Kategorizálatlan

Mutass jó példát! – Pintér Zsolt a kilencedik példakép

Január végén zajlott a jelölés Szilágy, Máramaros és Beszterce-Naszód megyéből, a Mutass jó példát! program utolsó fordulójában. 18 jelöltből került ki a győztes, aki ebben a fordulóban a nagybányai Pintér Zsolt vállalkozó, dizájner, programszervező lett. A második díjat Szőke Anna kulturális referens kapta Szilágycse

„Sohasem volt olyan tanítványom, akivel ne tudtam volna szót érteni”

Kiss Erzsébet nyugalmazott óvónő neve bizonyára sokaknak ismerős Szatmárnémetiben és a környező településeken, tanítványai mind a mai napig szívesen emlékeznek vissza rá, úgy emlegetik, hogy „az én óvó nénim”. Sokan közülük a gyerekeik oktatását is rábízták, mivel tudtá

Hirdetés

A számoknál rend van, a színpadon pedig rend kell hogy legyen

Első ránézésre nagyon szigorúnak tűnik, karakteres hangja pedig nem enyhít ezen a benyomáson. Tanárember, akiről azt hinnénk, hogy tartanak tőle a gyerekek, pedig ők körülrajongják, és lelkesen járnak hétről hétre a diákszínjátszó csoportjába. Számítástechnikát tanít, megrögzötten precíz, elvárj

Mivel szeretettel csinálom, nem teher

Pál Krisztina társaságában az ember elfelejt szomorkodni, a gyerekekkel, kollégáival való közvetlensége pedig példaértékű. A Dalospacsirták névre keresztelt osztályában elsősök fogadják a betérőt, akire szinte azonnal átragad a vidám hangulat. Közösen énekelnek, furulyáznak, sőt egy csoportos ölelésre is szor&i

A Szatmár megyei példakép-jelöltek

A Mutass jó példát! program nyolcadik fordulója is megerősítette, hogy számos példaértékűen élő és cselekvő személy él a környezetünkben. Ők azok a hétköznapi hősök, akik lelkiismeretesen és odaadással végzik munkájukat, sokan közülük több évtizede állnak a közösség szolgálatában. Teszik mindezt t

Ápolni, továbbörökíteni a válaszúti tiszta forrást

Közösséget kovácsolt népdal, néptánc, népi játék segítségével már évekkel azelőtt, hogy átvette volna a Kallós Zoltán Alapítvány vezetését Válaszúton. Nagy felelősséggel járt a váltás, és föl kellett nőni a feladathoz, így vall Balázs-Bécsi Gyöngyi. Az az&oacut

„A Jóisten tudja, mit mikor ad”

Szegedi Erika alig múlt harmincéves, de szakmája és tevékenysége akár egy életpályának is tűnhet. Logopédus, iskolapszichológus, vasárnapi iskolát tart, foglalkozik a brassói magyar fogyatékos gyermekekkel, és tanít egy román roma óvodában is. Értetlenkedve nézem, hogyan fér mindez bele egy ilyen fiatal nő

Székely Sára a nyolcadik példakép

Novemberben Szatmár megyében zajlott a jelölés a Nőileg magazin Mutass jó példát! programjában. A megyéből 28 érvényes jelölőlapot küldtek be, többen ugyanazt a személyt javasolták. A zsűri értékelése alapján Székely Sára nagykárolyi néprajzkutató lett Szatmár megye példaképe, második helyen végzett Kiss E

Hagyományok nélkül gyökértelen az ember

Tanítói tevékenység, közösségszervezés, hagyományápolás – mindhárom végigkísérte Khell Levente életét. Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium pedagógusát, a Mutass jó példát! programunk hetedik fordulójának 3. helyezettjét úgy emlegetik, mint Arad megye Levente tan

Egy mosoly, egy simogatás többet jelent mindennél

Testi-lelki betegségben megrokkant idős embereknek nyújt szállást és orvosi ellátást a Kolozsváron működő Theodóra Házidősotthon vezetője, orvosa, mindenese, dr. Szentágotai Lóránt. A Mutass jó példát! programunk Kolozs megyei harmadik helyezettje mérhetetlen tisztelettel igyekszik mosolyra igazítani a ráncos arcokat. Rajta is maradt a közh&

37 jelölőlap Szilágy, Máramaros és Beszterce-Naszód megyéből

Utolsó jelölési ciklusát zárta a Nőileg magazin 2017 áprilisában útjára indított Mutass jó példát! című programja, amelyre január 22. és február 4. között Szilágy, Máramaros és Beszterce-Naszód megyéből lehetett példaképeket jelölni. A három megyéből összesen 37 jelölőlapot küldtek be, 18 jelö

Ferencz Sándor Csaba: Végigcsiripeltem az életem

Hívogatóan pislákol a karácsonyfaégő, amikor belépünk Ferencz Csaba nyárádszeredai otthonába. Az asztalon bejgli. Kávét és házi szörpöt is kapunk mellé. Míg elkészül a fekete, vidáman sürög-forog a tanár úr, közben fütyörészik. Lételeme lett a zene – így fogalmaz, belenőtt a zené

Korszerűség, vidámság, kényelem: Három csillag Parajdon

Új építésű, korszerű épületegyüttes „megjelenésére” figyelhettek fel az út mentén, akik az elmúlt hónapokban utaztak át Parajdon. Tavaly nyáron nyitották meg a Hargita megyei település első háromcsillagos szállodáját, az Altus Hotel&Spa-t. Milyen elvek mentén épült? Mit nyújt? Miért vidámabb, mint az &ou

Nagy Etelka a hetedik példakép

Októberben Arad és Temes megyében zajlott a jelölés a Nőileg magazin Mutass jó példát! programjára. A két megyéből 32 érvényes jelölőlapot küldtek be, így közülük került ki a győztes, aki Nagy Etelka jogász, az aradi szociális igazgatóság egykori vezetője lett. A második helyezést a temesvári pedagógus, Pál Krisztina-E

Zarándoklatok a lila jelzések mentén

Több mint harminc éve, már az Erdélyi Kárpát-Egyesület megalakulása előtt is a természetjárás jelentette a kiteljesedést számára. Szilágyi Eszter az EKE közösségével barangolta be szíve csücskét, Erdélyt és annak tágabb világát. E szenvedélye immár hét éve összefonódott a Mária &uac

Természetjárással egybekötött lelki feltöltődés

Lassan nyolc éve annak, hogy magyarországi partnerek kezdeményezésére Erdélyben elindult a Mária út spirituális turistaút kiépítése. A Kelet-közép-európai Összekötő Útnak, melyet a Kiengesztelődés útjának is neveznek, a keleti végpontja Hargita megye, itt hat útvonalon közelíthető meg a Mária út egyik végpontjak&

Hirdetés

Fényvédő: a bőrápolás alfája és omegája

Nem opcionális, nem is szezonális, és nem luxus – alapvető egészségvédelmi eszköz a fényvédő kence. A bőrgyógyászok és a modern orvostudomány egyértelműen állítják: a rendszeres fényvédelem az egyik legfontosabb dolog, amit a bőrünkért tehetünk.

Nem divatos, hanem stílusos – Tamás Kinga gardróbja

Végzettsége szerint színész, de a fotózás az igazi szerelme. Édesanya, vállalkozó, utazó: Tamás Kinga szereti, gyűjti a régiségeket, és az öltözködésben is ez az elv vezérli – nem ő alakul az aktuális divathoz, hanem a saját stílusához választ darabokat.

Ehető virágok a tányéron – testnek és léleknek

Az ehető virágok reneszánszukat élik, érdemes minél többet megismerni és használni közülük. Ha időnk engedi, sétáljunk egyet a természetben, gyűjtsünk ehető virágokat, és tegyük szebbé az étkezés pillanatait önmagunk és szeretteink számára.

Ahová jó megérkezni: Bagaméri-Vass Noémi és Vass Csaba otthona

Kávéval kínálnak, és hozzá a tej Noémi nagymamájának régi tejmelegítő lábasában melegedik. Már ez az apróság is sok mindent elárul vendéglátóimról. Például azt, hogy számukra a régi érték, valamint, hogy a régi és az új nagyon jól megfér egymás mellett.

Hogyan ápoljuk a lábunkat? (VIDEÓ)

Kis bosszúságból nagy probléma is lehet – a lábfejünkön lévő sérüléseket, fertőzéseket nem szabad hanyagolni, hangsúlyozza a terápiás pedikűrös szakember a Kence új epizódjában. Mindennek az alapja a helyes lábfej- és körömápolás, valamint a higiénia.

Mesés harmónia, több száz éves házak

Nem mindennapi ez a porta, már abból a szempontból sem, hogy valójában nem is egy, hanem két régi, romos házat vásárolt meg és újíttatott fel a Németországból két gyermekükkel hazatelepülő Szabó Előd és Bíborka.

Vinczellér Zsuzsa ruhatára: Szeretem a kontrasztokat

Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.