szülőföld

Hadnagy Jolán: Akik hisznek a csodákban, meg is élik azokat

Hadnagy Jolán és az általa összefogott közösség célja, hogy Tamási Áronra szülőfalujában ne csak a jeles évfordulókon emlékezzenek, hanem a helybéliek és a látogatók mindennapjainak része legyen az író, aki „irodalmi szintre emelte a székely nyelvjárást”.

Brendus Réka: Megőrizni a hitet, a derűt

Brendus Réka személyében az Embert kerestem a magas beosztású vezető mögött, s a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának erdélyi ügyekért felelős főosztályvezetője ezúttal sem hagyta, hogy csalódjak.

Magyari Tekla: A jó szó hegyeket mozgat – Szeptemberi lapajánló

Arról, hogy milyen közegbe születünk, nem sokat tehetünk, arról azonban igen, hogy milyen (szellemi) környezetet teremtünk mi a ránk bízottaknak. Egész életpályájukat meghatározhatja az, hogy – általunk – kikkel érintkeznek, milyen hatásokkal találkoznak.

Hirdetés

Magyari Tekla: Édes itthon! – Júliusi lapajánló

Fiatalon több éven át laktam Budapesten, a pezsgő főváros azonban egészen új arcát mutatta ezúttal: egy kisgyermek szülőjeként tapasztalhattam meg mindent. Azt hiszem, ingersokk érte őt, és általa engem.

Hirdetés

Dimény-Varga Tünde: Üvegbe zárjuk a nyarat

Van valami varázslatos abban, ahogy nyártól őszig megtelik a kamra színes üvegekkel. S bár ma már szinte mindenhez hozzájutunk télen is, és házias ízeket is vásárolhatunk egész évben, a saját kezünkkel szedett, pucolt zöldségnek, gyümölcsnek nincs párja.

Öltöztesd fel szeretettel azt, aki már itt van

Van valami különös a szeptemberben. Ahogy hűvösebbé válnak a reggelek, előkerülnek a zárt cipők, a zakók és a „most aztán összeszedem magam” gondolatok. Mintha a nyár végével nekünk is kötelező lenne minden szempontból jobb változatunkká alakulni.

Furfangos, színes, művészi: élettel teli otthon

Molnár Renáta és férje, Botond csíkzsögödi otthona nemcsak a kilátás miatt figyelemre méltó. Egyszerre modern és rusztikus, vagány megoldásokkal, tele színekkel. És ha körbejárjuk, nemcsak egy otthont ismerünk meg, hanem a benne élők értékrendjét is.

Bencze Emese: Öt csillag helyett millió

Négy éve vágtunk neki az első kempinges Balkán-túránknak. Akkor még mi sem tudtuk pontosan, mire vállalkozunk. A légkondicionált hotelszobát autóra, a kényelmes ágyat egy improvizált fekhelyre, a saját fürdőszobát pedig kempingmosdóra cseréltük.