anya

Többször cikkeztünk már a szülések körüli traumákról, visszaélésekről és csalódásról, de csak ritkán emeljük ki, ha valami emberséges, olajozottan működik, netán kiváló. A gátizom-erősítő intimtorna élményeimről írtam néhány hónapja, akkor még szülésre készülve. Az élet azonban úgy hozta, hogy császármetszéssel segítették világra a gyermekem, de ez számomra nem jelentett csalódást, pláne olyan messzemenően pozitív kórházi környezetben, amilyenre álmomban sem gondoltam volna, ráadásul nem méregdrága magán

A terhesség nem betegség, tudjuk, mégis minduntalan azzal szembesülünk, hogy számtalan tévhit kering arról, hogy mit szabad és mit nem a várandós nőknek. Megnyugtatásként: nyaralni, utazni, strandolni például minden további nélkül lehet. Az észszerűség a kulcsszó – mondják a szakemberek. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg).

Ki ne várná a nyári hónapokat, a melegebb időt, a hosszabb nappali órákat? A nyári szabadság, a hétvégi strand, a baráti és családi kirándulások, a nyaralás idejét? A dolgozó szülők számára azonban a július és augusztus rendkívüli kihívást jelenthet.

Tojásszag van. Az ajtóm alatt ujjnyi rés, onnan szivárog. Karácsony másodnapja van, de a tojásszag már fél éve mindennapos. Társbérlő. Zsidó fiú, nagyon udvarias. Csak a tojás ne lenne. Norah seftel a konyhában, szimatol: vajon a lakótárs kidugja az orrát? Ha igen, lecsap rá, mint a sas, éhesen vadászva egy kis tojás darabra: egy szóra, egy mosolyra. Nagyon szociális lény. Vajon kitől örökölte? Kicsi drágám.

Mifelénk még mindig sokfelé nem alkalmazzák az aranyórát egy kisbaba születését követően, pici babákat tartanak anyjuktól távol, órákra, napokra vagy akár hetekre, teljesen elavult orvosi protokollokra hivatkozva, szükségtelen és mérhetetlen szenvedést okozva. Az Erdélyi Nők a szülésért mozgalom tagjai többek között azt pr&oa

Borongós vasárnap van. Május első vasárnapja, anyák napja. Számomra ez a nap pont olyan, mint az év bármely más vasárnapja. Nekem már nincsen anyám, sem gyermekem. Így nincs is különösebb okom örvendezni, ünnepelni, sem úgy általában a témával foglalkozni. Lehet, hogy eszembe se jutna, hogy ünnep van, ha a közösségi médiában ne jönne szembe velem a temérdek anyák napi köszöntő.

Egy szülő-gyerek kapcsolatban teljesen természetes szereposztás, hogy a szülő támogatja, gondoskodik, aggódik olykor a gyermekéért. De gyakran - alig észrevehetően - fel tud cserélődni a szereposztás: tinik, serdülők érzik a tehetetlen szomorúságot, hogy meg kell mentsék szüleiket…

A végtelenség partjáról integetve eszmélek rá, hogy negyvenévesen is gyermekként viselkedtem, számonkérő-, hisztiző-, követelőző gyermekként veled. Tudom, hogy te nem haragszol rám. De én ezt csak nemrég értettem meg.

Legnagyobb tanítómesterei a gyermekei. Éltet, alkot. Csíktaplocai családi házuk mögött kialakított veteményese több tucat magaságyásával ma már kuriózumszámba megy. Ízig-vérig nő, aki jól érzi magát magas sarkú cipőben, de nem zavarja a ganés gumicsizma sem. A női szerepek fontosságáról, egó és lélek harcáról beszélgettünk Kurkó Stefániával.

Soha korábban nem aláztak- és bántottak úgy meg, mint amikor azt vágták a fejemhez: „mi a gyermek-, nem pedig az anyuka érdekeit tartjuk szem előtt...” Nem tudok szoptatni. Eléggé fájó ez önmagában is, nem kell hát megkövezni is.

„Sztárszülésznő”, de Nyulas Jolán maga tiltakozna leginkább e címke ellen. A Szent Imre Kórház székelyföldi származású, vezető szülésznője több ezer kisbabát segített világra az elmúlt harminc évben, valami egészen mély empátiával és kedvességgel.

Azok közé tartozik, akiknek a legtöbb ismeretük van a nők és családok helyzetéről az országban. Apró lépésekben haladt politikai karrierje, az RMDSZ parlamenti képviselőjeként immár hatodik éve a családok, a nők, a fogyatékkal élők és a nyugdíjasok ügyét képviseli. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. áprilisi lapszámában jelent meg).

Ahogy egy gyermek születése gyökeresen megváltoztatja egy nő életét, – bár erről kevesebb szó esik – az is mély nyomot hagy a lelkében, ha nem születik meg a baba. Minden második nő átél legalább egy vetélést élete során. Ez óriási szám. És hogy miként dolgozzák fel ezt a veszteséget? Többnyire egyedül, és minden magzat emléke örökre velük marad. Március 25-én emlékezünk a meg nem született gyermekekre.

Sárban és hóban, esőben és fagyban, jelentős szintkülönbségekkel tűzdelt terepen szaladni, akár száz kilométert, esetenként még annál is többet – sokunknak még belegondolni is megterhelő, Fazakas Bíborkának azonban mindez a szabadságot jelenti. A jelentős eredményeket elért szovátai terepfutónő, testnevelő tanár, feleség és édesanya e nem mindennapi sportról, motivációiról, valamint a sportélet és a hétköznapok egyensúlyáról mesélt.

Fiatalként talán senki nem úgy tervezi a családalapítást, hogy egyedül áll majd a felelősségvállalás elé, mégis, ha jobban körülnézünk a környezetünkben, talán már több gyermeket nevel az édesanyja egyedül, mint ahányan teljes családban nőnek fel.

Napjainkban, amikor a tökéletes test képét ontja ránk a média, igencsak érzékenyen érint, ha úgy érezzük, saját magunkon valami nagyon nem stimmel. Számos kismama küzd hasonló gondokkal, az egyik leggyakoribb közülük a várandósság után szétnyílt hasizom.

Érdekes beszélgetésbe csöppentem egy este. Két ötvenes anya beszélgetett felnőtt gyermekeik sorsáról, s az anyai álláspontok éles kontrasztjára még a gyermektelen fülem is felfigyelt. Bele kell szólni felnőtt gyermekünk életébe? – merült fel bennem.

A társadalom nagy része már gyerekkorában olyan érzelmi terhek, elvárások gyűrűjében szocializálódik, ahol természetes alapnak veszi az állandó szenvedés, a konfliktusos közeg, a lelkiismeret-furdalás és más negatίv érzelmi töltetek létformáit…