross Arnold – szintén erdélyi származású – grafikus egyik reprodukciója. No meg a székelyudvarhelyi textil- és képzőművész Zsigmond Aranka két kisebb munkája, a szivárvány színeiben pompázó „szúróka” és egy ferences nővértől kapott, bohócos imakártya… Az eklektikus látvány azonnal hozta a kívánt hatást: hogyha stresszes vagyok, vagy épp vállaimat a hajszolt hétköznapok ezer aprósága nyomja, csak felnézek a színessé tett falra, s máris eszembe jut:
Vekerdy Tamás szerint nem művészeket, hanem művészettel kell nevelnünk, mert az érzelmi fejlődés alapvető feltétele a művészetek közelsége: a tánc, a zene, a költészet, a színjátszás... Ha pedig a belső feszültségeimet alkotássá formálom, másokat is megszabadíthat tőle. Mindannyiunkat teljesebbé tesz a művészet. Az októberi lapszámunk is ebben erősít meg engem: e havi címlaposunk, Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, (Bánffy-)kutató és kulturális menedzser elképesztően színes munkássága által, Túros Eszter művészettörténész és muzeológus törekvései, vagy éppen Dr. Horváth Gizella professzor asszony „szívügye” révén.
Hogyan öregedjünk „színesen”, átütő életszeretettel? A székelyudvarhelyi Bardócz Judit mutat remek példát ebben. Az ő derűjét kívánom mindannyiunknak, nyolcvan alatt és felett.
