Szülőnek lenni egy életre szóló elköteleződés. Képeslapok hirdetik, hogy abban a percben, hogy megszületik a gyereked, megtanulod a testeden kívül hordani a szíved. De vajon meddig cuki, és mikortól ciki költői többesben beszélni a gyerekünkről, és a feltétel nélküli szeretetet mikortól kezdjük feltételekhez kötni irányukba? Felnőtt gyerekként mennyire kell behódolni anyáink zsarolásának?

Gyergyószentmiklós amolyan zenei Mekkává vált, zenekarai sikert sikerre halmoznak, viszont a mainstream-ben befutott nevek mellett a komolyzene képviselői is nemzetközi karriert tudhatnak magukénak. Kósa Mária fuvolaművész nemcsak vakációzni jött haza, hanem az EgyFeszt keretében több koncerten is színpadra áll.

Hetek óta záróvizsgáktól hangosak a híradások, kicsengettek itt is, ott is, elballagtak a nyolcadikosok, felnőttek a gimisek, lezajlott az érettségi. A tételek összeállítása ilyen volt, a javítókulcs olyan, a tanárok, a szaktárca, a miniszterek és kantinosok véleményeztek, az eredmények oszlopokban sorakozva megérkeztek. A számok halmazában, a statisztikák elemzése során és az átlagszámítások között ismét csupán a diákokat felejtettük el, mint érző ismeretleneket a függvényekben.

Az utóbbi hetekben kiolvastam az összes streaming-kínálatot – nincs bűntudatom, amikor az agy behúzza a féket, kár kínozni elven, a sorozatok habzsolása tűnik a legproduktívabb tevékenységnek. Aztán egy vígjátékban magamra ismertem, és nehezen tudom lenyelni a keserű pirulát, hogy a vagány csajból valahol egy savanyú fehérnéppé lettem.

Segítesz nekem megtalálni a családom? – ezzel a sorral kezdődött, így keveredtem bele hét testvér sírva kacagós meséjébe, amit immár magammal viszek, még akkor is, ha csak egy narrátor szerep jutott számomra egy család életében.

Dermesztő hófúvás és simogató tavaszi napsütés: a szeszélyes időjárás is úgy váltakozott, mint a viharos érzelmek bennünk. Kacagva sírtunk, sírva meséltünk, de amikor sürgős problémákat kellett megoldani, próbáltunk a lehető leghatékonyabban cselekedni. Régen a világot akartuk megváltani, most talán sikerült, csak másképp, mint terveztük.

Hiába vannak ideálok, sablonok és standardok, hogy mikor épp mi számít szépnek, a szépség fogalma mindenkinek mást jelent. Így van ez jól. És bár az embereket nem a külsejük alapján ítéljük meg, bármennyire is patyolatfehér polkorrektek akarunk lenni mindenben, szívünkre tett kézzel kijelenthetjük: vakok nem vagyunk. A nők számára megszokott, hogy bókokkal árasztják el őket, de miért számít tabunak a pasik külsejét megdicsérni?

Dühítő, bántó, van, hogy fájdalmas, ha jónak ígérkező kapcsolatokban a manipulálás jeleit, hazugságok hálóját véljük felfedezni. A Nőileg augusztusi lapszámában az érzelmi zsarolásról részletesen írunk. A jelenség magával ragadta Bleeding Bride szerzőnket is, és egy történetét megírta nekünk.

Motorbőgés, kerékcsikorgatás, káromkodva cigiző, tetovált pasik, mindenki ismeri a jelenetet: van akik szerint kerülni kell őket, mint a tüzet, míg mások számára, ha titkon is, álmaik pasijának tökéletes megtestesítői. A megszelídítésre váró ügyeletes rosszfiúk.

Színház az egész világ, mégis sokszor a színpadokon felelevenedő élethelyzetek, poénok mögé rejtett tartalmak úgy képen tudnak vágni, hogy napokig, akár hetekig cipeljük magunkkal az élményt. Van eset, mikor mosolyogva kelünk az emléktől, van, amikor fel-felkacagunk, ha a fejünkben visszhangzik egy velős mondat, de akad olyan is, ami egyenest boldogtalanná tehet.

Emancipáció ide, feminizmus oda, azért legtöbbünk táskájában lapul egy rúzs, s ha nem is púderezzük gyakran az orrunkat, kevesen jelenünk meg alkalomadtán egy kis smink nélkül. Azt már elfelejtettük, hogy a sminkelés valamikor a férfiak privilégiuma volt, vagy hogy a legnagyobb sminkmárkákat férfiak alapították.

Hónapok óta ritkán lehet úgy görgetni a hírfolyamot, hogy ne köszönjön szembe velünk Csíki Hajnal arca, és ne ismernénk már fel száz közül a hangsúlyt, amivel épp a régi idők, kantinos, kártiéri életéről beszél, rímekbe szedve. Bár klasszikus verseket is szaval – és időközben saját könyve is megjelent –, mégis a szarkasztikus kortárs versek előadásával lett igazán ismert, videói „virálban” keringenek. Sokunk kedvencévé vált, és most, rendhagyó módon, rímeket mellőzve beszélgettünk.

Szülinapom van. Igen, nagyon köszönöm a jókívánságokat, nagyon megható, hogy ilyen sokan gondoltatok rám, miután a barátlistákon oldalt került mellém egy torta, hogy felhívja erre a figyelmet, most még én magam is emlékeztetlek a dátumra. Egész évre feltöltődtem szeretettel. De mi marad, mikor kikapcsolom az internetet?

Órák óta farkasszemet nézek a kijelzőm sarkán a naptárral. Alig egy hét telt el az évből, vége a kaotikus 2020-nak. A naptári verziójának biztosan, a tiszta lapú határidőnaplónkat immár kezdhetjük befeketíteni. Egyelőre minden más változatlan folytatódik.

Jó pap is holtig tanul, tartja a közmondás, de ugyancsak sikerült nekem ezt kicsit másképp értelmezni: gyermekagyú harmincas most önszántából középfokú latint magol. Valószínűleg az imádkozás lehet a közös pont, amiért az én olvasatomban átalakult a lényeg, mert a Pater Noster nagyon kísért...

Nyugaton már tombol, Magyarországon fellendülőben van – nálunk még csak gyengébb szárnypróbálgatások közepette bontakozna ki az influenszerkedés. De milyen volt korábban ez a műfaj, és mi történik ma? A tavaszi otthonülést kihasználva kicsit bedurrantottam az Instagramot és hát, tinik szülei, nagyon figyeljetek oda.

A radikális feminizmus és a hagyományos értékek összecsapásának korában nehéz tárgyilagosan beszélni arról, hogy a nőnek hol is a helye és mi a dolga. Míg sokan tagadják, hogy még létezik nemek szerinti hátrányos megkülönböztetés, mások a régi idők patrialkális társadalmi berendezkedést sírják vissza, mindenáron bizonygatva, hogy a női lét csakis az anyaságban és az otthonépítésben teljesedhet ki. Lényegében bárhogy is döntenél, a másik oldal biztosan bírálni fog. De vagyunk páran, akik az alkonyzónába s

Hetek óta próbálom megfogalmazni magamban azt az egy, felkiáltójellel zárható mondatot, ami egy naplementés fotón vastagított fehér betűkkel felfirkálva, tömören összefoglalja mindazt, ami a begyemben van. Nem föltétlen sikerült, ezért egy egész oldalt szánok neki. Azért mielőtt beleugranék a sűrűjébe, ne felejtsük el sosem: a víz nedves!