„Nem szabad semmi olyat elmulasztani, aminek valami esélye van arra, hogy a diákokhoz közelebb hozza a matematikát.” (Pólya, 1977) – interjúalanyom ezzel indította a válaszait, és annyira telitalálatnak érzem, mivel tudjuk, a román mellett a matematika az, melyre mumusként tekint sok diák. Debrenti Edithtet, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusát, matematikus kutatót kérdeztük.
Klímakutató – ez a fogalom annyira izgalmas manapság, ugyanis mindegyre az az érzésünk, hogy nem olyan a tél, nem olyan a nyár, mint régen volt… Lám, van valaki a környezetünkben, aki – leegyszerűsítve – pont ezzel foglalkozik. Bartók Blanka klímakutatót kérdeztük.
Ha azt kérik tőlünk, hogy lehunyt szemmel képzeljünk el egy szerzetesnőt, akkor sokak lelki szemei előtt kolostorok ódon falai között habitusban sétáló, rózsafüzért recitáló apácák testesülnek meg. Persze, ilyenek is vannak, és jó, hogy vannak. Dr. Gábor Csilla azonban teljesen más.
Társadalomtudós, kulturális antropológus – rendkívül sokoldalú személyiség, tudjuk róla, hogy nagy természetjáró, népszerű, nem csak a diákjai körében, amit mond, arra odafigyelünk. (Cikkünk rövid változata a 2021-es Nőileg magazin májusi számában jelent meg.)
Nincs rendjén, hogy egyik ember éhezik, míg a másiknak akkora vagyona van, hogy képtelen produktívan befektetni, mondja. A minisztériumokban is használják a kutatásait… Nekünk messze van Afrika, őneki meg közel. Biedermann Zsuzsánna, Afrika-kutató. (Cikkünk rövid változata a 2021-es Nőileg magazin áprilisi számában jelent meg.)
A tudomány embere, aki szeret tanítani, a közösségért tenni. Mérnök-informatikus, kutató, egyetemi docens, akadémikus, akivel az időről megfeledkezve lehet hosszan beszélgetni… Kolozsváron él.
Latin és ógörög szövegek beszélnek, szólnak hozzá, első kézből tárul fel előtte a történelem. Klasszika-filológusnak tanult, egyszerre történész és nyelvész. (Cikkünk rövid változata a 2021-es Nőileg magazin februári számában jelent meg.)
Babakutató számos publikációval, kutatásait közölte már a Science, az Amerikai Tudományos Akadémia (PNAS), a brit Királyi Természettudományos Társaság szaklapja, de eredményeiről írt a National Geografic is. Brassóban született, jelenleg Budapesten él. (Cikkünk rövid változata, a sorozat első interjúja a 2021-es Nőileg magazin januári számában jelent meg.)
Édes az élete, és csaknem három évtizede mások életét is édesíti: nagy tapasztalattal rendelkező cukrász, aki hobbi- és profi cukrászokat is oktat. Lengyel László Levente számára nem jelent gondot egy mosogatás.
Egész éjszaka nyugtalanul alszom. Hajnalodik, s amíg az ébresztőt várom, végiggondolom, hogy mi az oka a nyugtalanságomnak. Meglepődöm, amikor rájövök, hogy a mesemondó versenyről van szó. Kislányom életének első mesemondó versenyéről.
Egy rendezvény sikere mindig a részletekben rejlik. Nem abban, hogy mennyit költenek rá, sokkal inkább számít az, hogy ne szemfényvesztés, hanem valódi tartalom legyen mögötte. Ennek pedig alapja és melegágya a (rendezvény)protokoll.
Hazug-cumi. Amikor csecsemőkorban nincs idő, vagy nem alkalmas a helyzet a szoptatásra, akkor ezt kapja a gyermek: hazug-cumit. Ennek az elődje a pálinkába mártogatott kenyér volt. Nagyobb gyerekeknél az utódja a telefon lett.
Az autóban ülünk. Zuhog az eső. Körülöttünk mentők szirénáznak, a közlekedésrendészet sürgölődik, teszi a dolgát. Az ablakon utat törő esőcseppek illeszkedésében próbálok rendszerességet találni. Valami logikát vagy sorsszerűséget ebben az egészben.
Ha visszatekintünk eddigi életünkre, talán mindannyian be tudunk számolni fájdalmas kisebbrendűségi érzések szorításáról. Ilyenkor feltámad egy szorító, görcsös érzés, miszerint nem vagyunk elég szépek, okosak, menők, tehát szeretetre méltók.
A húsvéti történetben is – csakúgy, mint a karácsonyiban – a fő cselekmény végrehajtója egy nő. A betlehemi történetben Mária életet ad a kis Jézusnak, a húsvéti történetben magdalai Mária látja meg a feltámadott Jézust.
Munkám révén, akarva-akaratlan számos kisgyermekes szülő válásának kereszttüzébe kerülök. Az elején csak nevek, aztán ahogy egyre inkább beilleszkedem, megismerem a várost, elkezdenek arcok, személyek, történetek kapcsolódni hozzájuk.
Számomra márciusban kezdődik az év, az első csokor hóvirággal és a mellkasomra büszkén tűzött márciuskával. A levetett vastag kabáttal, a buján kacérkodó széllel, a még fukarkodó napsugarakkal, az első szeplőkkel az arcomon, a hónap megannyi ünnepével.
Drága Barátnőm! Ugye érzed, hogy ma neked bomlanak a virágok? Hidd el, hogy ma neked fütyüli rekedtre magát a rigó! Hallod? Kedvenc dalodat susogja a szellő. Tudom, nehéz elhinned, de tedd meg most az egyszer a kedvemért!
A protokoll nagykönyv szerint a megjelenésünk nem csupán fél-, hanem a teljes sikert jelentheti. Ezzel szemben, mifelénk a szürke összes árnyalatát viseljük, pedig van élet a fekete-fehér kombináción túl, még a protokoll szerint is.
Arany Prága – jutott eszembe a cseh főváros egyik jelzője, miközben emlékeimet próbáltam feleleveníteni. Pedig arany fényekben, napsütésben szűkölködött az a három nap, amit ott töltöttünk, de az élmény és emléke bennem valóban aranyértékű.
Vannak, akik úgy vélik, reggelire csak gyümölcsöt együnk, így jutunk a legtöbb energiához. Mások a bőséges reggelik mellett szólnak. Abban talán mindenki egyetért, hogy reggelizni valamit mindenképpen kellene, és ezalatt nem a bögre teát vagy kávét értik.
Földúton haladunk az erdő között, Székelyvarság Küküllő nevezetű részén. Már az odaút is sejteti, különleges helyen laknak vendéglátóink, Balog Ágoston és felesége, Katalin. És nem is csalódunk: nyugalomsziget a vadon sűrűjében.
A nyomtatott lap újraindulásának örömére gondoltunk egy merészet, s az elkövetkezőkben kis „magamutogatásba” kezdünk: betekintést engedünk kollégáink gardróbjába is. Egyúttal pedig arról faggatjuk egymást, hogy kinek mit jelent a stílus?
Szeretjük a ráérős reggeleket, amikor nem sietünk sehová. Ilyenkor lassan eszünk, kóstolgatunk, csipegetünk, kapcsolódunk egymáshoz és önmagunkhoz. Ezért van ilyen szempontból is kiemelt jelentőségük az ünnepeknek.
Bár egyre több a napsütés, s szívünket melengeti már a csicsergő madárdal, alig bírjuk kivárni az igazi tavasz érkezését. A hosszú tél elnyelte a vitaminkészletünk, épp ezért epedünk valami zöld, valami zsenge, valami tavaszias íz után.