Ahogyan a kínai nagy fal is egy olyan védelmi struktúra, amely egyedi és megismételhetetlen, úgy az emberiség történetében egyedi az is, hogy a Római Birodalom létrehozott egy három kontinensen át húzódó, több mint 5000 kilométeres védelmi rendszert. A rómaiak mindig alkalmazkodtak a földrajzi adottságokhoz, például
Daciában kihasználták a Kárpátok által nyújtott természetes védelmet, vagy Pannóniában a Duna mentén alakították ki a határvédelmi rendszerünket, míg máshol maguk építettek védműveket.
„Több mint tíz éve annak, hogy a hazai szakmai közösség, valamint a Kulturális Minisztérium elkötelezte magát amellett, hogy nevesítse az egykori Daciát, vagyis az egykori római tartományt védő több mint ezer kilométeres határszakasz lelőhelyeit, hogy felkerülhessenek az UNESCO Világörökségi listájára. Ehhez azonban meg kellett találni a megfelelő szakmai érveket minden egyes lelőhelynél, és eldönteni, melyek esetében van lehetőség arra, hogy ne csak megszerezzük, hanem meg is tartsuk a világörökségi státuszt” – meséli Pánczél Szilamér Péter, a Maros Megyei Múzeum osztályvezető régésze, aki a hazai Nemzeti Limes Bizottság Kelet-Erdélyért felelős tudományos koordinátora.
Az egykori Dacia tartomány határai • Fotó: Limesromania.ro
Az Erdélyen áthaladó rész Krassó-Szörény, Hunyad, Fehér, Kolozs, Szilágy, Beszterce-Naszód, Maros, Hargita, Kovászna, Brassó és Szeben megyéket érinti, és több mint 250 lelőhelyegyüttest tartalmaz: kiserődöt, őrtornyot, utat, katonai tábort és településeket.
A római határvédelmi rendszer világörökségi státusszal rendelkező szakasza Nagy Britanniában kezdődik, ahol Hadrianus, valamint Antoninus Pius fala húzódik, és Hollandiától Németországon és Ausztrián át Szlovákiáig tart.
A Magyarországtól az Al-Dunáig húzódó szakasz még nem kapta meg ezt az elismerést, de a nevezési dokumentáció már előrehaladott állapotban van. Hazánkban a Dobrudzsában húzódó Duna-menti határvédelmi rendszer dokumentációján dolgoznak. A cél az, hogy a teljes európai római limes szakasz egy egységes világörökségi helyszínként legyen nyilvántartva.
Háromszéktől Gyulafehérvárig
A lelőhelyek nem mindenhol látványosak, de például Háromszéken jól megmaradtak a berecki római katonai tábor árkai és töltései a Berecki-hágó mellett, ahogy Marosvécsen is az egykori Kemény várkastély alatt találhatóak egy római katonai tábor látványos maradványai.
Feltárások a Mikházi Régészeti Parkban • Fotó: Maros Megyei Múzeum
Az egykori Dacia tartomány nyugati és északi részén a régészeti kutatások több mint száz évre nyúlnak vissza. Ilyen például a Zilah melletti Porolissum, amely a limes északnyugati szakaszának fontos stratégiai pontja volt. Itt
épületmaradványokat konzerváltak, rekonstrukciók készültek, és nagyon látványos a lelőhely fekvése, ugyanis ez védte a Meszesi hágót.
Krassó-Szörény megyében Tibiscum az, ahol nagyon intenzív kutatások folytak már a 20. században, és sok épület került bemutatásra az ottani régészeti parkban. A tartomány nyugati részén találhatóak a tordai (Potaissa) vagy a gyulafehérvári (Apulum) egykori légiós táborok impozáns maradványai.
Irány Mikháza!
A Maros megyei Mikházán 2011 óta megszakítások nélkül zajlanak a kutatások. Míg a 20. század végén ez egy alig ismert római lelőhely volt, most már az egyik legjobban kutatott egész Kelet-Erdélyben, így egyre több mindent meg tudnak mutatni ebből a látogatóknak installációk és kiállítások formájában, valamint a jelenleg épülő majdani látogatóközpontban. Mikháza az a hely, ahol rendszeresen megszervezik az Európai Régészet Napját, a Műemlékvédelmi Világnapot, a Múzeumok Éjszakáját, és már tizenegyszer Római Fesztivált is tartottak. A rendezvényeken a látogatók megismerkedhetnek a római hétköznapok számtalan vetületével, és igazi időutazáson vehetnek részt.
Feltárások a Mikházi Régészeti Parkban • Fotó: Maros Megyei Múzeum
A római kori Erdélybe a birodalom különböző részeiről jöttek telepesek, és hozták magukkal a kultúrájukat, gasztronómiájukat, vallásukat, szokásaikat, s lehet ugyan, hogy az anyanyelvük nem mindig a latin volt, de kulturálisan és a politikai hovatartozásuk révén mégis rómaiak voltak és akartak lenni. A régészek és az örökségvédelmi szakemberek célja az, hogy a helyi közösségek bevonásával, a lelőhelyeket sikerüljön megőrizni, és találjanak olyan izgalmas és kreatív megoldásokat, amelyek révén be lehet mutatni a lelőhelyeket a látogatóknak.
A limes mentén Erdélyben is ki lehetne alakítani egy olyan turisztikai útvonalat, mint Ausztriában, Németországban, Hollandiában, vagy Angliában,
ahol gyalogos és biciklis túrákat szerveznek az egykori római határ mentén, és így végig lehet látogatni a lelőhelyeket. „Folyamatosan azon kell dolgozni, hogy a megszerzett világörökségi státuszt megtartsuk, mert bizony, le lehet kerülni az UNESCO listáról, de nyilván senki nem szeret egy szégyenlistán szerepelni. Nem szeretnénk oda jutni, ha már ennyi munkával, fáradozással sikerült megszerezni ezt a státust” – összegzi Pánczél Szilamér.
korábban írtuk
Szász-Bányász Anna: Városon nincs semmi keresnivalóm
„Senki nem lát úgy, mint Bányász Anna” – mondja egy Annáról szóló kisfilmben férje, István. És milyen igaza van. Nagyon sajátos, egyedi látásmódja van Szász-Bányász Anna fotográfusnak, amit fotóin látunk, az maga az élet.
