Szeben és környéke tobzódik a látnivalókban és jó programokban. Ha szabadtéri tevékenységre, maradandó élményekre, értékekre vágynak, akkor a város melletti Dumbrava erdőben az ASTRA Népi Civilizáció Múzeumát érdemes felkeresni.
Van már bakancslistád? Tudod, azon dolgok sora, amelyet az ember meg akar még tenni hátralevő élete során, mielőtt „feldobná a bakancsot”. Ha nincs, épp ideje elkezdeni írni egyet. Ha nem másért, hát azért, hogy felírhasd rá Toszkánát.
Mindig kíváncsi voltam az olasz délre, a csizma orrára, sarkára, sarkantyújára. Érdekelt egy átlagos itáliai hely, ahol nincs millió turista, világhíres múzeum, templom, kastély vagy tó sem.
Arany Prága – jutott eszembe a cseh főváros egyik jelzője, miközben emlékeimet próbáltam feleleveníteni. Pedig arany fényekben, napsütésben szűkölködött az a három nap, amit ott töltöttünk, de az élmény és emléke bennem valóban aranyértékű.
Két neves költő lakóhelye, két nagy szerelem helyszíne, egy román-magyar barátság tanúja – három ok, amiért megéri felkeresni az Ady- és Goga-múzeumnak otthont adó csucsai kastélyt. A kert és az eredeti berendezés már csak hab a tortán. (Cikkünk a Nőileg 2021. májusi számában jelent meg.)
Aranyhegyek, fűvel benőtt meddőhányók, elhagyott felszíni bányák között, ősi tárnák fölött rejtőzik Verespatak. A kis település évekig állt a sajtó és közérdeklődés célkeresztjében a kitermelés újraindításának terve miatt, mostanában csendes. Turistákra, megmentőkre, felfedezőkre vár. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi lapszámában jelent meg.)
Soha nem felejtem el azt, amikor a másfél éves lányom végigsírta a repülőutat Kolozsvártól Ciprusig. És vissza. Nem is sírta, inkább üvöltötte, három teljes órán át. Nem segített sem a táblagépre előkészített rajzfilm, sem a légikisasszony által felkínált cukorka. Ronggyá tépett idegekkel szálltunk le a gépről, fogadkozva, hogy legközelebb akkor indulunk gyerekekkel bárhová, amikor majd érettségiznek. Egy évvel később már gond nélkül bírta a gyerek az ugyanolyan hosszú repülőutat. (Cikkünk a Nőileg magaz
Ha őszinték akarunk lenni, a Segesváron keresztülhaladó főútról nézve nem sok minden késztet arra, hogy meg akarjuk ismerni jobban a várost, leszámítva a település fölé magasodó várat. Pedig milyen kár! Segesvár nem csak fényképeken egy csoda: olyan, mint egy olasz kisváros. Csodálatos és elragadó részleteiben is. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. februári lapszámában jelent meg.)
Piros-sárga-kékre festett, ottfelejtett játszótérelem terpeszkedik az egyébként is elhanyagolt udvaron, a klasszicista kastély udvarán. Gond nélkül bejutunk, az egykori kovácsoltvas kapunak hűlt helye. Már csak arra kell vigyáznunk, hogy a fejünkre ne essen valami vagy bele ne lépjünk valamibe. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. januári lapszámában jelent meg.)
A visszaeső bűnöző bizonyosságával mondom ezt. Magam sem értem, miért fordult elő egynél többször, hogy a teljes ellátást biztosító vendéglátási formát választottuk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. szeptemberi számában jelent meg.)
Nem vulkán pusztította el, hanem harcok és természetföldrajzi változások miatt néptelenedett el az egykori ógörög település, viszont ami ma megtekinthető, az egy valóban látványos romváros a Sinoe-tó partján. A román Pompejnek is nevezett Hisztria felkeresése feldobhatja a Duna-deltai vagy tengerparti nyaralást. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi számában jelent meg.)
Vonatból sokan láthatták Kolozsvár és Nagyvárad között utazva, igazi szépségét azonban gyalogosan tárja elénk. Az évszázadokig Erdély kapujának számító Révi-szorosban járunk. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)
Lenyűgöző hegyek, középkori településkép, dübörgő turizmus, kastélyok, várak, éttermek éttermek hátán. Na, hol járunk? A Brassó környéki épített örökség felkeresése bármilyen évszakban élménydús hétvégét kínál. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)
Legyen bár az ember hagyománytisztelő vagy sem, öreg vagy fiatal, az év első napja sokunk számára különös, megfoghatatlan jelentőséggel bír. Korok és kultúrák iktattak be különböző, a régi és új közötti választóvonalként szolgáló, dátumhoz kötött eseményeket, amelyektől a megújulást remélték, azt, hogy ami jön, „jobb” lesz, és ami megy, magával viszi a „rosszat”. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. decemberi lapszámában jelent meg.)
Miután esett az idei tavaszra tervezett A-tervem, pillanatok alatt tudtam, hogy egy gyerekkori álmomat valósítom meg: hamar utánanéztem a vízumkötelezettségnek, időjárásnak, repülőjegyet és egy jó kéthetes kalandot foglaltam le Peruba és Bolíviába.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.