Bár jelentősen megfogyatkozott mára a szépvízi örmény közösség, 19. századi fénykora emlékei fellelhetők a Magyarörmény Emlékházban. Az állandó kiállítás öt teremben mutatja be az erdélyi, azon belül is a csíki magyarörmények tárgyi és szellemi örökségét.
Olyan világot mutat be a marosvásárhelyi zsidó múzeum, ahol a City cukrászdából kóser süteményeket vittek haza, ahol péntek esténként gyertyát gyújtottak a sabbat tiszteletére. Egy világot, amelyről alig tud valaki, hiszen alig maradtak zsidók a városban.
Bárhol járok a világban, hozok haza valamit, ami más szemében kacat, nálam viszont ideiglenes íróasztali kiállítási darab. Mintha kellene a bizonyíték, hogy ott jártam, rácsodálkoztam, tanultam valamit.
Kós Károly unokája, Kós András szobrászművész lánya, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője. Az utóbbi években édesapja és nagyapja hagyatékát gondozza, kiállításokat szervez, kutat, és vallja: ez a munka egyszerre teher és öröm.
Ólmos eső csepereg, végérvényessé téve a tényt, hogy véget ért a nyár. Nem panaszkodhatunk, májustól szeptemberig tartott, volt részünk D-vitamint adó napsütésben bőven. Mégis, mint egy jó baráttól, aki hosszú útra megy, nehéz búcsút venni.
Szívszorító, de tény, hogy nem minden várandósságot követ örömteli gyermekáldás. A várva várt gyermek elvesztése hatalmas fájdalom, amit kívülállók számára szinte lehetetlen teljesen átérezni.
Mi a gyász mértékegysége? Mi tompítja a bugyborékoló, fel-felzúgó és áramló fájdalmat, vajon merre csatornázza el a lélek? A szív melyik pitvarába lehet beterelni, hogy valahová eltűnjön, kicsit elhallgasson?
Minden harangzúgás összeköt az örökléttel. Átremeg, átsüvölt, áthörög, átömlik hegyen, bércen, völgyön. A holtakat előráncigálja, a nemzedékeket sorba állítja, az eljövendőket fényesen megvillantja.
Szeretem az őszt. Különösen az októbert. Negyven éve pont ilyen ragyogó nap volt október tizenötödikén. Tizenhét éves voltam. Megérintett az első szerelem. Mit megérintett? Elkapott, mint egy hurrikán.
Budapest kohó, mint a fővárosok általában. A sokféleséget és sokszínűséget olvasztótégelyként gyűjti be, hogy egy sajátos, különös masszává rotyogtassa, amit végül tipikus, összetéveszthetetlen budapesti atmoszféraként ismerünk. Egyszerűen megunhatatlan a dolgok hömpölygő megújulása, annak ellenére, hogy néha el lehet tőle fáradni. Soha semmi nem ugyanolyan, vagy csak nagyon ritkán, hiszen ugyanazokon a helyeken, ugyanazokat az arcokat látni még egyszer szinte kizárt.
A városon, tömbházlakásban töltött utóbbi néhány év egyre inkább felerősítette bennem a kertes házi élet hiányát, sőt, magát a falusi életet is hiányolom. A faluközösségnek van egy saját mikrovilága, melynek működésébe nem lát bele bárki, meg kell élni.
Szerény, kedves és nyugdíjasként is tudja segíteni a közösséget, ahol él. A csíkdánfalvi nyugalmazott plébános testközelből látta az imádkozó, a határozott és a szenvedő Márton Áron püspököt, és meggyőződése, hogy bár személyében elveszítettünk egy gondoskodó atyát, az égben nyertünk egy másikat. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg).
„Ott álltam az ajtóban, s azon gondolkoztam, ha bekopogok, vajon, ki nyitja ki? Vajon él-e anyám s apám, ki lakik a házunkban, mi van a családdal” – ekképpen emlékezik vissza Lukács Antal arra a napra, amikor 23 évesen, 25 hónap elteltével hazatért a frontról Csíksomlyóra. Lukács Antal nemrégiben töltötte be a századik esztendejét, jó kedéllyel, derűsen mesél a háborúról, a hadifogság időszakáról, a szeretet, az odafigyelés megtartó erejéről. Nehézségekkel, nélkülözésekkel teli életút pajkossággal, derűv
Anyai nagyanyám teljesen más volt, mint én. Alacsony, hullámos hajú, törékeny és szép asszonyka, akit jámbor katolikusnak neveltek Püspökiben. Családja rendíthetetlenül ragaszkodott a kispolgári léthez. Nem ácsingóztak nagypolgári palotákra, ne adj’ Isten, arisztokrata kastélyokra, de a földművesektől és a proletároktól is megtartották a kellő távolságot. Húsvétkor – jó katolikus módjára – kosárba tették a sonkát, a kenyeret.
Ladó Hunor tanulmányai, majd külföldi és marosvásárhelyi munkavállalás után Homoródremetén talált otthonra feleségével és lányaival. Itt termeli meg kertjében és gyűjti be a falut övező réteken az alapanyagot színpompás és ízben gazdag salátakeverékeihez.
Immár két hónapja, kisbabája hozzátáplálásával egyidejűleg váltott életmódot. Sporttal, tiszta étkezéssel, mentális megújulással. Úgy érezte, a tőle telhetőt megtette, jó úton halad, és immár a felnőtt méltóságával és elfogadással tud testére tekinteni.
Öt gyermek, négy fiú és egy lány édesapja, az Oklándi Unitárius Egyházközség lelkésze, ugyanakkor feleségével, Csillával a szovátai Sirülők néptáncegyüttes oktatója immár tíz éve. Júniusban elsőként Tőkés Lóránt válaszolt villámkérdéseinkre.
Hónapok óta figyelem az anyatársak táskáit: hogyan tudnak mindent is belezsúfolni naponta, ötleteket lopok, miként lehet még profibban felkészülni a mindennapok váratlan kihívásaira. Innen jött a kíváncsiság: mit cipelnek táskáikban szerzőink magukkal?
Édesanyám, maga nem értheti, nincs is annál szebb és jobb, mint amikor van egy ilyen bandád. Mindenkit ismersz már totyogós korod óta, és bár szétszéledtetek, a füttyszóra rohantok, és csak ültök a nyári estéken a poros utcán, és lógatjátok a lábatokat.
Engedd el tévedéseidet. Bízz Istenben, megbocsát a Teremtő. Ne légy túl kegyetlen önmagadhoz. Tévedéseidet nem tudtad kikerülni. Nem tudtad megvédeni magadat tőlük. Jönniük kellett. A tévedéseknek.
Dühös vagyok az ébresztőre. Nem ér, hogy máris reggel van. Amikor olyan melegen és puhán ölel körül az ágy. Nyújtózkodom egyet. A madarak reggeli csicsergését hallva, máris öröm férkőzik a szívembe, hiszen tavasz van végre…
Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. De hogy az év összes teendőinek jó százaléka arra a bizonyos hétre esett, az holtbiztos. Egy oldalnyi olvasásidőm nem jutott egész héten – ez pedig egyenes út a gonosz boszi jelmez magamra öltéséhez.
Tény, hogy vannak futók, akiknek az ultra jó, de az biztos, hogy anyának lenni is ultra jó. Bármelyiket kezded el, óhatatlanul tolódnak a határok, és azon kapod magad, hogy az újabb és újabb hosszú távok egyszer csak bébitávokká törpülnek.
Szombaton Enikővel ketten vagyunk szolgálatosak. Ő rakja az árut, én kiszolgálok. Úgyis jobb, ha gyógyszerész van elöl.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Nem kell mindjárt hónapokra Dél-Amerikába menni vagy egyedül végigstoppolni Ázsiát: lehet egy háromnapos városnézés Rómában, egy koncert Budapesten vagy egy konferencia után megtoldott hétvége. Az önállóságot nem kilométerben mérik...
Van valami varázslatos abban, ahogy nyártól őszig megtelik a kamra színes üvegekkel. S bár ma már szinte mindenhez hozzájutunk télen is, és házias ízeket is vásárolhatunk egész évben, a saját kezünkkel szedett, pucolt zöldségnek, gyümölcsnek nincs párja.
Van valami különös a szeptemberben. Ahogy hűvösebbé válnak a reggelek, előkerülnek a zárt cipők, a zakók és a „most aztán összeszedem magam” gondolatok. Mintha a nyár végével nekünk is kötelező lenne minden szempontból jobb változatunkká alakulni.
Gurzó Bernadette szín- és stílustanácsadóként vallja: nem hatalmas mennyiségű ruhára van szükségünk, hanem arra, hogy a szekrényünkben lévők harmóniában legyenek egymással, így bármit kapunk magunkra, stílusos lesz a megjelenésünk.
Molnár Renáta és férje, Botond csíkzsögödi otthona nemcsak a kilátás miatt figyelemre méltó. Egyszerre modern és rusztikus, vagány megoldásokkal, tele színekkel. És ha körbejárjuk, nemcsak egy otthont ismerünk meg, hanem a benne élők értékrendjét is.
Négy éve vágtunk neki az első kempinges Balkán-túránknak. Akkor még mi sem tudtuk pontosan, mire vállalkozunk. A légkondicionált hotelszobát autóra, a kényelmes ágyat egy improvizált fekhelyre, a saját fürdőszobát pedig kempingmosdóra cseréltük.
Fiatal, energikus, céltudatos – így jellemezhetjük röviden Varga Emőkét, Székelyudvarhely legfiatalabb háziorvosát. Gardróbja egyszerre tükröz visszafogott eleganciát, praktikumot és vidám, egyéni stílust.
A szemöldök az arc egyik legmeghatározóbb részlete: szigorúbbá, szomorúbbá vagy üdébbé teheti a tekintetet. Bodó Hortenzia sminktetoválóval arról beszélgettünk a Kencében, hogyan találjuk meg a hozzánk illő formát, és mit kerüljünk el.
Az erdő-mezőjárás kiégésmegelőző kiszakadás a városi létből, remekül csendesíti a mókuskerék-stresszet. A kíméletesen gyűjtött növények feldolgozása, a közös főzés pedig jó alkalom egymás alaposabb megismerésére, kapcsolódásra, közelebb engedésre.