Elcsépelt, hogy a karácsony a szeretetről és nem az ajándékozásról szól, de azért tegyük a szívünkre kezünket: jóleső érzés pár apróságot elrejteni a fenyőfa alatt, s látni, egyaránt boldog, aki kapja, aki adta.
Van egy ritka kórkép, ami egyszerre két embert érint, az is a neve, hogy „őrültség kettesben” (folie à deux). Egy kommunikált érzelmi betegség, és a páros mindkét tagja szenved tőle, úgy, hogy egymás téveszméit elhiszik vagy akár tovább is építik.
Ötévesem első tejfogacskája kipottyanni készült. Gondoltam, elébe is megyek a dolgoknak, nem leszek utolsó perces, „lúzer” szülő. Idejében megveszem a kis hála-tárgyat, amit majd a fogtündér hagy a párnája alatt.
Ezt a két oldalt férfiaknak (is) írtuk. Ha nem tudják, mire vágyhat szívük választottja, súgunk az Angyalnak. A Nőileg ezen oldalait – színessel jelölve a tetszetős tételeket – kéretik elcímezni, s kirakni az ablakba.
A karácsonyra való ráhangolódás egyik legjobb formai megjelenítése az adventi kalendárium. Megerősíti bennünk az advent üzenetét, a várakozás csodáját, és minden napba belop egy kis örömöt, szeretet. És hát, valljuk be, ki ne szeretne minden nap egy kis meglepetést kapni? A végtelennek tűnő ötletbazárból mutatunk most néhányat. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. decemberi lapszámában jelent meg.)
Van olyan ember, aki nem tud adni, és nem tud elfogadni ajándékot természetes szelídséggel. Képtelen rá. Amikor valaki megajándékozza őt, olyan arcot vág, mintha bántást kellene elviseljen, valami megmagyarázhatatlan undor ül ki az arcára. Aztán amikor ő kellene ajándékozzon, azt olyan gesztussal vagy olyan kísérő mondattal teszi, hogy a megajándékozott úgy érzi, mintha meglopta és nyomorba döntötte volna szegényt. Számomra rejtély, mi lappanghat az ilyen ember szíve mélyén.
A hideg december belecsίpett az arcába, s kipirosodott. Fülcimpái zsibbadtak, és megfogadta, másnap sapka nélkül nem lép utcára. Ahogy összehúzódva lépegetett az utcaköveken, elhaladt egy könyvesbolt előtt. A kirakat üvegét jégvirágok keretezték, bent mesék, verses kötetek, klasszikus regények hirdették a karácsony közeledtét.
A Nőileg Angyala hozta el a szerencsét két előfizetőnk életébe is: az ünnepi kampányunk révén a gyulakuti Koncz Judit egy belföldi pihentető hétvégét, míg a csíkszeredai Olteán Éva egy egyiptomi luxusnyaralást nyert, bár korábban mindketten úgy tartották, hogy Fortuna nem szokott kedvezni nekik. Eddig.
Szülei hónapokkal az ünnep előtt kérdezgették, hogy írt-e már az Angyalnak, de ő mindig nemmel válaszolt. Tizenhét évesen is ugyanúgy vágyott a csodára, mint kisgyerek korában, és bízott abban, hogy szerettei kitalálják, minek örülne.
Nekem a karácsony úgy összefonódik az ajándékozással, mint a karós fuszulyka a karóval. Karácsony az évnek az az időszaka, amikor ajándékot adok és várok. Éppen ezért nagyon fáraszt a napjainkban felém áramló sok ámító beszéd a karácsonyvárásról és arról a biztatásról, hogy hagyjuk ki az ajándékozást a karácsonyból. Adjunk egy ölelést, adjunk egy színes papírt, ne adjunk ki pénzt az ajándékra, mert az elrontja a karácsony varázsát.
Hamarosan itt a tanév vége, a jó tanulóknak mindenki gratulál, én is, munkájukért, szorgalmukért megérdemlik az elismerést, a jutalmat! De jó-e, ha az iskola csak a tanulmányi- és versenyeredményeket, esetleg a sportban elért sikereket értékeli?
Vannak napok, amikor semmi se jó: rideg, szürke a reggel, a megbeszélt időpontban elfelejt jönni a kliens, a futár hívását elszalasztom... Vannak azonban időtálló dolgok, amit se a járvány, se újfajta rutinok, se az idő múlása nem tud szétzilálni.
Hamarosan itt a karácsony. Ilyentájt, ünnep közeledtével illő, hogy a lelkünket is ünneplőbe öltöztessük. No, de hogyan, amikor az utóbbi hónapokban a hétköznapi viselet is hol szűk volt, hol meg lötyögött rajta?
Lecsengett az ünnep, az Idő ünnepe, az időé, amely segít formát adni az életünknek, számot vetni azzal, ami elmúlt, reménykedni abban, ami ezután jön. Segít abban, hogy vágyakozzunk, higgyünk, hogy ősi hittel és mai, friss kíváncsisággal akarjunk ólmot önteni, fürkészni a jövőt és a csillagok titkait, akarjuk a jót, a beteljesülést – s nem csak magunknak, de másoknak is.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.